#KORONAVÍRUS

Az Országos Kardiológiai Intézet tájékoztatója a koronavírus kapcsán

Szoftverfejlesztők és fiatal programozók segítik a mentők munkáját

Mivel töltenénk az időt az önkéntes otthoni karantén alatt?

Miklósa Erika a maratonra edz

2011. 11. 01.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A legnagyobb nemzetközi operaházak színpadainak rendszeres szereplőjéről talán kevesen tudják, hogy atlétának készült. Talán azért is olyan sikeres, mert azzal a mentalitással áll hozzá a hivatásához, mint ha sportolna. 2011 októberében Miklósa Erikával beszélgettünk.

Annak ellenére, hogy a legnagyobb nemzetközi operaházak színpadain rendszeresen szerepel, a magyar közönség is sokszor láthatja. Mi köti ide ennyire?

Az, hogy itt születtem. Főleg az, és a közönség. Ezt a fajta szeretetet, ezt az érzést tényleg csak ott élheti át az ember, ahol született, ahova tartozik, és én ide tartozom. Legyökerező típus vagyok, mint egy fa: ahol leveri a gyökereit, szeret ott maradni, és elég fájdalmas, ha el kell mozdulni.

Ezek szerint erősen érezhető a különbség egy magyar és egy külföldi közönség között.

 

Mindenféle szempontból. Persze külföldön is vannak rajongóim nagyon sokan, és tényleg többen jönnek utánam mindenhova, de azért az más. Mindig azt szoktam mondani, hogy a legjobb mérce egy magyar népdal. Ha eléneklek egy magyar népdalt, azt egy magyar ember, egy magyar közönség mindig másképp érzi, mint egy külföldi. Egy külföldinek az egy szép dal, és nagyon jól tudom neki közvetíteni azt, hogy én honnan jövök, mik, milyen érzések és töltés van bennem. Ha elkezdek egy magyar népdalt egy itthoni koncerten, akkor ott nem kell magyarázni, az ott már beszél.

Kevesen tudják, hogy eredetileg sportkarriert tervezett magának, de ez egy baleset miatt meghiúsult...

Atléta voltam, és magasugró szakedzőnek készültem. Épp serdülőből ifjúsági kategóriába kerültem, amikor egy nemzetközi hétpróba versenyen távolugrás közben lesérültem. Ki tudja, hogy mi lett volna belőlem. Az, hogy olimpiai bajnok legyek, csak egy álom maradt volna, ahogy elnézem a magyar atlétika helyzetét. Ettől függetlenül, a sorsszerűség benne van a dologban. Igazából nem állok messze most sem a sportolástól, hiszen ugyanolyan mentalitással állok hozzá a hivatásomhoz, mint ha sportolnék.

Most milyen szerepet tölt be életében a sport?

Rendszeresen futok, és már kilencedik éve tartok tornát a lakóhelyemen – kizárólag nőknek. A futás annyira az életem része, hogy már edzőt is fogadtam, hogy le tudjam futni a maratont. De nem úgy, hogy lefutom a 42 kilométert, és valahogy végigszenvedem a távot, hanem komolyan. Amennyire egy amatőr ki tudja hozni magából a maximumot, annyira én is szeretném kihozni magamból – ezért készülök rá egy hosszútávfutó-edzővel. Az első versenyem már megvolt, a Nike félmaratont futottam le, és elég jól sikerült.

Szinte védjegyévé vált az Éjkirálynő szerepe, számtalanszor játszotta már különböző rendezésekben. Van kedvenc Varázsfuvolája?

Nagyon nehéz választani, mert nagyon sok verziót szeretek, és mindegyiket másért. Persze vannak dobogós helyen lévő előadások, ilyen például a New York-i, az a legcsodálatosabb. Azért áll hozzám olyan közel, mert egy fantasztikus rendezővel dolgozhattam együtt, aki tényleg hollywoodi szakember, Julie Taylor. Az Oroszlánkirályt és a Pókembert is ő rendezte (színpadi változatban, előbbiért megnyerte a legrangosabb amerikai színházi kitüntetést, a Tony-díjat – a szerk.), és ez is valami eszméletlen munka volt. Az előadásból egyébként film is készült. Ez a Varázsfuvola az, ami csúcs nekem mindenféle szempontból: New York miatt is, és szakmailag is.

