Cherchez la Femme - Keresd a Nőt! (Ha megtalálod...)

2009. 03. 11.
Címkék: Üzenet a Földről 
Szerző: Novák Péter
Hegel szerint a világtörténelem könyveiben a boldogság pillanatai csak üres lapok. Hátborzongatóan igaz gondolat. Olybá tűnik, a fejlődés velejárója a pusztítás, az elnyomás, a felperzselt nemzetek és életek sora. Az emberi elme igazából a fajtársaknak okozott szenvedésekben teljesedik ki, és ezen – gyorsan átpörgetve az elmúlt tízezer év történetét – vajmi keveset javít a tény, hogy mi lennénk az egyetlenek e planétán, kik az empátia ér-zésének is birtokosai. Boldog birtokosai…
A történelem könyveit persze férfiak „írták”, a kevés női szerzőt általában a sors és/vagy a családi vérvonal sodorta az események gyújtópontjába, de a számarányok tekintetében korántsem jellemző módon. A társadalomban vállalt nemi szerepek genetikai okokból már csak ilyenek, ahogy ezt a társadalommal foglalkozó tudományok meg is állapították a legújabb korokban. Apa olvas, Anya főz. Első elemista olvasókönyvünkbe is ezt a kódot rejtették hetvenhatban, nekem és a mellettem ülő Pelczéder Szilvinek. Apa vadászik, halászik, madarászik, vélt vagy valós ellenségében dárdát merít meg, Anya főz. Apa tudományos felfedezéseket tesz, országokat pusztít el, törvényeket alkot és megszegi azokat, értől az óceánig tart kalandos útja, Anya főz. A férfiakhoz hosszútávon tényleg a hasukon keresztül vezet az út – állapítottuk meg –, és gyorsan le is modelleztük tervezett életünk fázisait a homokozóban. Én magam kozmonautaként sodródtam mászókától mászókáig, míg Szilvi szőlőformából hozta ki az aznapi betevőt. Nagy Űr a szerelem.

Tud bánni a nőkkel – szóhasználatunkban ez a kifejezés többnyire arra a férfira vonatkozik, akinek száját még egyetlen kedves szó el nem hagyta, aki durva, mint a murva, nem szolgáltatja ki magát az érzelmeknek, és úgy ánblokk tökösen viselkedik mind a hétköznapokban, mind krízishelyzetben. Egy egészséges pofon még senkinek nem ártott meg, ugye? Nyelvében él a nemzet, ne csodálkozzunk tehát a híradó vérbefagyott családanyákról szóló összeállításán, az internetes pornográfia brutális, szadista képsorain, az utcáról hajnalban fülünkbe kúszó zokogó segélykiáltáson. Ne. Alá- és fölérendeltségi viszonyokban élünk, és bizony az ilyen hierarchikus struktúrákban akad veszteség. Még a huszonegyedik század hajnalán is.

„S hogy esznek a fáról, szemük kinyílik és látják, hogy mezítelenek”. Látni a másikat. Látni a másikat, aki nem én – embert, férfiembert próbáló feladat, mert a nő bizony látja, érzi, ismeri a másikat. És persze akaratos, hisztis, követelőző, értetlen, nyűgös, persze, tudom én, de mégis. Csak annak lehet készsége az elbűvölésre, aki elbűvölően készséges.

Nem tudom, jól bánok-e feleségemmel, anyámmal, lánytestvéreimmel. De hogy maga a lelkiismeretfurdalás még nem egyértelműen pozitív kategória, az biztos. Elnézést ezért, bocsánat azért, ma nem jöttem, nem akkor jöttem, elfelejtettem, de később eszembe jutott, megígértem, de másként alakult, és el ne felejtsem, a munkám! A nagybetűs! Amiből élünk, lányok, na az! Gratulálok. A rossz lélekvisszhangokból idővel így születik az ordító önsajnálat és az ásító öngól. Pedig mindig megbocsátanak, még a feleségem is. Én magam nem vagyok képes felülemelkedni saját önzésemen, melyet amúgy és állítólag nagy közös célok érdekében gyakorlok fent említett szeretteimen. Nem jó ez így. Nekem se. Nekik se szerintem, bár nagyon ritkán vágják a fejemhez. Még ez is…


A pislákoló parázs és a tűz között mérhetetlenül hatalmas a különbség. Takarékon nem lehet bánni egy nővel. Bocsánat: lehet, de nincs értelme. Ellenben a lobogás földöntúli máglyákat kelt életre, olyan szeretetet, amit mi, férfiak nem is értünk, csak ismerünk. A kitartás szeretetét jóban, rosszban, ha kell, háborúkon, vértengereken, világégéseken át, hogy arra a rövid időre Hegel tiszta lapjain is legyen néhány könnyű, könnyes sor.

Anyám első dolga sokadik korházi kezelése után is, most is a vasárnapi ebéd volt. Gondolom, már hazafelé azon törte fejét, mily kedvencek sorakozzanak az asztalon kedvenceinek. Honnan az erő, a kitartás? Keresem a nagy szavakat, pedig a megfejtés prózai és egyszerű, csak nekem kell, magamnak kell minduntalan elmagyarázni: az őrláng lobbantja lángra a világot! A kapucsengő, a bejárati ajtó nyikorgó dallama, az a három kedves szó és az a váratlan furcsa érzés ott fenn, a bal zsebem tájékán. Hogy tudunk bánni a nőkkel? Kit érdekel, ha szeretni is lehet őket?

Novák Péter