Kikapcsolódás a konyhában - beszélgetés Hegyi Barbarával

2009. 03. 01.
Címkék: Címlapsztori 
Szerző: Draveczki Ádám
Hegyi Barbarának az ország egyik legfoglalkoztatottabb és legnépszerűbb színésznőjeként nincs sok szabadideje, ám igyekszik azt minél hasznosabban eltölteni. Színészetről, kikapcsolódásról egyaránt beszélgettünk vele.
Mi vitte a színészi pályára?


Miután édesapám operatőrként dolgozott, édesanyám pedig díszletépítész volt, túl sokat láttam a szakmából ahhoz, hogy ne érdekeljen. Az érdeklődés persze önmagában még kevés, hiszen menet közben derül ki, hogy valaki tényleg alkalmas-e erre a hivatásra, vagy csupán alkalmi fellángolásról van szó. Különféle próbáknak vetettem magam alá, és ma is azt tapasztalom, hogy még mindig ez érdekel a legjobban.

Nem volt nehéz megszokni a színészléttel együtt járó igénybevételt és az átlagostól eltérő napirendet?


Inkább folyamatosan szoktam hozzá. Már a főiskolán nagyon sokat próbáltunk, időnk túlnyomó részét így töl-töttük, tehát volt alkalmunk megtanulni, hogy egy-egy szerep, előadás létrehozása, kondícióban tartása rengeteg energiát igényel. Az persze előadástól is függ, hogy mennyire veszi igénybe az embert. Bizonyos darabok na-gyon komoly fizikai helytállást kívánnak meg, de akadnak olyanok is, amelyek más módon dolgozzák meg a színészeket. Az Elsötétítés című előadásban például két és fél órán át kellett ülnöm egy székben, de emellett is nagyon megterhelő volt ez a gondolatiságában kötött, koncentrált darab. Egy musical pedig azért fárasztó, mert ott két órán keresztül énekelni, táncolni, ugrálni kell.

Tehát nem a színpadon eltöltött idő és a szövegmennyiség függvénye, hogy mennyit vesz ki egy színészből egy szerep.

A legkevésbé sem.

Mennyire nehéz visszazökkenni a „rendes” kerékvágásba azt követően, hogy egy egész estét a színpadon töl-tött?


Nálam általában ez is előadásfüggő. Van, amelyiknek könnyebben elmúlik a hatása, de olyan is, amelyiké egy-általán nem, és ez sem feltétlenül azon múlik, hogy mennyi dolgom van benne. Mindenképpen beletelik egy kis időbe, amíg az ember adrenalinszintje visszaáll a hétköznapira. Egy előadás este 10 órakor véget ér, de előfor-dul, hogy utána még éjjel fél 1-kor sem tudok elaludni. 7-kor persze ilyenkor is fel kell kelnem, mert a gyerek megy az iskolába… Bizonyos előadások után mindig ott maradunk a színházban, ott töltve további egy órát vagy akár még többet is, mert olyan társaság játszik együtt a darabban, ami nehezebben széled szét. Máskor meg ez egyáltalán nem jellemző.

Mennyiben jelent más típusú igénybevételt egy színházi előadás és egy filmszerep?

Egészen más a kettő. A filmekben rövidebb „koncentrálós” periódusok vannak: mindenki a saját néhány percé-ben fókuszál a maga dolgára, amin nem is lehet már változtatni onnantól kezdve, hogy filmre került. A színház-ban pedig három órán keresztül folyamatosan koncentrálni kell.

Miként lehet kezelni az ilyen nagyfokú összpontosítással óhatatlanul együttjáró feszültséget?

Egy idő után mindent meg lehet szokni, így az ember a stresszt is megtanulja kezelni. Azt már persze nem tu-dom, hogy mit okoz és mennyire amortizál hosszabb távon – valószínűleg nagyon. A megoldás csak az lehet, hogy a szabadidőnkben olyasmivel foglaljuk el magunkat, amit szeretünk, ami feltölt, és ezáltal valami egészen mást tud hozzáadni az életünkhöz. Ez nyilván mindenkinél eltérő.

Hegyi Barbara 1966. január 16-án született Budapesten. 1989-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ezt követően három hónapig a Los Angeles-i Lee Strasberg színiiskolában tanult, ahol olyan híres-ségek is gyakoroltak, mint Robert Redford vagy Barbra Streisand. 1989-től 1996-ig a József Attila Színház tag-ja volt. 1996-tól a Vígszínház társulatát erősíti. Eddigi pályája során olyan darabokban nyújtott emlékezetes alakítást, mint az Amphitryon, a Boldog születésnapot, az Elsötétítés, a Körmagyar vagy a Sok hűhó semmiért. Férje Sztevanovity Zorán előadóművész.

