Anya nélkül – apaszemmel

2009. 12. 18.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: Apaszemmel  Napló 
Szerző: Szimpatika
Múlt héten nejem kórházban volt. Végigtoltuk a hetet a két „nagylánnyal”, a srácok is teljesítettek, anyám sü-tött, anyósom elment a törpéért, de nem részletezem, hogy egy ekkora család hétköznapjaival mi történik, ha nincs anyu.
Ráadásul nagyon aggódtam, ahogy „rutinszerűen” mindenki aggódik, ha a feleségén egy „rutinműtétet” kell elvégezni. De ha nekem EGY orvos is megmagyarázza, mit jelent a „rutin” egy embernél – pláne, ha gyermekei anyjáról van szó –, akkor én is megpróbálom megérteni.

A műtét szerencsére rendben ment, sikeresen elkezdődött a gyógyulás, így elhatároztam, erről írunk, noha már egyszer volt szó a rovatunkban szülői betegségről. Az apróbb nép lefektetése után minden este elmosogattam, de nem nagyon tudtam magammal mit kezdeni. 10 után még egy telefon anyával, minden rendben, nyugalom, nemsokára hazahozunk, uzsonna bekészítve, leckét átnéztük, vesznek fel sapkát…. Természetesen túl a verbális itineren volt egy forgatókönyvem, amit csupán le kellett vezényelnem. Mi ez nekem? – gondoltam. Kedd: Bence fogadóóra, Bori-Rozi tánc, szerda: foci, csütörtök: lányok 7-re mennek, Dávidkát kiviszem az anyósomhoz, délután meg ebédbefizetés – na, utóbbit elfelejtettem. Utoljára kamaszkorunkban telefonáltunk ennyit – mond-hatnám – titokban, csak annyi volt a különbség, hogy akkor anyám mindig rámszólt: „Megint a kislánnyal be-szélgetsz? Hó végén te fizeted a számlát! Addig örülj, amíg nem apád szól!“ És beszélgetünk. Az utolsó anya nélküli estén a telefonban elbúcsúztam életem párjától, megígértem neki, hogy holnap nem „felejtjük“. Nagyfiammal beszélgettünk még egy picit, és közben gyanútlanul bekapcsoltam a tévét. Hű. Ezt ritkán teszem, mert… nem részletezem. Mindegy, bekapcsoltam. Ajánló. Na! Lesz ma valami? És már ajánlják is: börtönviselt „celebek“ főznek egymásnak. HÁT EZ baromi jó – gondoltam. Emlékszem, pár év sem telt el azóta, hogy egy pornósztár „karriert” futott be egy valóságsóban, most pedig börtönviselt emberek – vélhetően pénzért – egy magas nézettségű tévéműsorban szerepelnek. Lefagytam. Nem igaz, csak rosszul látok. Tovább néztem és nem értettem semmit. Tényleg nem.


Csak azt a pillanatot szeretném elkerülni, amikor ezt valamelyik osztálytársnak engedik nézni, aki „nagyfiúvá” válik, és reggel erről mesél az osztályban. A 16 és fél éves Ádámnak pedig ezután kiváltképp oszthatom az észt, hogy megéri tanulni, meg becsület és őszinteség, hiszen minek strapálná magát, amikor azt látja: a tévében mu-togatott minta válhat az emberből úgy is, ha lop vagy sikkaszt, a vitákat megveretéssel rendezi el, vagy éppen adót igényel vissza Az utolsó vacsora című kép megvásárlása után?

…Úh, a vacsora! Bent felejtettem a sütőben a holnapi húst! Rohanok, nyitom, majdnem, de nem! Hurrá, lesz holnap is vacsi. A tévével meg óvatosan, hiszen még egy közönséges disznócomb is odaég miatta.

Mindegy, ha már van „sztárügyvéd“, akkor ahhoz jogosan tartozik egy „sztárbűnöző” státusz is, illetve a börtön utáni sikeres tévészereplések egész sora.

Persze én tudom, hogy a nézettség, meg azt is, hogy ez kell az embereknek, de tényleg? Hagyjuk!

Mindenhol jó, de anyával jobb!