A pszichoszomatikus orvoslás a fő téma a Magyar Pszichiátriai Társaság kongresszusán

2014. 01. 30.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: Üzenet a Földről 
Szerző: Szimpatika
A teljességre, az emberi közelségre és az ember középpontba helyezésére törekvő megközelítéssel az egészségügy, a betegek és az orvosok egyaránt nyerhetnek –fogalmazta meg a rendezvény üzenetét Lehóczky Pál, az MPT és a kongresszus elnöke.

Mint hozzátette, amennyiben ezt a szemléletet sikerül terjeszteni, akkor hatékonyabb és jobban működő egészségügyet, valamint a saját egészségükben és betegségükben egyaránt kompetens betegeket lehet nyerni.

A kongresszus elnöke rámutatott: a korszerű orvoslás az, amikor a szakember szövetségre tud lépni a beteg öngyógyító mechanizmusaival, ehhez pedig az kell, hogy egyénre szabott, személyközpontú és a beteg érdekeit, elvárásait kielégítő orvoslás alakuljon ki.

Lehóczky Pál elmondta: az idei rendezvény nem csupán a pszichiáterek kongresszusa. Ezt a számadatok is alátámasztják, hiszen Magyarországon hétszáz regisztrált pszichiáter van, a kongresszuson pedig nagyjából 1200-1500 szakember fordul meg, vagyis az előadók és a hallgatóság között is nagyon sok a más területről érkező szakember. Mint hangsúlyozta, a rendezvény célja, hogy a pszichiátrián túl is üzeneteket fogalmazzon meg, hiszen a pszichoszomatika nem a pszichiátria belügye.

A négyévenként megrendezett nemzeti kongresszus idei programjában előadások, szimpóziumok, három kulturális témájú kiállítás és egyéb események is helyet kaptak. A négynapos rendezvényen többek közt a magyar pszichiátria strukturális és finanszírozási elemei, a pszichoszomatika jövője – amelybe akár a fogalom eltűnése is beletartozhat –, az orvosi kommunikáció és a testi betegségek pszichológiája is terítékre kerül.

Forrás: MTI