#KORONAVÍRUS

Az Országos Kardiológiai Intézet tájékoztatója a koronavírus kapcsán

Szoftverfejlesztők és fiatal programozók segítik a mentők munkáját

Mivel töltenénk az időt az önkéntes otthoni karantén alatt?

Nagy-Kálózy Eszter a jógára esküszik

2012. 05. 04.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szerző: Kalmár András
Jelenleg nyolc darabban játszik, előfordul olyan hónap is, amikor majd minden nap. Közben tv sorozatban, filmen is rendszeresen látjuk őt. A törékeny, bájos, tehetséges színésztőt. Nagy-Kálózy Esztert Kalmár András kérdezte 2012 áprilisában munkáról, családról és annak forélyairól, miként maradhat az ember fiatal.

A közelmúltban jótékonysági előadást szerveztetek a gerincsérültek javára.

Színházak ritkán tesznek felajánlásokat, talán elsősorban azért, mert ők szorulnak inkább rá arra, hogy segítsenek nekik. Honnan jött az előadás ötlete?

Már többször játszottam olyan előadásban, melynek bevételét jótékonysági célra ajánlottuk fel. Most azért különleges ez az eset, mert akinek a javára felajánlottuk, Antall Zsuzsáról van szó, végigkísérte a Mégis, kinek az élete? című előadás próbafolyamatát. Többször megnézte a kész darabot is. Több mint tíz évvel ezelőtt egy balesetben lebénult mind a négy végtagja. A gazdasági válság következményeként a romló gazdasági helyzetben nem képes előteremteni a létfenntartásához szükséges anyagiakat. Szerencsére képes volt a baleset után is dolgozni, így „a maga ura” maradhatott, a saját lakásában élhetett továbbra is, nevelhette a gyermekét, persze segítséggel, folyamatos, 24 órás nővérszolgálattal. Az előadás bevételét neki ajánlottuk fel.  Remélem, hogy ezen keresztül felhívjuk a figyelmet a hozzá hasonló helyzetben lévő emberekre.

A Mégis, kinek az élete? című darabban a férjed, Rudolf Péter egy nyaktól lefelé mozgásképtelenné vált szobrászművészt alakít. Úgy gondoltátok, kerestek valakit, aki segít a hitelesebb megformálásban?

 

Még nem volt meg a bemutató, a próbák elején jártunk, amikor Zsuzsa hallott arról, hogy a Centrál Színházban játszani fogjuk ezt a darabot. Ő ajánlotta fel a segítségét, hiszen ugyanabban a helyzetben van, mint a darab főszereplője. Azt mondta, ha úgy gondoljuk, akkor szívesen beszélget velünk. Meglátogattuk, és egy fantasztikus, csodálatos embert ismertünk meg. Először csak ketten mentünk, azután jött velünk az egész társulat, és azóta is megmaradt ez a kapcsolat.

 

Érdekes, mert valahogy azt hinné az ember, hogy egy színésznek nincs arra szüksége, hogy a valóságot ilyen részletekig megismerje. Rosszul gondolom?

 

Nagyon sokszor nincs szükség rá, de ehhez az előadáshoz muszáj volt segítséget kérnünk. Szakképzett ápolókkal is kapcsolatban voltunk, megtanítottak minket olyan gyakorlati dolgokra, amiket mi magunk nem tudtunk volna kitalálni. Egy kórházi környezethez muszáj felépítenünk, megmutatnunk a professzionalizmust, hiszen a darab pont arról szól, hogy ebben a jól működő gépezetben nem vesszük észre, vagy nem hisszük el, hogy valaki ezt nem hajlandó, vagy nem képes elfogadni. Zsuzsa az állapot lelki hátteréről beszélt, elsősorban Péterrel, a darab főszereplőjével.

 

Köztudott, hogy szociálisan érzékeny vagy, de mi a személyes motivációd?

 

Ahogy a kérdésedben megfogalmaztad, valóban szociálisan érzékeny vagyok, mint nyilvánvalóan nagyon sokan, akik esetleg nem tudnak egy ügyhöz embereket, segítőket találni. A mi dolgunk az, hogy ilyen ügyek mellet felsorakozzunk. Nemcsak annak, azoknak az embereknek nyújtunk ezzel segítséget, akik rászorulnak, de érintettekké válnak a segítők is, és ez talán egy öngerjesztő folyamat is lehet, sokkal empatikusabbakká válunk, és más ügyek mellé is hamarabb csatlakozunk. Amerikában egy sztár anyagi értelemben sokkal inkább tud segítséget nyújtani. Nekünk össze kell fognunk.

 

Vannak olyan civil szervezetek, akikkel kapcsolatban álltok? Akik a művészek, színházak holdudvarában vannak?

