Tavaszi nagytakarítás belülről

2010. 02. 23.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szerző: Szimpatika
Eddig ettünk, ittunk, mulattunk, most itt az idő a tisztulásra. Hamvazószerda után kezdődik a keresztény kultúrkörben a böjti időszak. Ehhez próbálunk tanácsokat adni.
Hamvazószerda hagyományosan a farsang végét jelenti, és elkezdődik a keresztény világban a húsvétot megelőző böjti időszak. A nagyböjt ideje változó, a IV. században határozták meg az idejét. Kezdete a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő első vasárnap, a vége pedig a Húsvét.

A középkorban hetente háromszor csak kenyeret lehetett enni, azt is csak naponta egyszer. A katolikusok ezt három napra redukálták, hamvazószerda, nagypéntek, és a böjti időszak péntekjei alatt kell tartózkodni a hústól. A negyven nap alatt nem használtak állati zsiradékot, sőt, a kamrába pakolták a zsíros edényeket. Naponta kétszer ettek, ebédre levest, vacsorára meg zöldséges ételeket. A hal is az étlapon szerepelt ebben az időszakban. Bált, mulatságot, lagzit ebben az időszakban nem tartottak.

Sokan azonban úgy érzik, több is kell ahhoz, hogy igazán megtisztuljanak. Bár az orvosok tiltanak a drasztikus koplalástól, számos természetgyógyászati klinika kezel a böjt módszerével.

A téli időszakban az anyagcsere lelassul, és a mérgek eltávolítása lelassul. Ettől kívül-belül szürkébbnek érezzük magunkat. A jó hír az, hogy ez ellen lehet tenni, és érdemes is. A tisztítókúra nem csak fogyaszt, ami nem egy utolsó szempont, de tisztítja a májat, a vesét, és a nyirokrendszert is. Emellett energetizál, és még a gondolkodásunkat is megváltoztathatja.

A tisztítókúrák száma szinte végtelen, de általában az állati eredetű fehérjék elhagyása áll a középpontban. A legismertebbek többek közt a Breuss-kúra, mely gyógyteák és zöldséglevek fogyasztásából áll, és a Buchinger-kúra, amikor gyümölcslét, gyógyteát és napi egy tányér zöldséglevest lehet enni, amit radikális hashajtás kísér, és 7-10 napig tart. A Mayr-kúra első részében a zöldségleveket és teát lehet fogyasztani, a második részben pedig szikkadt zsömlét és tejet.

Ha elhatározzuk, hogy tisztítani kezdjük testünket és lelkünket, érdemes hétvégén belevágni. A kúrák általában a vastagbél megtisztításával kezdődnek, melyet keserűsó alkalmazásával könnyű elérni. A 10-20 gramm só egy pohár vízben elkeverve meghozza a kívánt hatást. Talán egyértelműnek tűnhet, de érdemes leszögezni: nem jó ízorgiát rendezni a böjt előtti napon, annál nehezebb és rosszabb elkezdeni a koplalást.

A böjtök átlagosan 5-7-10 napig tartanak, első alkalommal nem is szabad ennél hosszabbat tervezni.

Mit érdemes beszerezni?
Vesetísztitó tea
Májtisztitó tea
Vértisztitó tea
Beöntő
Keserűsó
Bio-zöldség és gyümölcs
Bio barnarizs

Étrend:
Első naptól kezdve: a vesetisztitó tea jó kezdete a napnak- természetesen kávé helyett, magában fogyasztva. Utána jöhet a zöldség vagy gyümölcslé, körübelül két deci ajánlott. Ebédig vértisztító teát és vizet kell kortyolgatni. A gyümölcsleveket lehetőleg magunk préseljük, vagy bioboltban lehet kapni száz százalékos leveleket is, igaz borsos áron. A zöldség bármi lehet, de különösen ajánlott a répa, cékla, zeller, vagy akár a burgonya is. Az ebéd lehet zöldség vagy gyümölcslé.
Délután, ha megoldható, érdemes fél órát feküdni, és a májunkra melegítőpalackot rakni. Különösen hatásos, ha közben májtisztító teát kortyolunk. Este, ha már azt érezzük meghalunk az éhségtől - ez különösen az első két napban fordulhat elő - a rizsnyák dobja fel a napot. Ennek elkészítése rendkívül egyszerű, 1 órán át főzött barnarizs nyákká passzírozva fogyasztandó. Igény szerint fahéjjal ízesíthető.

