#KORONAVÍRUS

Önkéntesek segítik a magányos időseket

Lecsengőben van a járvány

Magyarország nagyon jól teljesített a járványban

Egykoron, szépkoron

2009. 12. 08.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: Üzenet a Földről 
Szerző: Novák Péter
A könyöklő alatti doboz az aprópénz helye az autómban. Hol parkolásra, hol koldulókra szánt összeget rejt, ez utóbbi esetek kapcsán materiálisan is csillapítva a világ igazságtalansága feletti érzéseimet (hadd ne térjek most ki a parkolóórákra), tudva tudván persze, hogy a piros lámpánál kinyújtott százas valójában engem ment meg.
Az ödémák rejtekén felderülő megmaradt emberi arcvonások engem, jobb sorsra érdemest tesznek valamilyen-né, hogy a következő kereszteződésig elrágódhassak a végzet hatalmán, elmorzsolhassak egy könnycseppet és gyorsan kereshessek egy másik rádióállomást, agyamból kiradírozandó a látottakat…

Minden élményt persze nem lehet törölni. Hogy is lehetne? Az átjáróban várakozó öregúr kitérdelt nadrágját, a gomblyukak mentén felfeslett vászoninget is csak egy pillanatra színezi meg a lelkéből áradó elegancia. Az egészségügyi járóbot hirtelen sétapálcának, a kötött sapka girardi-kalapnak tűnik, úgy indul a lassító kocsisor felé, mint az utolsó Gran Senior. S bár szinte már hallani, hogy „a mellényed is pepita, a szíved máris veri a…”, de istenem, nem a dixilendet, hanem a vészharangot: ez a gyönyörű, ősz ember koldul, a szégyellt zsebpiszok mellé gyűjtve a kegyelem forintjait! A felismerés a retinákba égeti a képet. Lassan nyílnak az ajtók, zavartan kerülnek elő az érmék, cigaretták, meg nem kezdett szendvicsek, hogy aztán hátat fordítva a váratlanul elhal-mozott jelenésnek, önnön lelkiismeretünkkel nézhessünk farkasszemet. Nincs mivel, világválsággal, nyugdíjpo-litikával takarózni, ez a kőkemény valóság, a mi valóságunk, mi teremtettük, még ha akaratlanul is.

Mivel? Mivelhogy valójában kegyetlenek vagyunk, még a valóságnál is kőkeményebbek! Persze, nem tudato-san… Ez még nem Dino Buzatti olasz regényíró utópiája, a Hajtóvadászat Öregekre, ez nem A Dzsungel köny-vének fiatal farkaskórusa, ez a közömbösség, a figyelmetlenség és a (múlt)időtlenség sűrű, szürke masszája, amely a maga ne-mében és kézenfoghatatlanságával nyomasztóbb a felsoroltaknál. A kornak, melyben élünk, látszólag nincs szüksége identitásra, sem annak forrására, mindene a változás! Így azt is a látókörünkön kívül helyezi, ami erre emlékeztet. Kérdés az, hogy nem lenne-e szüksége esetleg tapasztalatokra? Hm?


Keleten – vagy inkább tőlünk keletebbre – a család legidősebb tagja szent ember, hangjára minden elcsendese-dik. Akármilyen közhelyes is, a felhalmozott tudás és élményanyag parancsolja ezt a tiszteletet. Amúgy a ma-guk módján vitték is valamire! Egy nemrég napvilágot látott kutatás szerint a planéta leghatékonyabb gazdasági vállalkozása – beleértve a multikat, tutikat, brandeket és trendeket – maga a kínai család! És ez nem kizárólag a legendás szorgalom hozománya, itt a famílián – mint a generációk szövetségén – van hangsúly, a társadalom legkisebb egységén, mely egység része minden élő. És minden holt…

Mikor is látogattad meg nagyszüleid sírját? Tán Mindenszentek környékén. Anyáddal mentél volna, de nem értél rá elsején. Végül is ünnepnap. És őt mikor hívtad utoljára? És apád miért olyan ideges, ha lemondod a közös ebédet? Nem érted? Abban, hogy minden nap ajándék lenne, nem hiszek, de hogy minden közösen töltött nap az, egészen biztos. Milyen kár, hogy ennek igazsága csak az elmúlás visszafordíthatatlanságában jut ér-vényre. Mikor már nem mondhatod el azoknak, akiknek mindig is akartad.

Az „átjáró nagypapája” mindenki nagypapája volt egy időre. Eltékozolt családi kapcsolataink reménye. A könyveiket antikváriumban élelemre váltó, méltóságukban megalázott, magányos öregek reménye. A remény reménye. Hogy van annyi tisztelete még az életnek, hogy annak megszületését meg is háláljuk. Egy életen át. Hiszen úgy szeretnénk meghálálni, vagy legalább megpróbálni…
Földi paradicsom

Földi paradicsom

Én vagyok az Isten! Nincs mese. Édes terheitől földre boruló padlizsán-, paprika- és paradicsom-palántáim láttán nemes egyszerűséggel ezen szerény gondolatmenet üt szöget a fejembe: a feljebbvaló szerepkörének büszkesége.
Önként és Dalolva...

Önként és Dalolva...

Idén, ha minden jól megy, fajunk hétmilliárd egyeddel büszkélkedhet a planétán.
Önkéntesek segítik a magányos időseket

Önkéntesek segítik a magányos időseket

A koronavírus-járvány időszakában az emberek fegyelmezettségének köszönhetően drasztikusan lecsökkent a személyes találkozások száma, ami azonban az elmagányosodás veszélyét is magában hordozza.
Lecsengőben van a járvány

Lecsengőben van a járvány

Több a gyógyult, mint az aktív fertőzött, ez is azt igazolja, hogy a járvány lecsengő szakaszában van – emelte ki az országos tisztifőorvos az operatív törzs sajtótájékoztatóján május 25-én.