A határidő a legjobb múzsa…

2008. 11. 15.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: Apaszemmel  Napló 
Szerző: Szimpatika
…állította egyik tanárom a főiskolán. Ez elég régen történt, de mintha csak tegnap lett volna. Akkoriban adtam le a szakdolgozatomat és a diplomavédésre a kórházból érkeztem, mert aznap született Ádám fiam.
Soha nem felejtem el azt az érzést: állok a szülőszoba előtt, fel s alá sétálgatok, izgulok, mi történik odabent a feleségemmel és elsőszülött gyermekemmel – és vajon lekésem-e a saját diplomavédésemet? Odaértem – életemben először és utoljára – pontosan. Ádám „koraszülött” volt, hiszen 1 hónapja voltunk házasok. Nem egészen tíz óra alatt lettem családapa és diplomás.

Most le kell adnom egy gyerekdarab zenéjét, a drága megrendelőket az új és a kreatív érdekli, cégtársaim a jövő évi terv elkészítését várják tőlem, feleségem pedig a rácsos ágy összeszerelését. Ez utóbbi elég összetett feladat, mert először is a húgoméktól vissza kell szerezni, tehát el kell jutni érte, és oda sem mehetek bármikor, hiszen a keresztfiam joggal reklamálja, hogy vigyem magammal az unokatesókat.

Aztán ott van Bence, aki egyfolytában segíteni akar, ezért ugyanazt csinálja, amit én: reggel közösen borotválkozunk, ha ingben megyek, ő is inget vesz, ha pólóban, akkor ő is, ha nem szeretnék felkelni, akkor ő sem, satöbbi…

Persze nem panaszkodom, hiszen nem kis büszkeség az 5 éves fiam segítségével pakolni és szerelni az új jövevény bútorait, még akkor sem, ha így legalább dupla annyi időbe telik.

Rozi és Bori szerintem már le tudnának vezetni egy szülést, hiszen minden délutáni játék vége az ultrahangvizsgálat, illetve egy-két új, játékmackó és -zsiráf házasságból születő plüssbéka, vagy valami. Szakmailag teljesen képzettek, hiszen az utolsó két ultrahangra bejöhettek, és ezt ajánlom minden családnak, mert gyerekeink így felnőtteknek érezhették magukat. És valljuk meg, semmibe nem került megbeszélni az orvossal, hogy nem hülyék, csak gyerekek, akik izgulnak, éreznek, várakoznak, csak sokkal erőteljesebben, mint mi. Szóval közeleg a nap, fokozódik a káosz, és újra itt a dilemma: bemenjek, vagy ne menjek?

Mármint a szülésre. Tudom, minden női magazint kiolvastam, link alak vagyok, ha magára hagyom a feleségem életünk – immár ötödik – legszebb/legnehezebb pillanataiban. Ádámnál még nem volt trendi az apás szülés (nem is volt rá lehetőség abban a kórházban), de utána mindegyiket végigkísértem, valóban fantasztikus. De ott van az a bizonyos izgalom, meglepetés, öröm, nem tudom, mi (meg persze az is, hogy én jobban izgulok, mint az asszony). Na mindegy, elvileg rajtam múlik. Ami biztos, várjuk nagyon, élünk és tervezgetünk. Meddig lesz velünk egy szobában? Utána kivel alszik? Jelen pillanatban még a lányszoba és a fiúszoba is szívesen látja. Fél év múlva újratárgyaljuk!

Ezek persze gyönyörű dolgok, hiszen a születés előtti várakozás mindig csoda. Ezt kamasz fiam is bevallotta – a maga módján –, mert ma vettem észre, hogy az iwiw profilján első helyen van az ultrahang-felvételen látható kisöccse. Persze a képaláírás egy földönkívüli érkezését sejteti, hiszen a „legifjabb Jedi-lovagként” emlegeti (kíváncsi lennék, engem hogy hív), és annyit ír: megkezdődött a visszaszámlálás. Nekem egy hetem van mindent leadni, befejezni, megoldani – szeretném, ha ezt a kicsi is betartaná –, utána jöhet, állok elébe, és szerintem apás szülés!