Aztán van egy csomó európai is, van, amit Claudio Abbadóval csináltam, amit a fia, Daniele Abbado rendezett – ez is nagyon csodálatos volt, a Mozart év alatt rengeteg helyen játszottuk szerte Európában. Ezt azért szerettem, mert a maszkom valami eszméletlen lenyűgöző volt, kvázi kopasz voltam. A Mátrix filmhez hasonlíthatnám legjobban a figurámat, és nagyon élveztem, hogy egy ilyen vér gonosz nő lehettem. Félelmetes, megijedtek tőlem mindig, amikor megláttak.

És van még egy, amit nagyon szeretek, az pedig a párizsi Varázsfuvola. Nagyon futurisztikus környezetben játszódott, egy híres barcelonai csapat, a La Fura Dels Baus készítette a koreográfiát, akik az ilyen extrém ötletekről híresek. Elsősorban táncos produkciókkal foglalkoznak, de operát is csinálnak néha, ilyen volt ez az előadás is.

Aztán a magyar produkciók közül a Marton László féle, Vígszínházzal közös előadás nagyon tetszett. Ott egy igazán dögös nő voltam. Az is nagyon jó, hogy ott nem félelmetes, hanem szép vagyok, és csinos.

Azt gondolná az ember, hogy ennyiszer eljátszani egy ilyen szerepet olyan, mint többször megmászni a Mount Everestet. Van még hova feljebb menni egy új rendezés alkalmával?

Ebben a szerepben igazából már nincs hova mászni. A New York-i MET-ben énekeltem ezt a szerepet hat évig, amiből filmet is csináltak. Ennél magasabbra már nem igazából juthat az ember. Majd más szerepekben…

Van-e még beteljesületlen szerepálma?

Nincs. Hozza magával a pálya, a szakma a szerepeket. Amit úgy érzek, hogy nagy szerepem lesz, legalább olyan mélyreható, mint a Varázsfuvola Éjkirálynője, az Verdi Traviatájából Violetta. Ez nagyon nagy kihívás lenne számomra, főleg színészileg.

Ha már így szóba került a kihívás, van-e olyan szerep, amitől tart, vagy amit vár?

Nem tartok soha, ha tartanék, akkor már rég nem ezen a pályán lennék. A félelem a legnagyobb ellenség. Az biztos, hogy a szakmámban mindenféle szempontból egy nagy újító vagyok, tehát nagyon szeretem a másfajta dolgokat, kicsit másképpen csinálni dolgokat, mint a megszokott.

Ugye, már az indulásom sem volt szokványos. Az idők során észrevettem magamon, hogy azokat a dolgokat keresem, amit már említettünk, hogy kihívást jelentenek, illetve azokat, amik újfajta energiákat hoznak be az életembe és a hivatásomba vagy a teljesítményembe, amivel fejlődni tudok. Mindig ezek voltak a legfőbb szempontok. Ma is ezek. Sajnos egyre nehezebb találni ilyet, de kell, muszáj. Az ember változik, érik, és ezt valahogy ki kell hoznia magából. Szüksége van másfajta változásokra is, ezekhez pedig kellenek új kihívások, és kellenek új energiák.

Több lemezt is kiadott már az elmúlt években. Tervez valami hasonlót mostanában?

Most egy teljesen új anyaggal készülünk. Két együttessel is dolgozom, az egyikük a Quartett Escualo, velük az Astor Piazzollá-s vonalat visszük, illetve portugál fado-feldolgozásokat készítettek nekem, tehát ez a tangós, latinos vonulat. A másik Fekete Kovács Kornél és a MAO – Modern Art Orchestra, akikkel a jazzes vonulatot visszük. Nagy operaáriákat meg Bernstein-nagyáriát hangszerelt át nekem Kornél, úgyhogy ez egy nagyon érdekes, új szín lesz az életemben. A készülő lemez is ezt a sokoldalúságomat próbálja megmutatni.

Mikor lehet ezt majd hallani?

A lemezbemutató koncert október 29-én lesz a Művészetek Palotájában, és akkorra természetesen a lemez is megjelenik.

Milyen szerepben és hol láthatjuk legközelebb?

Természetesen attól, hogy más, latinos vonulatot, és szenvedélyes útvonalat is követek, az Operában is lehet majd látni, mégpedig Verdi Rigolettójában leszek Gilda. Egy nemzetközi hírű bariton, Leo Nucci lesz a partnerem. Ő alakítja majd az apámat, Rigolettót a darabban. Ez lesz novemberben, aztán egy kicsit elutazom külföldre énekelni – ez természetesen még benne van az életemben – de egyre többet szeretnék itthon fellépni. 21 év távlatában úgy érzem, hogy nagy szükségem van arra, hogy itthoni közönséget érezzek, és itthoni közönséggel kommunikáljak.