Megint szülünk

2008. 11. 15.
Címkék: Anyaszemmel  Napló 
Szerző: Szimpatika
Nagyon türelmetlen vagyok. Bár csak huszadika körülre várjuk a „legkisebb” érkezését, siettetném, ha lehetne… Be is vetek mindenféle hagyományos és újkeletű praktikát, a málnalevél teától a homeopátiás golyókig.
Eddig még sosem voltam ennyire felkészült és ennyire tudományos, csak ugyanilyen izgatott. Izgulok, mert ugyan már négyszer szültem, így-úgy-amúgy, de utoljára öt és fél éve, az pedig régen volt. Most minden más, hiszen azóta jómagam is beálltam a bábák sorába. Papírom is van róla, tudom mi fog történni, DE minden várandósság és minden szülés más és más.

Az első két szülésnél attól féltem, hogy túl korán megyünk be a kórházba, aztán meg attól, hogy időben beérünk-e. Most is ez a fő „para”, hogy mikor induljunk, és hogy mi lesz a többi gyerekkel. A férjemé pedig az, hogy nehogy itthon vagy a kocsiban szüljek, és neki kelljen segédkezni. A terveimben az szerepel, hogy itthon vajúdok, Norah Jones és Zorán kíséretében, egy nagy kád illatos meleg vízben, vagy a nappaliban táncolva… aztán az utolsó pillanatban beszáguldunk a kórházba, ahol hamarosan világra is jön a Kistesó. Ez a szép álom már akkor megdőlhet, ha éjszaka indul meg a szülés, hiszen négy alvó gyerek mellett nem üvölthet a még oly andalító muzsika sem. A nyugodt fürdőzés helyett fel kell vernem a nagyszülőket, ha egy hétköznap éjszakájáról van szó, hiszen nem várhatom el Ádám fiamtól, hogy levezényelje a reggeli őrületet, amikor a lányok és Bence megtudják, hogy ma van a nagy nap. De ha napközben kezdődik, akkor lehet, hogy Apa éppen tárgyal, vagy stúdiózik, és elérhetetlen. Aztán ott van az út a kórházig, Zuglóból a Tétényi útra! Kész őrület a Hungárián araszolni, vagy a lezárt Keletit kerülgetni öt és háromperces fájásokkal. Tehát, hogy minden vágyam teljesüljön: hétvégén napközben kellene, hogy meginduljon a szülés: Apa talán nem dolgozik, a város üres, a gyerekek a nagyinál… Remélem, pocaklakó fiam is vette az adást. Korábban nem igazán úgy történtek a dolgok, ahogy megbeszéltem éppen megszületendő gyermekeimmel: mindegyikük éjszaka indult útnak, csak anyukámat kellett egyre korábban hívni… talán most jobban jár, ha le sem fekszik.

Lesz, ami lesz, én már összecsomagoltam (hú, még egy zuhanyzós papucsot szereznem kell, és a homeopátiás készlet is a polcon van – ez semmiképp sem maradhat itthon!), a bölcső újrapácolva, ruhák kivasalva, mini méretű pelus megvéve, fényképezőgép előkészítve. Hátha az ötödik gyerekünkről végre tudunk képet csinálni, amúgy maszatosan is, mert eddig mindig kint maradt a gép a szekrényben. Hűtőszekrény telepakolva, a mosógép kezelése betanítva Borinak. Nem is értem, mire ez a nagy felhajtás, hiszen nem szándékozom 48 órán túl távolmaradni a családomtól, és egyébként is, már négyszer átéltünk valami hasonlót. Már csak szülni kéne. Tudomány helyett jöjjön a jól bevált ablakpucolás, majd a szerelmes összebújás, és akkor sincs dráma, ha holnap újra kell próbálkoznunk…