Dédunokám naplója

2011. 03. 23.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szerző: Sallai Ervin
Kedves Naplóm! Történelemből azt a feladatot kaptuk, hogy kutassunk fel régi szokásokat, úgyhogy átmentem Dédapához. Anya szerint nem sokra megyek vele: nagy kamugép az öreg, de hátha... Jó lenne kihúzni belőle valami érdekességet, mert a töritanár pikkel rám. Megkérdeztem Dédit, hogy régen miket csináltak márciusban. Azt mondta, például kirándultak az erdőkben. Na, ezen hazáig röhögtem. Ki olyan agyatlan, hogy olyan helyen kószáljon, ahol nincs se térerő, se wifi? Ha egyáltalán van ilyen hely, és nem csak hantázott megint a szenilis vénember.
2110. március 8.
Dédi azt is mondta, hogy március elején volt egy nap, amikor a nőket ünnepelték. Kérdeztem, hogy miért, erre azt válaszolta, hogy „Mert minden nő – maga a csoda. Varázslatossá teszi őket a képesség, hogy életet adhatnak gyermekeinknek.” Kedves Naplóm! Tanultam én is, hogy régen hogy születtek a gyerekek, de azért így személyesen hallani… hát elég undorító. Már az is felkavarta a gyomromat, hogy régen külön voltak férfiak és nők. Fúj! Mint az állatoknál. Lehet, hogy többet nem is megyek Dédihez.

2110. március 15. Nem is tudom, miért mentem el megint az öreghez?! Megkérdeztem, hogy ünnepelték régen 15-én a Nagy Vallásháború végét, erre azt mondta, hogy ők akkoriban a forradalmat ünnepelték. Összehordott mindent egy Petőfi nevű alakról, meg arról, hogy volt külön olyan, hogy Magyar Nemzet, meg arról, hogy ez a Magyar Nemzet valamit kívánt. Tisztára úgy, mintha egy valódi ember lett volna. A legviccesebb a kívánságok közül a sajtószabadság volt. Már azt is fura elképzelni, hogy bárki bármit mondhasson, vagy megjelentessen, de hogy mindezt papírra nyomják?! Kérdeztem Dédit: mi volt a jó a papíros újságokban, erre azt mondta, hogy lehetett olvasgatni a vécén. Vajon minden öreg ilyen gusztustalan, vagy csak az én családom peches?

2110. március 21.
Anya szerint nincs értelme, hogy állandóan Dédinél legyek, mert csak összezavar. Ő akkor volt ott utoljára, amikor Dédi a szerelemről mesélt neki. Hogy párok tavasszal parkokban sétáltak, egymás kezét fogták és összeérintették a szájukat. Megígértem anyának, hogy én sosem tennék ilyet – még ha akadna is hozzám valami őrült párnak –, tudom, mennyi bacilussal járna, ha valakihez hozzáérnék. Na, de Kedves Naplóm! Amit az öreg ma mesélt, az valami egészen furi. Szerinte 21-e körül volt a tavaszi napéjegyenlőség. Ugyanolyan hosszú volt a nappal, mint az éjszaka. És ami az egészben a legérdekesebb, hogy nappal az igazi Nap sütött régen!!! El sem tudom képzelni, hogy kimentek az utcára, a szmogon pedig átjöttek a napsugarak. Izgalmasnak hangzik – Dédi szerint csodaszép volt. Állítólag annyira sütött a nap, hogy nyáron például el is színeződtek tőle az emberek. Barnára. Ezt nem értettem, de aztán elmagyarázta, hogy akkoriban még mindenki szkafander nélkül járt. Ilyen bátrak voltak.

2110. március 28.
Ma elég rossz kedve volt Dédapának. Egy furcsa gépet bütykölt, amit ő motornak nevezett. Dédmama csak intett, hogy ne is hallgassak rá. Tényleg zavaros dolgokat hablatyolt. Hogy a Nyugati Tenger helyén régen egy ország volt, amit Hollandiának hívtak, hogy Velencét anno nem csak tengeralattjáróról lehetett megnézni, mert a házak úgy kilógtak a vízből, hogy még karnevált is lehetett ott rendezni. Meg hogy ő még látta, amikor a Spanyol Sivatag helyén fák voltak és városok. Valószínűleg megint a vérnyomásával van baj.

2110. március 30.
Dédapa és Dédmama tegnap összepakoltak és elmotoroztak keletre. Nekem egy cserép földet hagytak, amit egy üvegbúra véd. Azt írták – hóvirág. Ennek egyik részét sem értem, úgyhogy megnéztem szótárban. A szótár szerint a hó hideg és fehér dolog volt annak idején télen, a virág meg büdös, gyenge növény tavasszal. El nem tudom képzelni ezt a két dolgot együtt.

2110. március 31. Kedves Naplóm! Kibújt a földből a hóvirág. Sosem láttam még ilyen gyönyörűséget!