 

Akikkel én kapcsolatban vagyok, az a Csodalámpa Alapítvány – már sok-sok éve működik, és rászoruló beteg gyerekek rengeteg kívánságát teljesítették ez idő alatt. Hol az előadásunkat ajánlottuk fel, hol a kapcsolatainkkal tudtunk segíteni, amikor arról szólt a kívánság, hogy a gyerekek a film vagy a színház köréből szerettek volna találkozni valakivel. A Tűzoltó utcába a Gyermekonkológiára évek óta járnak a színészek mesét olvasni. Ez is egyfajta segítség.

 

Ha már a meseolvasásnál tartunk, hogy alakultak nálatok a családban az esték? Nektek előadásaitok voltak – esti mesét ki olvasott?

Amikor a gyerekek kicsik voltak, nem ugyanabban a színházban voltunk társulati tagok, nagyon sokáig nem játszottunk együtt a színpadon. Váltottuk egymást, ami kettőnknek rossz volt, mert keveset találkoztunk, a gyerekekkel való együttlétek szempontjából viszont jó volt. Manapság úgy alakult, hogy Péterrel nagyon sok előadásban játszunk együtt. Mivel már nagyok a gyerekek, nekik is programjaik vannak, nincs olyanfajta igényük, hogy az estének azt a részét velük töltsük. Sajnos, ilyen értelemben már nincs szükség ránk. Sokkal több feladatot merek vállalni, mint azelőtt...

Kicsit soknak tartod ezt a rengeteg előadást, vagy élvezed és pezsegsz benne?

 

Néha, mikor húsz napig egyfolytában előadás van, és nincs egy szabad estém, akkor nagyon vágyom rá, hogy kicsit  otthon legyek. Az a vágyam, hogy például színházba elmenjek, az utolsó helyre kerül, pedig nagyon szeretek színházba járni, de ez szinte megoldhatatlan ennyi előadás mellett. Valójában nagyon élvezem, és nagyon szeretem azokat az előadásokat, amikben mostanában játszom. Változatos, hogy hét-nyolc darabban szerepelek, és ritka az, hogy egymás után ugyanabban a darabban lépjek fel.

 

Könnyen tanulsz szerepet?

 

Igen, de az a próbát nem helyettesíti. Ugyanannyi próbára van szükségem, mint bárki másnak, ez két külön dolog. De hamar be tudom fényképezni az agyamba a szöveget.

 

A gyerekek hogy állnak a színházzal? Nem akarnak színészek lenni?

 

A nagylányom most végez a színművészetin külföldön, ő biztos, hogy előbb-utóbb ezen a pályán köt ki. De ha mégsem, akkor is mindenféleképpen köze lesz a színészethez. Sosem fordult elő, hogy azt mondtam volna, nem lehet színésznő. Szeretem ezt a pályát, a mai napig örülök, hogy ezt csinálhatom, boldog vagyok, ha egy este jól sikerül, és rágódom, ha nem úgy alakul, ahogy szerettem volna. Nem tudok neki rosszat mondani. Ha tehetséges, akkor csinálja. Csinálja azt, amitől boldog lesz. Szerintem pedig nagyon tehetséges. De ő egy másik országban fogja elkezdeni az életét, nem ismerem az ottani körülményeket, teljesen egyedül kell küzdenie.

 

Ő miattatok, „színészszülők árnyéka” miatt ment külföldre?

 

Nem, így alakult. Itthon is jelentkezett kétszer, de nem vették fel, kint viszont sikerült a felvételije. Kanadában van, nagyon izgalmas az iskola, azt mondja, hogy Észak-Amerika egyik legjobb iskolája. Montrealban két osztály működik, egy francia és egy angol nyelvű – ő az angol osztályba jár. Valószínűleg el kell majd költöznie, hogy el tudja kezdeni a pályáját, mert Montrealban inkább franciául beszélnek, és nagyon nehéz állást, munkát találni.

 

Hogy bírod a távolságot a lányodtól?

 

Nehezen, de megkönnyíti a dolgot, hogy tudom, hogy jól van, és nagyon szereti az iskolát. Ha szenvedne, és nem érezné jól magát, akkor nyilván én is azon aggódnék, hogy hogyan tovább. Ő amúgy is egy nagyon önálló személyiség, tudom, hogy neki a saját tapasztalataira van szüksége, hogy megtalálja a saját útját. Persze boldogabb lennék, ha mondjuk Európában élne, de hát így alakult. Mivel nem szeretek repülni, most először fogjuk meglátogatni kint Montrealban, ugyanis májusban veszi át a diplomáját.

 

Sokat segít a technológia, az internet abban, hogy tudjátok tartani a kapcsolatot egymással?

