Komoly károsodást okozhat a túl sok D-vitamin

2014. 12. 09.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szerző: Szimpatika
A D-vitamin nélkülözhetetlen a csontok egészségéhez. A piacon levő termékeknek azonban csak egy része ellenőrzött, így nem várt mellékhatások is adódhatnak - figyelmeztetnek a szakértők.
A sötét téli napokon, amikor ritkán látjuk a Napot, nem csak a melege hiányzik, ilyenkor a D-vitaminszintünk is alacsonyabb. A D-vitamin elengedhetetlen a csontok egészségéhez; ha túl kevés van belőle, az a csontok gyengeségéhez, repedésekhez, törésekhez vezethet.

Egy Nagy-Britanniában készült jelentés szerint a D-vitaminhiány hozzávetőlegesen 10 millió embert érint - számolt be a Daily Mail. Ez azt jelenti, hogy mind többeknek kellene D-vitamintablettákat szedniük, hogy megelőzzék a vitaminhiány következményeit. A terhes és a szoptató nők, a gyerekek és az idősek számára kiemelten fontos a D-vitamin pótlása.

Sokan az orvos által előírt dózisban szedik a vitamint, hogy biztosítsák a kellő napi bevitelt. Ugyanakkor a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az emberek többsége nem a klinikailag ellenőrzött termékeket veszi, hanem a táplálékkiegészítőként árusítottakat. Ez utóbbiak nem esnek át azokon a szigorú ellenőrzési eljárásokon, mint a gyógyszerszernek minősülő termékek.

Fotó:sciencedaily.com

A havonta kiadott 190 ezer orvosi javaslat 59 százalékában nem engedélyezett termékekhez jutnak hozzá a páciensek. Ennek pedig az a veszélye, hogy a betegek rossz dózisban szedik a vitamint, aminek egészségügyi következményei is lehetnek. A D-vitamin túladagolása megnöveli a kalciumfelvételt, ami csontfájdalmakhoz vagy akár vesekő kialakulásához is vezethet.

Az engedélyezett termékeknek minden összetevője fel van tüntetve, ezeket klinikai vizsgálatokon tesztelték, így a biztonságosságuk a javasolt dózisban bizonyított. Az engedéllyel nem rendelkező termékek összetétele azonban nagyon változó: bizonyos termékek a napi szükségletnek csupán 8 százalékát fedezik, mások azonban akár a dupláját is.

A problémát az okozza, hogy csupán hat termék szerepel a felírható D-vitaminkészítmények listáján. Az engedélyezett termékek 800, 3200, 10 ezer és 25 ezer adagosak. Viszont amikor valakinek 1000 adagot írnak elő, akkor a gyógyszertárban ezt csak nem engedélyezett termékkel tudják pontosan kiadni. Ilyenkor ha a gyógyszerész ragaszkodik az engedélyezett termék kiadásához, ami 800 adagos, meg kell keresnie a receptet kiállító orvost, és az engedélyét kell kérnie. Ez sok időbe telik, úgyhogy a patikusok ezt ritkán teszik meg, inkább kiadják a betegnek a nem engedélyezett terméket.

Meglepő, hogy az engedélyezett termékek átlagosan fele annyiba kerülnek, mint az engedéllyel nem rendelkezők. Ráadásul az utóbbiaknak az összetételét is lehet változtatni mindenféle ellenőrzés nélkül - ugyanis ezek nem minősülnek gyógyszernek, csak táplálékkiegészítők.

Megoldás lehetne, ha a táplálékkiegészítőket is ellenőriznék, az azonban nem világos, hogy ez melyik hatóságnak lenne a feladata. Az orvosi testületek arra figyelmeztetik a patikusokat, hogy a D-vitamin receptekre engedélyezett termékeket adjanak ki. Előrelépés, hogy Nagy-Britanniában jövő évtől két újabb engedélyezett termék kerül a piacra.

Forrás: Házi Patika
 Milyen tüneteket okozhat az egyes vitaminok hiánya?

Milyen tüneteket okozhat az egyes vitaminok hiánya?

A jó idő beköszöntével a tavaszi fáradtságot vitaminhiánnyal szoktuk magyarázni. De vajon ismerjük-e az egyes vitaminok hiányának tüneteit? És a tavaszi fáradtságot valójában melyik vitamin alacsonyabb szintje okozza?
Mennyi vitamint, étrendkiegészítőt szedjek?

Mennyi vitamint, étrendkiegészítőt szedjek?

Sajnos az a helyzet, hogy kevés tudományos értékű bizonyíték áll rendelkezésünkre arra vonatkozóan, hogy a pótlólagosan bevitt étrendkiegészítők milyen szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, az egészség megtartásában, így még ma is úgy tűnik, hogy a kiegyensúlyozott, változatos táplálkozásnak, az egészséges életmódnak napjainkban nincs alternatívája.
Több zöldségféle mennyisége csökkenhet a méhek hiánya miatt

Több zöldségféle mennyisége csökkenhet a méhek hiánya miatt

A vadméhek számának csökkenése súlyos következményekkel járhat a mezőgazdasági termelésben, és veszélyezteti a természetes táplálékláncot is.
Ételallergia vagy ételintolerancia?

Ételallergia vagy ételintolerancia?

A táplálkozás alapvető szerepet játszik számos betegség, így az allergiák kialakulásában is.