A túlzott alkoholfogyasztás gyengíti az immunrendszert

2015. 01. 08.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szerző: Szimpatika
A fiatalok alkoholfogyasztási szokásait befolyásolja, hogy gyakran meg sem érzik, hogy mennyit isznak, kevésbé lesznek másnaposak és a következményeket sem gondolják olyan súlyosnak. A valóság azonban az, hogy az alkoholizálás tönkreteszi a fiatalok immunrendszerét.
Amerikai szakemberek szerint a fiatalokra különösen jellemzőek az ivási rohamok, amikor viszonylag rövid idő (nagyjából két óra) alatt nagy mennyiségű alkoholt (annyit, hogy az illető véralkoholszintje 8 ezrelékre emelkedik) fogyasztanak el. A Centers For Sisease Control and Prevention (CDC, Betegségellőrzési és -megelőzési Központ) szerint minden hatodik felnőtt havonta négy alkalommal iszik rövid idő alatt sokat.

Korábbi kutatások szerint a 0,08 százalékos véralkoholszint nagy szerepet játszik a különböző balesetekben: minden harmadik, sürgősségi ellátásra szoruló beteg szervezetében találtak alkoholt, és a rohamszerű ivás növeli az esések, égési sérülések, illetve autóbalesetek esélyét is.

Fotó: erikswellbeing.com

Egy új tanulmány szerint azonban az alkoholnak hosszú távú hatási is vannak az immunrendszerünkre és a szerveztünk regenerálódási képességeire. Vagyis nemcsak megnő annak az esélye, hogy valamilyen balesetet szenvedünk el, de a szervezetünk öngyógyító képessége is csökken. A rohamszerű ivás miatt lassabban gyógyulnak a sebek, több vért veszíthetünk és a fertőzések esélye is megnő.

Elizabeth Kovacs, a chicagói Loyola University Stritch School of Medicine kutatója, a most megjelent tanulmány szerzője szerint az emberek csak az alkohol bizonyos hatásaival vannak tisztában, de például arról, hogy milyen hatással van az immunrendszerre, nem tudnak. A nemrég elvégzett kutatásban 8 férfi és 8 nő vett részt, akik négy, illetve öt adag vodkát ittak meg. A kísérletben részt vevőktől a véralkoholszint-csúcs elérése után 20 perccel, 2 órával, illetve 5 órával vért vettek. Úgy találták, hogy bár az immunrendszer először "felpörög", az aktivitása hamarosan jelentősen lecsökken.

A kutatás következő részében égési sérültekkel kívánnak együtt dolgozni, és megpróbálják összehasonlítani az égések súlyosságát, az esetleges komplikációkat vagy a belső sérüléseket olyanoknál, akik a baleset idején ittas, illetve józan állapotban voltak.

A tanulmány az Alcohol című szaklapban jelent meg.

Forrás: hazipatika.com
Meddig szedhetünk altatót mellékhatás nélkül?

Meddig szedhetünk altatót mellékhatás nélkül?

Az altatópirulák vagy az alkohol fogyasztása hosszú távon egyáltalán nem hatásos – derült ki a kanadai Ryerson Egyetem kutatóinak új tanulmányából.
Egy hónap alkohol nélkül

Egy hónap alkohol nélkül

Számos napot be tudnék jelölni novemberben, amikor tuti, hogy ittam volna egy-két pohár valamit, bár nem tudnám megmondani, hogy miért, ha nem megszokásból...
Amit a szürkehályog-műtétről tudni érdemes

Amit a szürkehályog-műtétről tudni érdemes

Gyógyszerrel és különféle kezelésekkel sem tudjuk visszafordítani a szemlencse elhomályosodásával járó szembetegséget. A szürkehályog csak és kizárólag műtéttel gyógyítható.
Valódiként működő, mesterséges szívet alkottak

Valódiként működő, mesterséges szívet alkottak

A közelmúltban újfajta, „total artificial heartnak”, avagy TAH-nak nevezett mesterséges szívet ültettek be egy hirtelen fellépő szívelégtelenséget szenvedett, 39 éves férfi testébe a Duke Egyetem kórházának sebészei.