Súlyos testi kérdés

2011. 01. 24.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szerző: Sallai Ervin
Elmondom, mi a bajom az újévvel. Nem az, hogy másnaposan, fájó fejjel kell megint lencsét kanalazni, hogy gazdagok legyünk. Nem is az, hogy a bejgli, töltött káposzta, sajtos rúd szentháromság áldásos hatásának köszönhetően megint sikerült pár kilót felpakolni amúgy sem csontos testemre.

Megbékéltem azzal, hogy megtelik a telefonom SMS tárhelye ismeretlen számokról érkező versikékkel, és hogy a tévében egy hét masszív Bud Spencer film és Reszkessetek betörők nézés után csak újévi koncertet és köztársasági elnöki beszédet adnak.

Az igazi szívfájdalmam, hogy megint elmaradt a csoda.

Amikor gyerek voltam, úgy hittük, a kétezres évek maguk lesznek a tudományos fantasztikum. Űrsiklókkal járunk vagy teleportálunk. Last minute Mars-utazásokra mehetünk már egyheti fizetés árán, nincsenek betegségek, a Föld megint kék bolygó. De amit a legjobban vártam gyerekkoromban – az a test- és szervgyártás volt. Arról álmodoztam, hogy az egészségügy előbbre való lesz, mint a telekommunikáció, és fontosabbnak tartják a tudósok, hogy beteg szerveinket lecserélhessük, mint hogy mondjuk: emelt díjas háttérképeket tölthessünk le mobiltelefonunkra. Valahogy úgy gondoltam, hogy bemegyek egy testbolt ba, ahol kedvemre válogathatok:

-          Mennyi az a szép magas, izmos test a széles állkapoccsal?

-          Ó, az a legújabb modellünk. Kedvezményesen elviheti, sőt, ha aláír két év hűségnyilatkozatot, ingyen adjuk hozzá a szexepiles kék szemeket, a nevető szarkalábakat a szem sarkába, és bónusznak egy apró gribedlit.

-          Hát, nem tudom. Jól fut?

-          Viccel? Jamaikai klón.

-          Aha. És az a kis satnya mellette?

-          Ja, az csak egy használt test. Az önét is beszámíthatom – eléggé leamortizálta már –, úgy 5%-kal olcsóbb.

-          Elvinném azt a betegest is. Jó lesz berúgós céges partikon, dohányzó szórakozóhelyeken koptatni, meg adóhivatalba részletfizetésért könyörögni.

-          Ahogy gondolja. Hozzácsomagoljam az Adonis modellhez?

-          Á, az Adonist itt felveszem, a punnyadtat meg rakja egy zacskóba a mostani lestrapált testemmel.

Hát valahogy így képzeltem a szebb jövőt.
Ha egészséges szervezet, jó alak kell – irány a bolt. Ehelyett mi van? 2011. is úgy kezdődik, mint a többi év. Január elsején elmegyek futni, mert „amit elsején teszel, azt teszed majd egész évben". Összepakolom a süteményeket, hogy bevigyem a munkahelyemre – hízzanak a kollégák; keserves elszántsággal megígérem magamnak, hogy odafigyelek a kajára, minden este száz felülés, és lazább napokon biciklivel megyek dolgozni.

És ezzel nem vagyok egyedül. Január a fitneszklub-tulajdonosok egész hónapos karácsonya. Jönnek a fogadalomtevők tömött sorokban, és élére vasalt ajándék tréningruhában. Annyi zsírégetőt vásárolun k, hogy fejenként le tudnánk fogyasztani egy teljes profi szumó ligát, és nekigyürkőzünk a futópadoknak. Mondhatnánk, hogy az első negyedév hólucsokban és verejtékben fürdik, de vehemenciánk nem tart örökké, így mire az első farsangi álarcok felváltják a csokimikulásokat a hipermarketek polcain, az igazi sportolók újra odaférnek a fekvenyomó rúdhoz.
Mi, kocamozgók pedig strandszezonig majszoljuk a vacsorát a tévé előtt, azon tűnődve: de jó lenne ezt a pohos, lestrapált, elhanyagolt testet lecserélni. Várjuk a csodát.