Bár ijesztően hangzik, minden nap érdemes beöntést végezni, hisz anyagcserénk lelassul, és a salakanyagok kitisztulását ezen a módon is segíthetjük.

A böjt megtörése: Sosem gondolnánk, de egyetlen darab alma a mennyországba fogja repíteni ízlelőbimbóinkat. A reggeli gyógytea után, délelött kell elfogyasztani. Aztán ebédre jöhet a zöldségleves, vacsorára meg a párolt zöldség. A felépítés mindig harmadannyi ideig tartson, mint a böjt maga. Bár sokan nem veszik ezt a szakaszt komolyan, legalább annyira fontos része a kúrának, mint a böjt.

Ami nagyon fontos:


1. Mindenképp érdemes konzultálni böjtben jártas szakemberrel, aki felméri szabad-e böjtölnünk. A tisztitókúra nem vicc, és nem divat, erős akarat kell hozzá.
2. A testi hullámzással egyidőben érzelmeink is hullámoznak, ez teljesen természetes állapot. Ilyenkor álmaink is megváltozhatnak, érdemes leírni és megjegyezni őket.
3. Engedjük át magunkat a befelé fordulásnak, nem baj ha ez idő alatt otthonülősek leszünk, meditálunk, magunkba fordulunk.
4. Aki mozgott már korábban is, az a böjt alatt ne hagyja abba. A jóga, a pilates, a streching jót tesz ebben az időszakban is.
5. Általában a böjt harmadik napja a legnehezebb, utána úgy érezzük, sosem akarunk újra enni, energiaszintünk megnő.
6. Bármennyire is úgy tűnik, a végtelenségig tudnánk inni a teákat, nem szabad hét napnál tovább böjtölni. Ennál hosszab böjt csak orvosi felügyelettel végezhető.


Ajánlott könyvek:

Tolvaly Ferenc: 40 nap lélekúton - a böjt spirituális hatása
Paul Bragg: A böjt csodája
Lützner: Gyógyító böjt és Mit egyek a böjt után?
A tél titkai: mérgező virág és altató pulyka

A tél titkai: mérgező virág és altató pulyka

Szeretjük a rejtélyeket és a mítoszokat. Itt van néhány igazi téli mítosz, amit most megcáfolunk.
Fogyjon szőlővel!

Fogyjon szőlővel!

Nyersen vagy bornak, kenve vagy megéve egyaránt egészséges a szőlő. Feszesít, erősíti a hajhagymákat és még fogyaszt is. Számos vitamint és antioxidánst tartalmaz, és még finom is. Szőlőre fel, lássuk mit tud ez a csodás gyümölcs.
Jazz+Az lányok újratöltve

Jazz+Az lányok újratöltve

Májusi magazinunk címlapinterjúját a Jazz+Az három énekesnőjével, Behumi Dórival, Váczi Eszterrel és Kozma Orsival készítettük volna el, de a járványhelyzet miatt a lap nem jelenhetett meg. Az énekesnőkkel már a korlátozások feloldása után beszélgettünk karrierről, családról, és arról, hogy mit gondolnak az anyaságról.
Nem oldják meg az óceánok szennyezettségét a víztisztító technológiák

Nem oldják meg az óceánok szennyezettségét a víztisztító technológiák

A hulladékot a víz felszínéről összegyűjtő tisztító technológiák nem jelentenek megoldást az óceánok műanyag-szennyezettségére.