100 százalék

2014. 05. 24.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: Üzenet a Földről 
Szerző: Novák Péter
Neked rossz volt, nekem rossz volt, ennyi? Úgy tűnik, igen. Egy népszerű, a témával foglalkozó internetes portál véleménye szerint a válások száma Magyarországon dinamikusan növekszik! Kétségtelenül vannak eredményeink...

Május első vasárnapja hagyományozottan az anyaság ünnepe, nyilván innen eredeztethető a jeles nappal induló születés hete, valamint az anya nélkül nevelkedő gyermekek napja, mert ilyen is van, némi fájdalmat csempészve az események köré. Tán nem is véletlenül, magyar kezdeményezésre. Ez van, illetve ez is van, vegyünk róla tudomást!

Vegyünk, de hogyan? Miként lehet
megértetni az egymás idegein évtizedes mélységben randalírozó gyerekfelnőttekkel, hogy a hétköznap az nem habos torta, hogy egy életen át tart a tanulás, hogy egy kapcsolaton dolgozni kell; a téma köré rendezett szép közhelyekkel egy egész világot menthetnénk meg. Tán itt a baj, a szívekben gyúlt nagy szavak hatalmának mulandóságával...

Mert általában jól indul minden. Egy fiú és egy lány megszereti egymást, majd elhatározzák, hogy holtomiglan-holtodiglan, végül döngicsélő méhecske száll a hajladozó liliom bibéjére, és már is kész a felelősség, hiába az állami kertészet biztató szavai. Hacsak más nem, ennyi az útravaló: a szociális háló pókszövetvékony ölelése, lassítandó a zuhanást fényből a mélybe.

Munkát, kenyeret meg egyebet vár el társadalmunk legkisebb egysége; életminőséget, ahogy mondani szokás. Élet van, egy vagy két vagy több új is, minőség kevésbé. Előteremtése felmorzsolja az energiákat, avagy pont arra nem marad, amire a legjobban kellene, s bár tenni kéne ellene, alattomos a korrózió. A nyelni, fogat összeszorítani mindenáron heroizmusát ügyes testcsellel váltja le a megszokás időzített bombája. Holott mindkét aspektus hibás, így ok-okozati összefüggésük törvényszerű.

Pedig párkapcsolati szakértők, lélekvezetési stratégák, sokat látott celebek publikálnak nagy odaadással a témában, önismereti tanfolyamok bölcsességei áradnak művelődési házak rejtekén; mégis, a teóriát átültetni gyakorlatba komoly próbatét. Persze, persze, legyen interakció férfi és nő között, beszélgessünk, érjük el a mélységeinket, sétáljunk nagyokat, adjunk lehetőséget, számoljunk el tízig, mielőtt elszámolunk százig. A száz százalékig. Mert a poharat nagykanállal meri tele a végzet egy szempillantás alatt, s a sors pont a széléig ér.

Mindez kellő alap egy vígjátékhoz is, hisz milyen jópofa, amikor a filmszínésznő a filmszínész díszletkanapéját egy kellékláncfűrésszel hasítja ketté, de tényleg, hát miért nem járunk többet moziba? A dráma ott van, ha ezt valaki végignézi és asszisztál, nem statisztál. Minden a gyerekek érdekében történik – hangzik el a kulcsmondat, ami örökre bezárja mögöttünk az ajtót. Mert általában semmi nem történik másért, csak magunkért.

Mennyi az annyi? Mennyi a valós fájdalom, törlesztés, kín, bánat, amit a másikkal azonosítunk, és mennyi a kívülről hozott anyag? Mert tonnák hordhatóak el puszta kézzel valaminek vagy valakinek az érdekében, de egy lánc(reakció)-hegységet lehetetlenség lerombolni. Főleg, mikor építeni a feladat, átalakítani azt, ami van. Azt a kicsit savanyút, ami a miénk, a legvidámabb barakkot, az elmúlt huszonnégy évet, hogy némi makrovetületet kölcsönözzünk a hasonlatoknak... De hát sírva vigad a magyar! Tessék, még ez is.

Az elviselhetetlen terhektől az is elviselhetetlenné válik, aki velünk együtt cipeli. Ez volna lét és lélek cinikus ellentmondása, nem véletlenül kiált fel időről időre az elme, miszerint: mutassatok egy boldog emberpárt, embert, élőlényt, molekulát... (a felsorolást mindenki tetszése szerint folytathatja).

Folytatni kellene, nem feladni, keresni mást, szüntelen. Azért a néhány boldog villanásért igenis megéri, mikor ott állunk a képen a jövőbe vetett mosoly bizalmával. Egymás iránt.

Mert a többi garantáltan nehezebb lesz a pillanatok ilyetén varázsa nélkül.