#KORONAVÍRUS

Önkéntesek segítik a magányos időseket

Lecsengőben van a járvány

Magyarország nagyon jól teljesített a járványban

Békeharc

2014. 09. 25.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: Üzenet a Földről 
Szerző: Novák Péter
Tudta Ön, hogy minden esztendő szeptember havának harmadik keddjén a béke nemzetközi világnapját ünnepelhetnénk? Hát, én nem. Valahogy fel sem merült...

Még a belegondolás, az egyperces léha merengés sem, fene a jó dolgomat. Annál inkább a cinizmus, hogy egy jókora indulattal firtassam a jeles nap méltatlan köztudatlanságát!

Miért az indifferens dátum? Jut eszembe, kis-, vagy nagybetűvel írandó a fogalom? És, nem utolsósorban, meddig fog tartani?

Jó, ez utóbbi még viccnek is rossz. Ironizálni sem kívánok az egyetemes kultúrtörténelem vélhetőleg legfontosabb kifejezésével, csak éppen egy kicsit. Csak kompenzálandó egy pillanatra az apatikus megszokást, hogy tudniillik, lassan hét évtizede viszonylagos a nyugalom – kontinens- és világméretekben mindenképp – tehát, akkor minden rendben. Velünk, ki mással? Bár lángol a Közel-Kelet, polgárháború dúlja Ukrajnát, és ki tudja, mi zajlik Észak-Koreában vagy Afrika szívében; a tartós béke szavatossága, hogy az eszme kitömött fehér galambként porosodik a nagy közös tudatalatti lélekraktárában, mintha magától értetődne.

Mint ahogyan az efféle idill relativitása is. Egy minden szinten globalizált struktúrában a lokális konfliktusok vélelmezett tér- és időbeli távolságát, az összehasonlítások mérlegét, a mihez képest arányait konstansként definiálni illúzió, csupán a pillanat emlékműve. Lehet menni koszorúzni...

De lehet mást is. Például? Kivonulni a sehova, játszani a rendszerkomplexumtól történő elszakadás lehetőségével, spájzolni és túlélésre berendezkedni, ha egyszer meg kell védeni azt, amit meg kell védeni, de nagyon! Kétségtelenül karakán stratégia, s ehhez a szaporodó összeesküvés-elméletek, ellenségkép-karakterológiák még szelleminek tetsző muníciót is biztosítanak, úgy ideig-óráig. Hiába a moralizáló attitűd, a szubjektív valóság részigazságai, hosszú távon – mikor minden porcikánk és gondolatunk félelemmel, majd gyűlölettel telítődik – végül magunkban keressük tébolyultan a gonoszt. Meg is fogjuk találni…

És lehet végiggondolni a lehetetlent. Elsőként talán annyit, hogy mi az a BÉKE? Mit jelent? Mit jelent nekünk, és mit jelentett felmenőinknek egy olyan századot követően, hol családonként, településekként, nemzetekként legalább két generáció: nagyszülők, apák, anyák, a gyerekeik, a rokonok, a barátok és a számtalan ismeretlen ismerős sorsközösségben élte meg, vagy halt bele az elképzelhetetlenbe. Végiggondolni azt, hogy ezen familiáris drámák és fájdalmak ismeretében van-e jogosultsága a megkülönböztetésnek, a kirekesztésnek, a pártoskodásnak, és hogy egyéb dolgunk is lehetne a jelennel, akár túl az önmegvalósítás görcsös igyekezetén, vagy mellette. Végiggondolni, hogy tán valóban alakítható a jövő, ha már az idióta filozófustól a zseniális bulvársztárig mindenki erről a közhelyről fogalmaz. Hinni akarok a szememnek. Nem csak elképzelni, milyen lenne, ha! Vágy- és lázálmokból volt már elég.

Erről eszembe jut egy régi adoma:

A várkapitány tüzéreit faggatja az ellenség hollétéről.

Jelentem, még igen messze lehetnek, szabad szemmel oly kicsik, mint egy csecsemő!

Azért csak tartsátok szárazon a puskaport! parancsolja a kapitány.

Kisvártatva ismét híradást kér, mondja is az őrt álló tizedes, hogy mit lát:

Jelentem, most már közelednek, mert szabad szemmel mintha négyéves gyerekformák lennének

Hej, akkor töltsétek az ágyúkat, de ízibe!

Telik-múlik az idő, kérdi hát újra katonáit az elöljáró, hogy most miként állnak?

Jelentem, nem lehetnek messze, hiszen szabad szemmel serdülő legényeknek tűnnek!!

Erre a kapitány nyomban kiadja a parancsot az ellen célbavételére, de némi várakozás után még egyszer tudakozódik az obsitosoknál, tán a biztonság kedvéért.

Jelentem, itt vannak, itt vannak a vár aljában, ugyanis szabad szemmel meglett férfi, mindahány!

Na, akkor tűz! Tűz, hogy írmagjuk se maradjon!!!

De bizony a tüzérek meg sem moccannak, állnak némán, nagy szomorúsággal a szemükben…

Mi folyik itt? Lázadás? Lőjetek, ha mondom, de azonnal! ordít velük a hadfi.

Nem tehetjük, parancsnok úr! szól elcsukló hangon, de mindenki nevében a tizedes. Hát kicsi koruk óta ismerjük őket

„Sík mezőben hármas út, jobbra, balra szertefut” – mondhatnám, tessék választani, de itt egyetlen választás van. Magunk döntünk a végzetünket illetően, vagy rákényszerítenek minket e fejlődő, hanyatló fordulatokban egyaránt sűrű időminőségben – mondhatnám, édes mindegy, de nem, nem az. Senkinek sem, ha számba veszi a feltételezett veszteségeket.

A visszafordíthatatlan

Márpedig a világ fordítva működik! Bár állítólag egy életen át tart a tanulás, valójában egyre ostobábbak leszünk, valljuk csak be egymás közt nyugodtan. Az évek haladtával testünk mélyén a lélek is elkopik, korábban sorsfordító érdeklődését simán kielégíti bármely tévéműsor.
Csúcsidő

Csúcsidő

Ha el nem cseszem barátom, fogpiszkáló! Tán közismert a szakállas székely vicc, a reggel gerendának induló, estére szálkaként végző fenyőfatörzs tanulságos története. A maximalizmus ösztöne hál'istennek velünk született, de ördögi részletekkel bír; amint "közönséget kap", rögvest az elismerés utáni vágyakozás démona szállja meg. Így szolgáltatjuk hát ki magunkat: képességeinknek és a követelményeknek egyaránt...
Önkéntesek segítik a magányos időseket

Önkéntesek segítik a magányos időseket

A koronavírus-járvány időszakában az emberek fegyelmezettségének köszönhetően drasztikusan lecsökkent a személyes találkozások száma, ami azonban az elmagányosodás veszélyét is magában hordozza.
Lecsengőben van a járvány

Lecsengőben van a járvány

Több a gyógyult, mint az aktív fertőzött, ez is azt igazolja, hogy a járvány lecsengő szakaszában van – emelte ki az országos tisztifőorvos az operatív törzs sajtótájékoztatóján május 25-én.