#KORONAVÍRUS

Mi okozza a légszomjat?

Már 75 ezren töltötték le a VírusRadar alkalmazást

Nem igaz, hogy a maszk nem véd a fertőzés ellen

Hurrá, nyaralunk! - anyaszemmel

2009. 08. 13.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: Anyaszemmel  Napló 
Szerző: Szimpatika
Nagyon jól indult az idei „Balatoni nyár” is, hiszen két nap alatt sikerült összepakolnom nem kis családomat, majd egy óra alatt teleraktuk a családi mikrobuszt két hétre és öt gyerekre elegendő ruhával, labdákkal, mackókkal, babaággyal, babakocsival, pelussal.
Most az egyszer örülök, hogy a mai világban úton-útfélen belebotlunk egy nagyáruházba. Így csak a Nagyi szörpjeit és két nagy kosár gyümölcsöt kellett elhelyezni, minden más táplálékot Siófokon vettem meg, mikor a gyerekek már a Balcsiban fürödtek Apával.

Az első négy nap maga volt a tökély! Napsütés, vízpart, homokozó, tollas, ping-pong, bogrács... Ádám fiamhoz legjobb barátja, Marci, a lányokhoz Lili keresztlányom, Bencénkhez pedig a keresztfiunk, Barnus jött le. Szóval kezdett a kert és a ház egy nyári táborhoz hasonlítani, mert elöl a fűben két tizenhat éves kamaszfiú focizott a két hat éves kissráccal, a három grácia (tizenegy, tíz és hét évesek) pedig hol itt trécselt, hol ott játszott: egy biztos, legalább háromszor öltöztek át egy nap alatt. Hét és fél hónapos kisfiam ha nem a Balatonban ficánkolt éppen, akkor a kerti mini medence ujjnyi vizében sikongatott, vagy Apa öléből figyelte a tesókat. Úgy tűnt, a sírást Budapesten hagyta.


Komolyan mondom, a főzésen és mosogatáson túl más dolgom nem volt, már éppen kezdtem elhinni, hogy pihenek, mikor ismét elmentem egy nagyobb bevásárlásra, és mire hazaértem, kiűzettünk a paradicsomból…

A nyolc gyerekből kettőnek hasmenése volt, egy éppen hányt a bokor mellett, Apa pedig kétségbeesve hívogatott engem. Két óra múlva már egy tábori kórházban éreztem magam, mert hol egy gyerekbuksit tartottam a vödör fölé, hol egy másik gyerkőcöt kísértem a fürdőszobába, hol Dávid fiam pelenkáját cseréltem tisztára már negyedszer. Mindeközben a régi recept szerint sós teát próbáltam egyszerre öt gyerekbe belediktálni ötpercenként, kisbabámat pedig minél többször megszoptatni, nehogy kiszáradjon valamelyikük. Ha meg éppen nyugi volt, szaladtam fertőtleníteni a két mellékhelyiséget, és próbáltam rájönni, mi okozhat ekkora pusztítást. Lejárt tejföl a lángoson? Nyári vízparton leselkedő vírus?

Hála az egészségügyi végzettségnek, a jól felszerelt gyógyszeres doboznak és a balatoni patikáknak, három nap múlva nagyjából rendeződtek a soraink, maradt a kímélő diéta, a probiotikum és a kérdés, hogy nekivágjunk-e ezek után az augusztusi utazásnak...
Anyaszemmel – Beszéljünk a szexről!

Anyaszemmel – Beszéljünk a szexről!

Megdöbbentő, hogy a mai tizenévesek ebben a „szuperfelvilágosult” világban mennyire nincsenek tisztában a felelőtlen szexuális kapcsolat veszélyeivel. Legalábbis ez derül ki Bori lányom szavaiból, amikor az iskolatársairól mesél nekem otthon. Teljesen elszomorít, hogy ha egy elit gimnáziumban ekkora a tudatlanság ezen a téren, mennyi téves, egymástól hallott információ keringhet egy kevésbé „válogatott” közegben.
Áldás

Áldás

Nyár végén „igazi” esküvőnk volt! Egy tucat vadházasságban eltöltött év és fél tucat általunk terelgetett gyermek után jött el a pillanat, hogy templomi fogadalommal erősítsük meg szerelmünket és a családunkat összetartó köteléket. Felejthetetlen és nagyon erős érzelmekkel teli nap volt, melynek néhány „titkos” pillanatát szeretném most megmutatni...
Az első penicillin nyújthat megoldást az antibiotikum-rezisztenciára

Az első penicillin nyújthat megoldást az antibiotikum-rezisztenciára

Alexander Fleming forradalmasította az orvostudományt, és leírhatatlanul sok ember életét mentette meg a baktériumölő penicillin, véletlennek köszönhető felfedezésével.
Meglátogattuk Jankovics Marcellt, a mesék királyát

Meglátogattuk Jankovics Marcellt, a mesék királyát

Minden szerző hasonlít történeteinek hőseihez. Jankovics Marcell is olyan, mint János, aki vitéz lett, és Fehérlófia, aki legyőzte a sárkányokat. Ma már a Nemzet Művésze, az MMA tiszteletbeli elnöke, és dolgozott a Disney-nek is. A 78-éves művésszel a járványhelyzetre való tekintettel házának kertjében beszélgettünk.