Beteg a család – anyaszemmel

2009. 03. 16.
Szerző: Anya
A múlt hónapban alig volt egészséges ember a városban, a suliban és az oviban csak lézengtek a gyerekek. Egy ideig a mieink még tartották a frontot, de aztán nálunk is megkezdte pusztító munkáját egy vírushalmaz. Először Bori lányom dőlt ki, majd az orvosi rendelőben töltött két óra után Rozi és Bence is köhögni kezdett.

Mindenki más tüneteket produkált, ezért egy egész gyógyszertári készlet gyűlt a konyhapulton, a lázmérőben fogyni kezdett az elem, és minden éjszaka másik gyermek küzdött a vírusokkal a szülői ágyban. Ádám fiam minden nap hozott friss gyümölcsöt és kétszáz papírzsepit a suliból hazafelé, Apa pedig átvállalta a bevásárlást. Így én maradhattam főállásban ápolónő-anyuka.

Két hétig tartott, mire a lányok újra mehettek suliba, Bence pedig oviba. Közben persze Ádám fiam is itthon feküdt pár napot, de felgyúrta magát valami fontos focibajnokságnak köszönhetően… És eddig tartott ki Szent Anna, az anyák védelmezője.

Vasárnap hajnalban hagyott el, mikor olyan fejfájásra ébredtem, hogy mozdulni sem tudtam, csak szorítottam két kézzel a fejemet, és szívem szerint ordítottam volna. Nem vagyok fejfájós típus – talán ha kétszer fájt a fejem életemben –, ezért aztán teljes pánik fogott el, hogy mi lehet ez. Szoptatós anyaként azt is felmértem, hogy csak egy-két esélyem van a gyógyszereket illetően… Nos, ezek az esélyek elszálltak délutánra, mikor a lázcsillapító csődöt mondott, és már a lázam is ment fölfelé, egészen 39,9-ig. Hűtőfürdő, priznic, mindeközben pedig szétrobbant a fejem – maga volt a középkori kínzókamra! A következő szoptatásig sikerült levinni a lázamat 38,8-ra. Sokak szerint ilyenkor nem szabad szoptatni, de a legújabb kutatások szerint nem lesz semmi baja a babának, sőt, így ő is megkapja az anya vérében termelődött ellenanyagokat, így ellenállóbb lesz a betegséggel szemben. Drága férjem és a gyerekeink próbáltak segíteni, hoztak teát, betakartak, főztek, mosogattak helyettem, de tudtam, hogy aggódnak, mert még sose láttak betegen.

Hétfő reggel annyira rosszul voltam, hogy alig érzékeltem, ahogy Apa elindítja a napot: öltöztet, zsebpénzt oszt uzsi helyett, mellém teszi Dávid babát, odaadja a homeopátiás golyókat, hátha hatnak, majd a fülembe súgja, hogy úton a segítség, majd engedjem be Anyukámat. Hála nekik, délutánra már jobban voltam, és az esti vacsora-fürdés-altatás szertartásában már részt is vettem. Korai volt… A következő reggelre újult erővel tört rám a kínzó fejfájás, megvallom, magam is kezdtem aggódni, egészségügyi tanulmányaimnak köszönhetően már rémeket láttam, ezért miután a gyerekeket bevitte, apa engem is elfuvarozott az orvoshoz, ahol végre fény derült gyászos állapotom okára: arc- és homloküreg-gyulladás. Mivel náthás egyáltalán nem voltam, ez eszembe sem jutott, de mindig tanulunk újat…

Az antibiotikumnak köszönhetően szerencsére viszonylag hamar helyreállt a családi rend, Anya visszaállhatott a csatasorba, és nekiállhatott a betegséggel vívott két és fél hetes háború romjainak eltakarításához.