#KORONAVÍRUS

Az év kiegészítője – a szájmaszk

Néhány szabály betartásával sokat tehetünk a fertőzés ellen

Hogyan viseld helyesen a maszkot?

Károsabb lehet a méz, mint a cukor?

2015. 02. 02.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: méz  Táplálkozás  cukor 
Szerző: Szimpatika
A méz esetében gyakran egészségesebb édesítőszerre gondolunk, mint az egyszerű kristálycukornál. Most kiderül, mennyiben tévhit és mennyiben igaz, hogy a méz egészségesebb, mint sok más cukorfajta.
Ahogy egyre inkább elterjed, hogy a sok cukor káros a szervezet számára, az egészséges életmód hívei igyekeznek a természetesebbnek és egészségesebbnek hitt mézzel helyettesíteni a kristálycukrot. Az utóbbi években éppen ezért szinte ugrásszerűen megemelkedtek az áruházak mézeladásai, a teába, kávéba, süteménybe is inkább az aranyló édesítőt csorgatjuk. De a méz kifejezetten ártalmas is lehet - írja a Magyar Nemzet Online.


A cukorban gazdag étrend roncsolja a fogakat – ez főleg a gyerekekre veszélyes –, növeli a has és a csípő kerületét, és ártalmas a bőrnek, sőt, megváltoztatja a hangulatot és az alvási szokásokat is. De tényleg a méz a jobb megoldás? Nicole Mowbray író és a téma szakértője a Daily Mail oldalán foglalta össze a témával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

A méz is cukor, ártalmas lehet

A méz 55 százalékban fruktózból, azaz gyümölcscukorból áll, vagyis hasznosabb a szervezet számára, mint a finomított cukor. Előbbit ugyanis a máj bontja le, míg utóbbit a hasnyálmirigy által termelt inzulin segítségével dolgozza fel a szervezet. Azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mindkettő vércukorszint-emelkedést eredményez, mégpedig azonnal, és ha túl sokat fogyasztunk a mézből, ugyanúgy beindulnak a raktározási folyamatok.

A kalóriadús édesítő

A méz a cukorhoz képest lassabban szívódik fel a szervezetben, mivel alacsonyabb glikémiás indexszel rendelkezik. Ha mézre gondolunk, akkor a természet, méhek és gazdálkodás szavak jutnak eszünkbe, és kis bioboltok, ahol az őstermelők árulják saját portékáikat. Ezzel szemben ha a cukorra gondolunk, akkor ültetvények, óriási gyárak, melyek fehér granulátummá dolgozzák fel a cukorrépát. Talán ezek miatt is, a mézet természetközelibbnek és egészségesebbnek hisszük, de ez téves, hiszen mindkettő cukor, vagyis nagy mennyiségben káros a szervezetnek.

A méz jobban hizlal

Míg egy teáskanál cukor nagyjából 16 kalória, addig ugyanennyi általános virágméz 22 kalória. Ráadásul sokan, akik cukor helyett használják joghurtba, ételbe vagy teába, jóval többet esznek belőle, mint kellene, azt gondolván, hogy ezzel jót tesznek a testüknek. Amit egészségesebbnek gondolunk, abból hajlamosak vagyunk többet enni, így mézből is mindig több kerül mindenbe, mint amennyi cukorból.

Kevesebb ásványi anyag és vitamin

A vállalatok előszeretettel használják a méz szót ahelyett, hogy valamire azt mondanák, hogy édes, mert tudják, hogy a mézhez automatikusan társítjuk azt, hogy egészséges. A nyers, finomítatlan méz, amit gazdaságokban, bioboltokban lehet kapni, tartalmaz B6-vitamint, niacinokat, riboflavint, azonban a valóban hasznos anyagok csupán a méz 2 százalékát teszik ki. Az iparilag előállított méz esetében pedig még ez is elmarad, hiszen ott a hőkezelés miatt ez is elveszik.

Tulajdonképpen nincs is rá szükség

A hozzáadott cukornak – legyen szó finomított fehér cukorról vagy mézről – nincsenek táplálkozási előnyei. A napi kalóriabevitelnek csupán tíz százaléka kellene legyen a cukor, ez nők esetében 50 grammot, a férfiaknál 70 grammot jelent. Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint csökkenteni kellene a napi elfogyasztott cukormennyiséget maximum hat teáskanálnyi mennyiségre, melybe a természetes méz is beletartozik. A mértékletesség nagyon fontos, de emellett az is lényeges, hogy ne jó és rossz élelmiszert különböztessünk meg, hanem mértéktartóan étkezzünk – hangsúlyozza Mowbray.

Forrás: Magyar Nemzet Online

Valóban okozhat függőséget a cukor?

Valóban okozhat függőséget a cukor?

Azt állítják a kutatók, hogy az élelmiszerek, köztük a cukor sem okozhat függőséget. Akkor mégis hogyan fordulhat elő, hogy időnként bármit megadnánk egy édes croissant-ért? Mégis drogként működik a szervezetünkben a cukor?
Így készítsd el kisbabád első szülinapi tortáját!

Így készítsd el kisbabád első szülinapi tortáját!

Ugye milyen gyorsan elrepült ez az egy év? Olyan, mintha családunk legújabb kicsi kincse tegnap született volna. Megannyi felejthetetlen emlékben és csodás pillanatban volt részünk közösen, itt az alkalom hát, hogy ünnepeljünk! Csakhogy a születésnap alkalmával is érdemes a hozzátáplálást szem előtt tartva elkészítenünk kisbabánk első szülinapi tortáját.
Az év kiegészítője – a szájmaszk

Az év kiegészítője – a szájmaszk

Akadnak olyan helyzetek az életben, amikor a divat háttérbe szorul, de a stílusos megjelenés a feszültségoldás eszköze is lehet.
Néhány szabály betartásával sokat tehetünk a fertőzés ellen

Néhány szabály betartásával sokat tehetünk a fertőzés ellen

A járvány második hullámában ismét mindannyiunknak nagy a felelőssége abban, hogy mennyire lesz sikeres a védekezés. Figyeljünk egymásra, hogy elkerülhessük a további korlátozó intézkedéseket!