Fesztiválfeeling anyaszemmel

2009. 08. 24.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: Anyaszemmel  Napló 
Szerző: Szimpatika
Ha nyár, akkor fesztivál… Biztos én is képben lennék, ha még egyetemista éveimet tölteném, és nem öt gyermekemet szeretgetném, nevelgetném éppen. Valószínűleg én is fognám a sátrat, hálózsákot, és járnám az országot keresztül-kasul, nehogy lemaradjak egy fergeteges buliról.
Magunk közt szólva: azt már nem tudom, honnan teremteném elő azt a pénzösszeget, ami egy ilyen fesztiválról fesztiválra utazgatáshoz kell…

Ádám fiam révén hamarosan pontosan fogom tudni, mikor és az ország melyik pontján dübörögnek a hangfalak, hiszen már 16 éves, és pár év múlva nálunk is beindul a fesztiválszezon. Már idén is beleszagolhatott ebbe egy-két helyszínen, ugyanis Apa elvitte magával „dolgozni” Sopronba. Vagy Ádám vitte magával bulizni, mindegy, mert egyelőre szülői felügyelettel volt a VOLT. Apa rettentő büszke volt, hogy még nem ciki, és a nagyfia szívesen tombol vele Quimby koncerten, vagy türelmesen megvárja, míg a borfaluban fröccsözik, és csak utána mutatja meg neki az addig soha nem hallott „nagyon menő” zenekarokat.


Azért nem vagyunk teljesen kezdő fesztiválozók sem, hiszen Apa az elmúlt tíz évben több zenekarral is fellépett több fesztiválon, így voltunk már gyerekekkel és nélkülük is, nappal és éjszaka is, esőben és kánikulában is főleg vidéken, de Budapesten is koncerten. A Szigetre is kivittük a gyerekeket, először talán négy éve, amikor Apa a világzenei színpadon játszott. Igaz, hogy délutáni koncertet adott, de én teljes frászban voltam, minden gyerekre felragasztottam egy szalagot a nevükkel és a telefonszámommal… Persze nem tűnt el senki, imádták a koncertet, az óriási színpadot, énekeltek és táncoltak, ültek a földön egy-egy pohár üdítővel, mint a felnőttek a sörükkel. Egy idő után már én sem aggódtam annyira, hallgattam a zenét, és a hangerőtől nem hallottam, mikor két éves Bence fiam próbált kiabálni nekem a pisilésről. Így aztán később találtunk képeket a neten, ahogy a tömeg közepén nadrágot cserélek kicsi fiamnak, majd olyan képeket is, ahol négy gyerek gitározik gumigitáron egy sátor előtt, miközben mögöttük kis pohárral koccintanak a felnőttek.

Két whiskey elfogyasztásáért ugyanis felfújható gitárt adtak ajándékba, és persze baráti társaságunk mindent megtesz a gyerekeinkért…


Nem rettentett el ez az élmény eléggé a Szigettől, hiszen tavaly is kimentünk velük, kihasználva Apa két ajándék napijegyét, és azt a tényt, hogy tizenkét éven aluliaknak nem kell fizetni. Így elvittük őket életük első Kispál koncertjére. Nem tudom, mit gondolhattak rólunk a kívülállók, furcsa látvány lehettünk, ahogy egy láthatóan domborodó hasú kismama és két kislánya együtt éneklik a szövegeket, mellettük Apa nyakában egy még kisebb fiú üti a ritmust, oldalt pedig egy kamasz srác ugrál, akit ez az egész felállás egyáltalán nem zavar.

Idén persze egy kicsit csendesebben fesztiválozunk, hiszen nyolc hónapos kisfiam még csak gyerekkoncerteket látogat. A Sziget megvolt, igaz, Gyerekszigetnek hívták, fesztivál is volt kenyérlángossal, vásárral, távolabbról hallgatott muzsikával a Lánchídon sétálva, de ahogy nőnek a gyerekek, azt hiszem, ez a pár nyugis év csak a vihar előtti csend…