#KORONAVÍRUS

Az év kiegészítője – a szájmaszk

Néhány szabály betartásával sokat tehetünk a fertőzés ellen

Hogyan viseld helyesen a maszkot?

Amikor az állkapocs a tét

2014. 02. 14.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szerző: Szimpatika
Szájüregi rosszindulatú daganatot hazánkban évente mintegy 1500 embernél diagnosztizálnak. Sajnos azonban nemcsak maga a tumor, de az akár sikeres daganatterápia is tartogat veszélyeket – a sugárkezelés hatására ugyanis fontos szövetek halnak el, így a páciens akár az állkapcsát is elveszítheti.

„A szájüregi ráknak sajnos elég rossz a gyógyulási aránya – a betegek maximum 25%-a tekinthető gyógyultnak. Természetesen a felépülés sok mindentől függ – mennyire sikerült jól az operáció, vannak-e áttétek, hogy reagál a sugárterápiára a rákos szövet” – mondja dr. Csáki Gábor, a HM Egészségügyi Központ (Honvédkórház) arc-, állcsont- és szájsebész szakorvosa.

A gyógyítás során az első számú cél a daganatos sejtek megszüntetése – műtéti, kemo- vagy sugárterápiás módszerrel. A daganatos sejtekkel együtt azonban sajnos a szervezet gyorsabban osztódó sejtjei (pl. az ivarmirigyekben, a csontvelőben, a bél hámrétegében) is érzékenyen reagálnak a sugárterápiára. A kezelés mellékhatásaként súlyosabb esetben szöveti fekély, vérzés, elhalás is felléphet.

Ezenkívül a szervezet természetes ellenállóképessége is jelentősen lecsökken, így már egy fogászati beavatkozás is jelentős kockázattal jár – a szájüregi rákban szenvedő pácienseket nagyon elővigyázatosan kell kezelni. Hiszen ha nem megfelelően húznak ki például egy fogat, a baktériumok könnyen megtelepedhetnek a sebben, eljutnak a csontig, ami akár el is halhat.

„Fél évvel ezelőtt került hozzám egy olyan beteg, akinek sajnos szakszerűtlenül húzták ki a fogát. Ennek következményeként veszélybe került az állkapcsa, és nagyon nagy esély volt rá, hogy rövid időn belül elhal a csont. Az állkapocs pedig alapvető fontosságú – nélküle ugyanis nincs a nyelvnek támasztéka, se nyelni, se beszélni, se lélegezni nem tud normálisan a beteg” – mondja dr. Csáki Gábor. „Külföldi tapasztalatok alapján a beteget hiperbár oxigénterápiára küldtem, hogy megmentsük az állkapcsát. Azóta rengeteget javult az állapota az oxigénterápiának köszönhetően. Persze az is fontos, hogy a beteg továbbra is odafigyeljen a szájhigiéniára.”

A sugárkezelés mellékhatásként jelentkező szöveti roncsolódás gyorsabb és teljesebb regenerációjához ajánlott a hiperbár oxigénterápia alkalmazása. A csontszövet tipikusan a rosszul oxigenizált szövettípusok közé tartozik, ezért lassan gyógyul. A hiperbár oxigénterápiával eljuttatott oxigén fokozza az egészséges csontsejtek osztódását, csökkenti az ödémát és a gyulladást, és segíti a hajszálerek újraképződését. „A hiperbár oxigénterápia rengeteg, sugárkezelésen átesett, szájfekéllyel küzdő, vagy keringési zavar okozta gyulladásban, például csontvelőgyulladásban szenvedő betegen tudna segíteni, hiszen a probléma eredetét szüntetné meg: az elégtelen vérkeringést” – mondja dr. Csáki Gábor.


Forrás: www.baromedical.hu
Megtanultam együtt élni vele

Megtanultam együtt élni vele

Morajlik, búg, sípol, zümmög. A fülzúgás megnehezíti az elalvást, csökkenti a koncentrációképességet, és szinte lehetetlenné teszi, hogy a tőle szenvedő teljesen kipihenje magát. A problémával kapcsolatban dr. Fülöp Györgyi fül-orr-gégész, audiológus adjunktust kérdeztük.
Garatrákot okozhat a HPV

Garatrákot okozhat a HPV

Humán papilloma vírus is okozhat rosszindulatú daganatokat a fejnyaki területen. Évente 1500 új középgarat daganatos beteget diagnosztizálnak Magyarországon, kétharmaduk férfi; főként a fiatal felnőttek érintettek.
Az év kiegészítője – a szájmaszk

Az év kiegészítője – a szájmaszk

Akadnak olyan helyzetek az életben, amikor a divat háttérbe szorul, de a stílusos megjelenés a feszültségoldás eszköze is lehet.
Néhány szabály betartásával sokat tehetünk a fertőzés ellen

Néhány szabály betartásával sokat tehetünk a fertőzés ellen

A járvány második hullámában ismét mindannyiunknak nagy a felelőssége abban, hogy mennyire lesz sikeres a védekezés. Figyeljünk egymásra, hogy elkerülhessük a további korlátozó intézkedéseket!