#KORONAVÍRUS

A Covid-járvány és a szezonális influenza összehasonlítása

Előállították az első vérplazma-alapú vakcinát

Csupán a fertőzöttek ötöde marad tünetmentes

Ma már nem elérhetetlen a fogbeültetés

2012. 06. 26.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szerző: Szimpatika
Közösen dolgoznak a titán fogászati implantátumok több hónapos beépülési idejének lerövidítésén a Szegedi Tudományegyetem fogorvosai és fizikusai, lézeres felületkezeléssel növelve a fogbeültetés sikerességét – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.

A fogászati implantológia története nagyon régre nyúlik vissza, hiszen már az ókori egyiptomiak is végeztek könnyen megmunkálható fémekből fogbeültetést. Napjainkra azok helyét átvették a biokompatibilis, azaz az emberi szervezet számára nem idegen anyagok, mint például a titán és annak ötvözetei. Jelenleg világszinten a fogbeültetés sikeressége közel 95 százalékos. A technikának azonban van egy kellemetlen velejárója, mivel egy implantátum beépülése – vagyis amíg a csontsejtek teljes mértékben megtapadnak az implantátum felszínén – átlagosan 3-6 hónapot vesz igénybe, csak ezután csavarható bele a felépítmény, amelyen majd a fogpótlás rögzül.

Az implantátumokat szemcseszórással érdesítik és savmaratással passziválják. A feltételezések szerint a létrejövő érdes felület elősegíti a sejtek megtapadását, míg az implantátum felületén létrejövő, éles szélek gátolhatják azt. Így, ha ezek a feltevések valóban igazak, olyan eljárásra van szükség, ami az érdességet megőrzi, ugyanakkor lesimítja az éles széleket.

Az SZTE Fogorvostudományi Karának kutatócsoportja, valamint az SZTE TTIK Optika és Kvantumelektronikai Tanszékének munkatársai nemrég egy közös program keretében azon kezdtek el dolgozni, hogy lézeres besugárzással alakítsanak ki egy olyan optimális felszínt, amely az eredetinél gyorsabban csontosodik.

A szegedi lézerfizikusok az implantátumanyagok felületének módosítására két különböző hullámhosszú lézert használtak. A kutatók a kísérletek során többféle energiasűrűséget és impulzusszámot alkalmaztak, amelyek közül az optimális értékeket az optikai mikroszkópos és pásztázó elektronmikroszkópos felvételei alapján választották ki.

Az ilyen módon kezelt mintákon a Fogorvostudományi Kar munkatársai in vitro sejtkultúra-vizsgálatokat végeztek, amelyekben a sejtek letapadását és szaporodását vizsgálták, ezzel tesztelve az újonnan kialakított felületek integrációs képességét. A választ arra a kérdésre, hogy az implantátumok beépülési időszaka mennyivel fog csökkeni az új módszernek köszönhetően, az állatkísérletek fogják megadni.

Az intézmény szerint az új fejlesztések társadalmi haszna egyértelmű, hiszen a megfelelő és eseménymentes biointegráció a különböző egészségi állapotú betegek számára egyaránt fontos, életminőségüket az implantátumokkal helyreállított fogazat jelentősen javítani fogja. További előny, hogy így olyan betegeknél is lehet beültetést végezni, akiknél egyébként ezt kizárná a rossz egészségi állapot vagy a különböző rizikófaktorok – dohányzás, diabétesz – megléte.

 

forrás: MTI

Komoly betegségeket kaphatunk fogkőtől

Komoly betegségeket kaphatunk fogkőtől

A tudomány már régóta ismeri a rossz szájhigiénia és a különböző egészségi problémák közti összefüggéseket. Fogaink és ínyünk egészségének, épségének egyik alapköve a fogkövek szakszerű eltávolítása, amelyről dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogszakorvosa beszélt.
Tényleg ki kell cseréltetni az amalgámtöméseket?

Tényleg ki kell cseréltetni az amalgámtöméseket?

Miközben sok szó esik arról, hogy az amalgámtömésekből felszabaduló higany esetleg káros hatással lehet az egészségünkre, a fogszínű tömések ugyancsak veszélyesnek tartott biszfenol-A-tartalmáról sokkal kevesebbet hallani.
A Covid-járvány és a szezonális influenza összehasonlítása

A Covid-járvány és a szezonális influenza összehasonlítása

A járványügyi helyzet fokozódásával nagyon fontos beszélni a szezonális légúti influenzás megbetegedések és a jelenlegi járvány kapcsolatáról.
Ősszel rosszabbodnak a penészallergia tünetei

Ősszel rosszabbodnak a penészallergia tünetei

Az esős, párás őszi időjárás kedvez mind a kültéri, mind pedig a beltéri penész megjelenésének. Megfelelő kezelés nélkül a penészallergia egészen tavaszig megkeserítheti az arra érzékenyek életét.