 

Az időeltolódás miatt nem olyan egyszerű megoldani, én sokszor játszom, amikor ő éppen ráérne. Általában csak hétvégén tudunk skype-olni, úgyhogy néha inkább felemelem a telefont és felhívom. Hosszabban valóban skype-on beszélünk. A kisebbik lányom is kint van, ő Franciaországban, de elég beülnöm a kocsiba és ott vagyok Párizsban; igaz, hogy egy nap az út, de itt van, elérhető közelségben. A fiam itthon tanul, zenei pályára készül, most végez a konzervatóriumban, Hát, kérdés az, hogy hogyan tovább.

 

Nagyon jól nézel ki – mi a titkod, tornázol, diétázol?

Világéletemben sportoltam, gyerekként atletizáltam, nagyon szerettem futni. A legegyszerűbb dolog az, hogy felveszem a futócipőmet és elindulok… A félmaratont többször lefutottam, szerettem volna a maratont is lefutni, de az sosem jött össze. Aztán kiderült, hogy nem is fog már összejönni, mert szétment a térdem, sajnos nem bírta a kemény kiképzést. Váltanom kellett, ami nehéz volt, meg kellett találnom, mi az, amit a futáson kívül tudok csinálni. Ez volt a jóga. Kb. két és fél évvel ezelőtt kezdtem el, folyamatosan tanít, folyamatosan fejlődsz, és közben rájössz, hogy tényleg csak rajtad múlik, hol húzod meg a határt. Jó lenne, ha már egészen kicsi korukban a gyerekek megismerkedhetnének a jógával. Sportolóként elsajátítottam a fegyelmezettséget, a kitartást, de a jógában még tovább lehet menni. Mindig híve voltam annak, hogy próbáljunk meg egészségesen étkezni – mivel gyerekeim vannak, igyekeztem ránevelni őket is arra, hogy egészségesen éljenek, de velük ez kudarcba fulladt. Ha nem állsz mellettük mindennap, és nem tudod ezt következetesen végigcsinálni, akkor nem működik. Biztos eljön majd egy olyan időszak az ő életükben is, amikor rájönnek arra, szeretnének egészségesebben élni, és akkor majd emlékezni fognak a mi törekvéseinkre.

 

Szeretsz főzni?

 

Ha mindennap főznöm kéne ebben a rohanásban, akkor nem szeretnék főzni, mert nem lenne időm kitalálni. Amikor kicsik voltak a gyerekek, akkor természetesen főztem, mostanában kevesebbet szoktam. Próbáltam mindenféle különböző irányzatokat kipróbálni, a vegetáriánus étrendet évekig csináltuk, aztán úgy éreztem, hogy elég volt, és valami mást szeretnék, szükségem van húsra. Többször csináltam már böjtöt, amikor csak levet iszik az ember, és az ötödik vagy a hetedik nap után mindig rájövök, hogy milyen jó, nem fáradtabb leszek tőle, hanem energikusabb. Néha be kell iktatni egy-egy böjtöt az étrendbe: észrevettem, hogy tisztább lesz a látásom, jobban érzem magam, a bőrömnek is jót tesz. Vannak olyan adalékanyagok, amelyeket a szervezet elraktároz, és nem tudnak rendesen kiürülni a testünkből, szükség van olyan időszakokra, amikor az ember pihenteti a szervezetét. Abszolút hiszek abban, hogy nem szabad mértéktelenül mindenfélét ennünk, meg szoktam nézni, hogy az ételben, italban mi van, tudatos vásárló vagyok.

Színészként ez sem lehet egyszerű: gondolom, te is többnyire bekapsz valamit a büfében előadás előtt vagy után.

 

Előfordul, hogy viszek be ételt a színházba, vagy otthon eszem, és ide már csak az előadásra jövök be. Ami nálunk nehéz, az az éjszakai evés: egy kimerítő darab után, ha hazamész, nem szabad felfalni az egész hűtőt, mivel nagyon egészségtelen teli hassal lefeküdni aludni. Ez fegyelem kérdése, csak nagyon nehéz, pontosan a rendszertelenség miatt, hiszen nem tudod beosztani az idődet. Igyekszem reggel jógázni, nekem szükségem van arra, hogy beiktassak olyan pontokat a napomba, amelyek rendszerességet adnak. Meg kellett tanulnom, hogy az előadások miatt nem tudok akkor lefeküdni, amikor a szervezetem már szeretne aludni, ugyanakkor korán kelő típus vagyok.

 

Általában érdekelnek ezek a keleti dolgok, a vallás, a filozófia, vagy a jóga csak úgy jött?

 

Valószínűleg a jóga iránti érdeklődésemben az is szerepet játszott, hogy amikor kicsi voltam, akkor láttam néha az apukámat jógázni, csak akkor ez még nem volt ennyire elterjedt dolog. Fogta magát, kinyitotta a könyvet és különféle pózokat gyakorolt. Volt bennem egy kép, hogy ez biztosan valami jó dolog. Hatha jógát tanulok, ez az, amiből minden jógairányzat kiindul. A lényeg az, hogy magadra figyelj, tudatosítsd magadban, hogy a tested mit tud, mire képes.