#KORONAVÍRUS

Változás lesz iskolai menzáknál a járvány miatt

Iskolakezdés óvatosan – apaszemmel

Ambuláns mintavételi pontok segítik az ingyenes tesztelést

Milliárdos fogorvos-támogatás

2012. 10. 15.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szerző: Szimpatika
Mivel tulajdonképpen külpiacra „termelnek”, így akár az exporttevékenység ösztönzését célzó uniós pályázatokból is pluszforráshoz juthatnának a jövőben a külföldi betegek ellátásában részt vevő fogászati és fogtechnikai vállalkozások – állítja Szűcs László, az Orvosi Turizmus Iroda vezérigazgatója a Világgazdaságban.

Mivel külföldi betegeket látnak el, a fogászati turizmusban részt vevő fogászatok és fogtechnikák gyakorlatilag határokon belül, de határon átnyúló szolgáltatást végeznek. Ez viszont azt jelenti, hogy minimum meg kell vizsgálni, hogyan részesülhetnek ezek a vállalkozások az exporttevékenység ösztönzését célzó uniós támogatásokból. Többek között ezen dolgozik most az Orvosi Turizmus Iroda (OTI), amely eddig leginkább annak kapcsán volt ismert, hogy az általa kidolgozott Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Program képezte annak az egymilliárd forintos pályázatnak a szakmai bázisát, amelyet a kormány 2011-ben szavazott meg az ágazatnak.

Szűcs László, az OTI vezérigazgatója a Világgazdaságnak elmondta: a magyar fogászati turizmus fejlesztéséhez kapcsolódó „turisztikai marketing” pályázatokon a héten kihirdetettek szerint 39 vállalkozás nyert összesen csaknem egymilliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást. A pályázaton azok a vállalkozások indulhattak, amelyek regisztráltak a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Programban, és vállalták, hogy vállalkozásukban alkalmazzák a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Program know-how licence szerinti ismereteket.

Emellett a fogászati vállalkozások versenyképességének megőrzését célzó uniós pályázaton eddig majdnem 60 fogászat összesen 1,3 milliárd forintos támogatásban részesült a rendelkezésre álló 3,5 milliárdból. Míg az előbbi forrás kifejezetten a fogászatok marketingtevékenységének ösztönzését, az utóbbi a szolgáltatási szint növelését és a dolgozók bértámogatását célozta.

A kormányfő az OTI vezérigazgatója szerint azért támogatja a programot, mert a fogászati turizmus a hazai, orvosi szolgáltatásokon alapuló turizmus húzóágazata. A Treatment Abroad 2012-es felmérése szerint a brit betegek az Európai Unión belül Magyarországot tartották a legkívánatosabb desztinációnak, Európában a magyar fogorvosokat választják a külföldi betegek közül a legtöbben. Becslések szerint a fogászati turizmusra szakosodott 600 vállalkozás öt-nyolcezer magasan képzett szakembert foglalkoztat, éves szinten megközelítőleg 70-80 milliárd forint bevételt termel, és további mintegy 13-16 milliárd forint bevételt hoz a kapcsolódó iparágaknak.

 

forrás medicalonline/  vg.hu

Ma már nem elérhetetlen a fogbeültetés

Ma már nem elérhetetlen a fogbeültetés

Közösen dolgoznak a titán fogászati implantátumok több hónapos beépülési idejének lerövidítésén a Szegedi Tudományegyetem fogorvosai és fizikusai, lézeres felületkezeléssel növelve a fogbeültetés sikerességét - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
A hibátlan fogsor titka

A hibátlan fogsor titka

A fogászat rengeteget fejlődött az utóbbi években. Nemcsak a fogkezelési eljárások, de a fogtisztítási eszközök is. Azt mindenki tudja, hogy legalább naponta kétszer alaposan fogat kell mosnunk. Sokba kerülnek a fogápolási kellékek, ezért kevesen cserélnek hathetente fogkefét. Pedig a fogorvosi kezelés még drágább.
Hogyan működik a növények hőmérséklet-érzékelése?

Hogyan működik a növények hőmérséklet-érzékelése?

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatóinak részvételével fedezték fel magyar tudósok, hogy a növényekben a tél közeledte beindít egy speciális hőmérséklet-érzékelési mechanizmust.
Változás lesz iskolai menzáknál a járvány miatt

Változás lesz iskolai menzáknál a járvány miatt

A járvány egészségügyi kockázatának csökkentése érdekében minden iskola több területre kiterjedő ajánlást kapott, amelynek fontos része az iskolai étkeztetésre vonatkozó javaslatsor is.