Önnél mi vált be?

Eleve nagyon meghatározó számomra, hogy van családom, gyermekem, édesanyám és közvetlen rokonaim élnek, és javarészt egy házban is lakunk. Vagyis van hová hazamennem, ami ad egyfajta nyugalmat, kiegyensú-lyozottságot, és rengeteget segít a hétköznapokban. Emellett nagyon szeretek főzni.

Milyen ételeket főz legszívesebben?

Mindig fontos volt számomra, hogy jókat együnk, de emellett egészséges is legyen, ami az asztalra kerül. Kész-ételeket például sosem eszünk, ezért aztán mindenképpen főzni kell, mégpedig általában friss dolgokat. Már önmagában az is izgalmas, hogy melyik hozzávalóból mi lesz. Ez kikapcsolódás, hobbi, amit nem is feltétlenül ért meg az, aki nem főz. Vezetek egy Asztalfő című műsort az Alexandra Házban, ahová minden alkalommal meghívok egy színészkollégát, hogy beszéljen arról, mit eszik.

Úgy gondolom, ha nem is teljesen, de azért va-lamennyire megismerhető egy ember az étkezési szokások mentén. A kollégák pedig annyit beszéltek már a szerepeikről, hogy jól esik néha másról is szót ejteni. Ezekben a beszélgetésekben is mindig felmerül, hogy a mai lányok nem nagyon főznek. Mintha napjainkban valami sikk lenne ebben… Ezért is mondom, hogy akinek a hűtőjében csak narancslé és keksz található, ha pedig éhes, legfeljebb egy pizzát rendel, nyilván nem érti, mi-ért szeretek annyira főzni. Ugyanígy az sem, akiben egyfajta zsigeri ellenérzés él a főzéssel szemben, mert an-nak idején a mamáját folyamatosan csak a konyhában látta, mint valami rabszolgasoron… Én ezzel teljesen másképp vagyok.

A rendszerességre is figyel az ételek mellett?

Ez is annak kérdése, hogy éppen fogyókúrázom vagy tisztítókúrázom-e. Voltam például vegetáriánus is fél évig, mert egyfelől érdekelt, másrészt azon a ponton helye volt az életemben. Ami a rendszerességet illeti, elő-adás előtt például sosem eszem nehéz ételeket. Előadás után már más a helyzet… Persze akkor sem szabadna, de nagy a kísértés. Sok csábító dolognak nehéz ellenállni, ez önuralom kérdése. Ha valamit elhatározok, akkor egyébként nagyon kitartó tudok lenni, és kemény is vagyok önmagammal szemben, de vannak periódusok, amikor nem lehet ezt csinálni.


Köztudott, hogy szabadidejében a főzés mellett kutyákkal is nagyon szívesen foglalkozik. Van most kutyája?


Igen, egy bolognese, aki tulajdonképpen a férjem lányáé, csak nálunk lakik. Tavaly elveszítettük a kutyáinkat, ami mindnyájunkat nagyon megviselt, de most tavasszal tervezzük egy újabb eb magunkhoz vételét. Az is el-képzelhető, hogy egy menhelyről hozunk majd kutyát, de ebben az esetben is fontos, hogy nálunk nőjön majd fel, hiszen sok ember fordul meg a házunkban, amihez hozzá kell szoknia.

Emellett hamarosan egy kampány-ban fogok részt venni a kutyák nagyköveteként. Muszáj tenni valamit azért, hogy az emberek átgondolják, mi-lyen körülmények között tartják a kutyájukat, és ne kerüljön utcára egyetlen állat sem. Például nem is értem, hogyan lehet valakinek ajándékba kutyát venni… A kutyát mindig a gazdájának kell kiválasztania.

Az termé-szetesen belefér, hogy a mama és a papa vesz egyet a gyereknek, de egyéb esetben nem szabad ilyesmit csinál-ni. A kutya nevében senki sem fog beszélni. A macska talál élelmet, mert még tud vadászni, a kutya viszont nem. Számára nem létezik rossz gazda: mindegyikük szeretetet akar adni és kapni, és feltétel nélkül ragaszkod-nak ahhoz, aki gondoskodik róluk. Emellett fontos tudatosítani az emberekben, hogy a menhelyeken lévő ku-tyákhoz is el lehet menni, meg lehet őket simogatni, vinni nekik ennivalót és így tovább. A gyerekeknek is na-gyon sokat számít, hogy kapcsolatba kerülhetnek egy állattal, ha már otthon valamiért nem tarthatnak kedven-cet. Remélem, a szavaim meghallgatásra találnak majd, és egy kicsit javul a kutyák helyzete.