#KORONAVÍRUS

Már 75 ezren töltötték le a VírusRadar alkalmazást

Nem igaz, hogy a maszk nem véd a fertőzés ellen

A Covid-járvány és a szezonális influenza összehasonlítása

Összeillők

2013. 03. 01.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szerző: Vág Bernadett
December eleje volt, hajnalban már kicsit fagyott, a standok között behártyásodtak a pocsolyák. Az egyik leponyvázott pult alatt egy lány feküdt. Rózsaszín tréningnadrág volt rajta meg nagy, barna férfipulóver. A haja szalmaszínű és kócos, betakarta az arcát. Odagyűltek köré az árusok.

– Ja, ez csak a Bogza – mondta Terka néni, a tojásos. – Már napok óta itt csövezik.
Az újságos megrángatta a lányt. Semmi.
– Hagyd, baltával se lehet felébreszteni. Valami baj van az agyával, ha egyszer bealszik, akkor be van aludva – mondta Terka néni.


Úgy két óra múlva ébredt fel. Megdörgölte a szemét és nyújtózkodott. Aztán csak ténfergett a standok között. Zöldséges pult. Szép pirosak az almák. Balogh Lajos kiskereskedő, ez volt kiírva. A férfi nagydarab, komor arcú. Nagy a bajusza, őszes a szakálla. Kerek a hasa, mint a Mikulásnak. Balogh Lajos nézte a lányt, mit néz, de csak úgy, a szemöldöke bozontja alól.
– Hát, te ki vagy? – kérdezte úgy fél óra múlva, mert a lány csak nem tágult.
– Én? Senki. Csak a Bogza.
Lajos hümmögött egyet, aztán kirámolt egy láda banánt.
– Olyan név nincs, hogy Bogza.
– De van. Volt egy szerelmem, ő találta ki, a hajam miatt.
– Akkor nem Bogza, hanem boglya.
– Bogza.
– Olyan nincs.
– De van.
Balogh Lajos most jobban megnézte. Nem lehetett tudni, hogy tizennyolc vagy huszonöt. Alacsony, de formás, mindene csupa szeplő.
– Na, mutasd a hajad – mondta, és nyúlt, hogy megmorzsoljon egy tincset.
– Nem tapizunk! – nevetett a lány. Aztán rendezkedni kezdett. Nem olyan régen, az Otthonban is szeretett rendezkedni, folyton a többiek ruháit hajtogatta. Most meg kiválogatta a zöldséget, kidobálta a hagymahéjat, aztán összecsuklott, mint egy üres zsák. Lajos élesztgette, pofozgatta. Aztán felnyalábolta, és a raktárba vitte. Zsákokra fektette, tojástartót tett a feje alá.
– Nem kell ide egy piás. Na, tűnés innen – morogta később, amikor a lány előkecmergett.
– Nem vagyok piás. Ez egy betegség. Elalszom, ha jól vagyok, elalszom, ha ideges vagyok. Csak úgy.
– Olyan nincs, hogy valaki ideges, és elalszik.
– De van. Ez egy betegség, mondom. Narkolepszia.
Balogh Lajos egy darabig maga elé bámult, aztán visszaállt a pult mögé.

Pár nap múlva már mindenki róluk pusmogott a piacon. Hogy mekkora marha a Lajos, hogy vénségére felcsípte ezt a kis cafkát. Naná, mondta a túrós Jani, ingyen használhatja. A csirkés Gyula viszont meg volt győződve, hogy a kis szutyok tapadt rá a Lajosra, mégpedig a zsozsóért. Mert azt régóta sejtik, hogy a Lajos tele van pénzzel, mire is költené, amikor vagy tíz éve nincs senkije. Igaz, a Majerné szerint a Lajos ex-neje, az a vérlotyó, mindenéből kiforgatta, mielőtt lelépett a kisboltossal. A bálás Zsuzsa viszont biztos helyről tudta, hogy a Lajos az ágya alatt dugdossa a dollárt, amit még az átkosban maszekolt össze.

Hetek teltek el, és Bogza minden reggel megjelent Balogh Lajos pultjánál. Nem nagyon szólt semmit, csak zárásig tüsténkedett. Cserébe annyi almát meg banánt ehetett, amennyi belefért. Vihetett magával haza hagymát is, krumplit is, de hogy hova haza, azt nem tudta senki. Egyik este, úgy január közepén, Bogza a furgonig követte Lajost.
– Mit akarsz tőlem? – kérdezte a férfi.
– Semmit.
– Apád lehetnék.
– Legyél.
Szó nélkül utaztak. Otthon Lajos elővette a kenyeret, a kolbászt, tányért tett Bogza elé.
– Van ez a konyha, meg a szoba – mondta. – Két külön ágy is van. Arra a mosdó. Beszélni nemigen szoktam.
Azontúl együtt keltek hajnalban, Bogza megcsinálta a kockás termoszba a kávét, aztán indultak a piacra. Ha Bogza napközben elaludt, Lajos lefektette a raktárban az új gumimatracra, a kínaitól vette. Délután meg irány haza, jó egy kicsit bámulni a tévét, aztán nyomás aludni, húz az ágy. Bogza, ha nappal aludt, éjjel nyugtalan volt. Ilyenkor Lajos odaszólt neki: álmodjál fürtös angyalokkal. És Bogza erre valahogy mindig azonnal elaludt.

Még egy-két hónap, aztán itt a tavasz. A piac is mintha kivirulna ilyenkor, harsányabb, nevetősebb, ragyogóbb. De a kis fekete ártáblák úgyis mindig Balogh Lajos standján a legszebbek, mert senki nem tud olyan kacskaringós, cifra számokat rajzolni, mint Bogza. Egyébként már rég nem pusmog róluk senki. Mert valahogy mintha mindig is így lettek volna: a Lajos meg az a lány.

Olyan más lettél!

Olyan más lettél!

Azt mondják, tanulni, fejlődni születtünk erre a földre. Leélve egy életet, tapasztalatokat gyűjteni, azokból okulni. Azt is mondják, öregedve az ember egyre bölcsebb lesz. Mások szerint egyre gügyébb. Én azt mondom, rajtunk áll.
Túl az Óperencián

Túl az Óperencián

Vetett még egy pillantást a tükörbe, kicsit oldalról is megnézte magát, bár nem volt rá szükség, igazított egyet a nyakkendője csomóján, aztán elindult. Már napok óta csak ez a találka járt a fejében, néha szorongva, néha vágyakozva gondolt rá, máskor meg elmosolyodott, miket produkál az élet, amikor az ember már nem is várná, hogy történik valami.
A vadvilág egy része képes alkalmazkodni az emberi jelenléthez

A vadvilág egy része képes alkalmazkodni az emberi jelenléthez

Az urbanizáció terjeszkedésével az elmúlt évtizedekben egyre több nem háziasított állat kezdett emberközelben élni.
Már 75 ezren töltötték le a VírusRadar alkalmazást

Már 75 ezren töltötték le a VírusRadar alkalmazást

Már több mint 75 ezren töltötték le a VírusRadar alkalmazást, amelyhez hasonló applikációk Európa több országában bizonyították, hogy életeket menthetnek a koronavírus-járvány második szakaszában.