A termékenység hónapja – anyaszemmel

2009. 05. 11.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: Anyaszemmel  Napló 
Szerző: Szimpatika
Május. Az év legszebb hónapja, az Ígéret hava, a természet kiteljesedése, a virágnyílás, a termékenység, a szerelem ideje. Anyaként és bábaként úgy érzem, a május olyan, mint maga az anyaság. Ezért ez a hónap az édesanyáké kell, hogy legyen, és nem csak az első vasárnapja…
Könnyű nekem, hiszen öt gyönyörű gyermekemből két fiam is májusban született, és ugye minden gyerek szülinapja egyben egy kicsit az anyát is ünnepli. Azután legalább három anyák napi ünnepséget látogatok végig (talán gimiben már nem szokás), amelyeket jó esetben nem egy napra szerveztek, hogy van egy felsős, egy elsős és egy óvódás meghívóm. Tavaly sikerült az akkor még két ovis gyerkőcnek ugyanakkor tartani az anyák napi műsort, és csak miattam volt egy fél óra különbség…

Egy biztos, hogy akár színdarabot nézek Bori lányoméknál, akár pünkösdi királylány-járást Roziéknál vagy éppen ugyanazon Donászy verseket hallgatom Bence ovijában, amiket annak idején mi is szavaltunk, akkor is a könnyeimmel fogok küzdeni, és nem a műsor-összeállítás vagy a saját gyerekeim zseniális alakítása miatt, hanem mert ilyenkor mindig rádöbbenek, milyen jó dolog az anyukájuknak lenni.

Ilyenkor mindig újra és újra elöntenek azok az érzések és gondolatok, melyek először tizenhat éve, Ádám születése után törtek rám, majd a következő négy gyereknél egyre erősödtek: a tudat, hogy a legnagyszerűbb, ami az ember lányával történhet, hogy édesanya lesz.

Ez az érzés vitt hivatásom választásához is, hiszen óriási dolog részt venni egy új élet várásában, segíteni világra jöttét, és ellátni az újonnan született kis családot. Minden születés egy csoda, és a mai napig megkönnyezem a pillanatot, ahogy először néz egymás szemébe anya és gyermeke.

Persze igaz, hogy anyának lenni nem mindig könnyű, hogy az anyaságnak nem csak szép és jó oldalai vannak, és hogy igenis egy csomó lemondással jár. Rengeteget aggódom én is, hiszen ahogy nőnek, egyre több a gond körülöttük, és igen, én is szoktam kiabálni, mindegyiket a szobájába parancsolni, de maximum idáig terjed a nagy bünti. Sokszor nem is bírom kivárni, amíg ők somfordálnak a konyhába bocsánatkérően, hanem én kopogok be, vállamon a legkisebbel és ölelem őket magamhoz. Akár a Nagyfiú beszélt csúnyán, akár a Nagylány volt szemtelen, akár a Kislány volt hisztis, akár Bence nyafogós. Nem vagyok valami szigorú, és sajnos következetes sem, távolról sem tartom magam „mintaanyukának”, de annak örülök, hogy a gyerekeim szemében én vagyok a Mutti, az Anyabanya, az Anyúúúúúú vagy Anycika. Így ahogy vagyok, és nem csak ilyenkor, május táján…