Szüreti mulatságok

2011. 10. 24.
Szerző: Sallai Ervin
Manapság a modern technológiának köszönhetően az év bármely szakában szüretelhetünk, azonban régebben, amikor még szőlőből készültek a borok, nem tablettából, főleg ősszel dagasztották a sarat a tőkék között a vidám szüretelők. Ki is alakult pár érdekes népszokás, amelyeket érdemes lejegyezni, hogy a városi emberek számára ne merüljenek feledésbe.

Múltidézés, avagy dézsmapockolás
A dézsmapocok a szüretek elmaradhatatlan résztvevője. Ő az az idősebb férfi – általában nagybácsi –, aki pár órával a munka megkezdése után érkezik, tevőlegesen nem vesz részt a cipekedésben, csak meg-megdézsmálja a puttonyok tartalmát, és közben múltat idéz. Imígyen: „Hajh, már a szőlő sem olyan, mint régen!”, vagy: „Az én időmben a legények rendesen megpakolták a puttonyokat, nem ilyen nyámnyila módon félig rakottan ténferegtek.” Idegesítő volta ellenére a dézsmapocok sokat segít, ugyanis a fáradó szüretelők a dögnehéz puttonyok helyett arra gondolnak megjelenésétől kezdve, hogy de jó lenne nyakon vágni alaposan az öreget.


Bakugratás
6-8 törkölypálinka után bizony szellemes mókának tűnik a bakugratás. Ezt a játékot főleg turistáknak rendezett szüreten űzhetjük. A szőlőskertekhez vezető földút mentén megbújunk a bozótban, majd amikor a japán turistákkal megrakott szekér elénk ér, kiugrunk rejtekhelyünkről, és „Gyite, Virsli!” kiáltással nyitott tenyérrel hatalmasat csapunk a bágyadt öreg ló tomporára. A rémült igavonó ekkor megugrik, és akkorát ránt a szekéren, hogy lepotyognak róla a szájtáti turisták. A játékos eredményét pontozásos rendszerben mérjük. Leesett japán turistánként egy pont, ha fényképező nélkül esett le, akkor kettő jár. Amennyiben a gazda is leesik a bakról (innen a bakugratás elnevezés), 10 bónuszpont jár a játékosnak.

Dubajkodás
A dubajkodás roppant gyakori népi játék a szüreti bálokon. Az ittas, szórakozni vágyó legény a fejére egy abroszt borít, majd minden pénzét (a teljes fizetését megtoldva a folyószámla hitelkerettel és a lakásfelújításra felvett személyi kölcsön összegével) begyűri a bál legszebb menyecskéjének dekoltázsába, miközben hetykén annyit mond: „Hőőőő, izé, kár lenne csak szőlőtaposásra használni ezeket a lábakat, bébi, hö-hö!” Ezt a pikáns tréfát rendszerint botos tánc követi, mely során a dubajkodó legényt a helyi ifjak furkósbotokkal kergetik vidáman a bálozók között. Megtelik élettel a bál, csak úgy repkednek a székek, padok, sikkantgat a nép, tán vége sem szakad az üvegek csörömpölésének a hajnali szirénaszóig.

Fosócska
Végül, de nem utolsósorban pár szó minden szüreti mulatság legszórakoztatóbb játékáról – a fosócskáról. A fosócskát kettő vagy annál több játékos űzi. Az egyik játékos bezárkózik a budira, míg a másik az ajtó túloldaláról könyörögve kérleli: „Engedj be, mert befosok.” A bent ülő játékos szintén egy versikével válaszol: „Nem kelek föl, nem tudok.” A játék szabályai szerint háromszor ismétli el mindkét fél a mondókát, majd helyet cserélnek, és az kezdi a könyörgést a bezárt ajtó előtt, aki eddig bent ült. A játék lényege, hogy a játékosok minél több mustot vigyenek el a préstől a toalettig a testükben úgy, hogy lehetőleg egy csepp se menjen a nadrágjukba. Garantált móka és kacagás a résztvevőknek kortól, nemtől függetlenül. A játékot nehezíthetjük, ha növeljük a játékosok számát vagy a prés és a vécé közötti távolságot.

 

Nos, hát ennyit ízelítőül a szüreti mulatságokból. Az igazi érzést akkor élhetjük át, ha személyesen is részt veszünk a csodás folyamatban, melynek célja, hogy palackokban várjon ránk a hegy leve.

Jó szórakozást – a gumicsizmát és a széntablettát ne felejtsük otthon!