#KORONAVÍRUS

Az Országos Kardiológiai Intézet tájékoztatója a koronavírus kapcsán

Szoftverfejlesztők és fiatal programozók segítik a mentők munkáját

Mivel töltenénk az időt az önkéntes otthoni karantén alatt?

Önként és Dalolva...

2011. 02. 21.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: Üzenet a Földről 
Szerző: Novák Péter
Idén, ha minden jól megy, fajunk hétmilliárd egyeddel büszkélkedhet a planétán. Mondhatni, nem rossz a látogatottság! Tréfát félre, a tendencia négy évtizeden belül teltházat feltételez, és akkor bizony hangsúlyosabban jelentkeznek napjaink problémái, éppen középkorúságukat taposó gyermekeink életét lehetetlenítve majd el.
Teendő?
Akad. Számtalan! Itt van például a lemondó szomorúság, magány és depresszió. Nem kevés energiát emészt fel az ön- és társ-sorsrontás, miszerint a lét értelmetlen, és ebben az értelmetlenségben cselekedni mi értelme lenne? Körömre égett cigaretták, számolatlan feketék, fekélyek és színes pirulák szegélyezik a mély-filozofikus ellehetetlenülés áradását. „Evezz, evezz az élet tengerén, de ki ne köss a bánat szigetén!" Ne is, jó előre üssünk méretes léket! Olyan áttételek asszociálódnak így az elmében, hogy a pillangóeffektus afféle könnyed folyamatábrává szelídül a különböző összeesküvés-elméletekkel szemben... Elmerül, összedől, felrobban, avagy megtámadják, kiirtják, helyét sóval hintik be. Innen nézve a pohár se nem üres félig, se nem teli, egyszerűen felesleges. A bajok űrmértéke kozmikus, a hozzáállás klasszikus.

Nem beszélve a dekadens hedonizmusról, vagy a hedonens dekadensizmusról, bár ez utóbbinak semmi értelme, de őszintén: nem mindegy? Élj a mának, a tegnapnak még inkább. Az inkák megírták, a sumérok elénekelték, az egyiptomiak lerajzolták, ez hát a sors és a választott végzet. Rendben. Szól majd, ha végzett, de addig is gázt, előzzük meg a megelőzhetetlent! Nagy falatok, nagy szavak, nagy tételek. Az ördög ott a készletekben, tekintet nélkül a pénztárcára és a veszteségre. Mi meló ezt megélni! Bocsánat, megégni... 

És persze a jó öreg szkepticizmus, hogy el ne feledjük! Hiszen a világvége is csak egy termék, a média terméke, lehet csámcsogni rajta. Olyan még nem volt, hogy ne legyen sehogy, ergo, a problémák természetrajza az, hogy megoldódjanak. Lehetőleg maguktól. Nem süllyedünk, nem süllyedünk! – dalolják vidáman Atlantisz polgárai, míg lassan ellepi kedves mindannyiukat az óceán (a Monty Python-os Terry Jones: Erik, a viking – angol film, 1989).

Amióta világ a világ, rettegünk. Élettől, haláltól, természettől, és természetellenestől, mindentől. Homokszemek vagyunk a sivatagban, jó, ha fogaskerekek a gépezetben. Ez utóbbi, tán szimpatikusabb hasonlata az egyed fejlődésének, ideig-óráig feledteti legbensőbb félelmeinket, hogy aztán a kor előrehaladtával erősebb támadásba lendülhessenek démonaink. Mi ez az egész?

Nem tudom, és bizonyos értelemben nem is érdekel. Isten a megmondhatója, mennyire űzném a kocsmafilozófusi státuszt, de a családos létformát választottam, annak minden szépségével és felelősségével együtt. Kergetném az élvezeteket a végkimerülésig, de a lehetőségekhez képest empatikus lélekkel áldott meg a sors, önzőzésből bukásra állok. Hajszolnám a hitetlenséget, a mindig kétkedést, de a küzdelemben teljes a személyiségem, úton, valami felé érzem jól magam, és az út cél(oka)t is feltételez. Egy vagyok a hétmilliárdból, vagy a hétmilliárdból egy? Nem mindegy.

Nem marad más, mint az akarás, a cselekvés, a csinálás, nem hatásfokát, értékét vizsgálva dolgaimnak. Még akkor is, ha számtalan fogyasztónál veri ki a biztosítékot nem egy vállalásom, mögöttes szándékok sokaságát feltételezve. Van is bőven, de leginkább az életösztön, hogy nem várom ölbe tett kézzel az apokalipszis lovasait. Ezen értékrend mentén társakra is találtam, akik kordában tartják az egót, és közösségi műfajt varázsolnak gondolatainkból. Már megérte. Kerek, mint a planéta.

2011 az Önkéntesség Éve az Európai Unióban. Hogy az indíttatás tekintetében alapvetően morális kérdések milyen szinten központosíthatóak, hát jó kérdés... De én inkább a választ látom, hogy most aztán itt a lehetőség mindenki előtt! Ha a tettek határoznak meg minket, jobb alkalmat nem is választhatnánk. „Nem én kiáltok, a föld dübörög!"