Újra iskolaválasztás – apaszemmel

2009. 01. 20.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: Apaszemmel  Napló 
Szerző: Szimpatika
Bence iskolába megy. Legalábbis életkora szerint. Ezt azért írom így, mert a logopédus néni ősszel azt mondta, nem kellene még iskolába vinni. Ezt a tanácsot már egyszer megfogadtuk Ádámnál, hiszen ő is májusi. Tényleg játékos és szeleburdi volt még április-május környékén, de nyáron minden megváltozott, elkezdte érdekelni az olvasás, az írás, mert barátai mentek a suliba.
Az eredmény? Még egy év óvoda – a trendi óvodapedagógus tanácsára –, majd 7 éves elmúlt, mikor iskolába került. Azt hiszem, szeptember harmadik hetében jártunk, amikor behívott az iskolaigazgató, hogy gyermekem kezelhetetlen, verekszik a nyolcadikosokkal, és tud összeadni. No comment…



Tehát nem várunk, inkább többet tanulunk majd vele, ha kell. Egy biztos, sokkal érzékenyebb, mint a két nővére. Nem is annyira pedálozós, mint a lányok, egyfolytában zenélne, próbálna, gyakorolna, de ami érdekli, abban ki-tartó. Az biztos, hogy nem kell minden testvérnek azonos iskolába járni. Feleségem mindegyik gyereknél végigjárta a környékbeli sulikat, és elsősorban a tanító néniket nézte. Egy kopott iskola nem hátráltatja annyira a fejlődést, mint egy nem megfelelő tanító. Az én szempontom egyszerű: szeresse a gyerekemet és vigyázzon rá. Mégiscsak kiteszem reggel a suli előtt az alig 120 centi magas „nagyfiamat”, és délután fél ötre megyek érte… Tehát külön iskola, zenetagozat.

Szomszédunkkal beszélgetek, csak úgy. Második kérdése: „Nem kellene idegen nyelvet tanulnia?” Én is túléltem a zenetagozatot, a nyelvekkel is boldogultam egy idő után, és nem lettem éhezőművész. Az is biztos, hogy nem lettem controller, account director, managing director, meg ki tudja, még mi a nyavalya, de egész jól érzem magam így is. De mindegyik gyereknél izgulok – most is. Ha mélyebbre nézek, feszültebb vagyok Ádám félévije miatt miatt, mert lapzártánkig még nem foghattam a kezembe, és hát az a biztos…

Megfogadtam magamnak: nem gyújtok rá holmi fizika hármas miatt, ha a történelem és a magyar ötös. Egyébként meg könnyen beszélek, mert ezeket főként feleségem intézi, kész tények elé állítva engem. Közben dolgozom a háttéren, hogy legyen ebéd, különóra, tornacipő, meg nyári tábor. A nagyok mehetnek síelni is, de ehhez kell némi szerencse, hiszen nekem van állásom! Ez a mai világban kincs, főleg, ha az embernek egy kisebb osztályról kell gondoskodnia. Legkisebb fiunk egyidős az éppen dúló gazdasági világválsággal, melyre nagyon könnyű hivatkozni, de azt hiszem, nem kellene már, hogy úton-útfélen ez legyen mindenre az indok. Mindenki végezze a munkáját, adózzon, a segélyeket csak az vegye fel, akinek tényleg a mindennapi betevőjéhez szükséges, és vegyünk vissza az otthoni költekezésből is. Mi ezt tesszük: korizás van a Velencei-tavon, kirándulás Hűvösvölgyben, a János-hegyi kilátóhoz, és ehhez hasonló programok közösen a barátokkal. Nem kell mindig szállást és belépőt fizetni ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Együtt lenni jó, és bármilyen iskolába is megy a gyerek, amit otthonról magával visz, az az alap. A pedagógusok már csak azon formálnak kisebb-nagyobb sikerrel.