Újra első randi - apaszemmel

2010. 02. 24.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: Apaszemmel  Napló 
Szerző: Szimpatika
A cégnél bejelentettem, hogy a hétvégén elmegyek Györgyivel kirándulni, nem leszek elérhető. A nagyszülőknek is hasonló kegyes hazugsággal jeleztük, hogy kellene vigyázni az unokákra, mert mi elutaznánk 3 napra.
A terv tökéletesen bejött, a szállás ingyen volt, ráadásul jól ismertük a hely adottságait, nincs gond a parkolással. Szóval itthon maradtunk inkognitóban, és turistaként jártuk a várost, ahol élünk. Persze ez a két nap nem csupán a kultúráról és a kulináris élvezetekről szólt, hanem legfőképpen kettőnkről. Utoljára 2 éve voltunk „szabadságon” édeskettesben, akkor tudtuk meg Dávid érkezését. Ezért persze az egész család viccesen hozzátette, amikor a szülői kimenőt bejelentettük, hogy jön a hatodik? Nem, erről nincs szó, csak azt gondolom, hogy néha szüksége van minden házaspárnak arra, hogy kiszakadjon a hétköznapokból. Egy édesanyának kiváltképp jár néha pár nap, amikor nem tesz 5 kakaót az asztalra reggel, nem készít ebédet egy kisebb óvoda számára, hanem beszélget. Mondjuk velem, a férjével. A gazdasági helyzet és a józan ész hozta úgy, hogy nem utaztunk, hanem itthon maradtunk. Itthon, csak épp teljesen másként. Szabályokat állítottunk fel magunknak, melyeket be kellett tartanunk (a saját boldogságunk érdekében):

1. Anyának: nincs vasalás, rendrakás, főzés, mosogatás...

2. Apának: telefon kikapcs!, e-mailt nem nézek, cégről nem beszélek...

3. Közösen: gyerekeket egyszer hívjuk fel... és nem hozunk őrült lakásátrendezési ötleteket... (ez utóbbi nálunk kulcsfontosságú elhatározás, mert volt olyan időszak, amikor éjszaka kifestettük a nappalit, mert támadt egy jó ötletünk; mindketten megrögzött átalakítók vagyunk és egy kicsit őrültek is, ráadásul szeretjük magunk megvalósítani az ötleteinket)

A programot is elterveztük! Péntek este koncert, utána vacsora egy belvárosi kisvendéglőben. Reggel alszunk, ameddig csak bírunk, reggeli a sarki pékségben, utána séta az Andrássy úton, napközben a Szépművészeti Múzeum Tiziano kiállítása, utána forralt bor a Városligetben. Késő délután séta a Dunaparton és szintén vendéglőben a vacsora.

A legnagyobb izgalmat az jelentette, hogy ne találkozzunk senkivel, hiszen kettesben akartunk lenni. Mindig elfelejtem, hogy mennyit beszél a feleségem, de apósom szerint ez 10 hónapos kora óta tart, csak az elmúlt években a két lányunk átvette a stafétát, és (bevallom) mellettük nehéz szóhoz jutni. 21 éve ismerem Györgyit. Úristen! Ez nem tudom, hogy jutott az eszembe, de vasárnap reggel elővettük a fényképes dobozt és előkerült egy 89-es fotó, amin székelyföldi forgatóst táncolunk ketten. Szép (mármint ő), persze akkoriban nem tudtuk, hogy én meg ő, meg ennyi gyerek... sőt, rettentő zavarban voltam, amikor vele kellett táncolnom.
Most már persze nem jövünk zavarba egymástól, bár egy ilyen hétvége előtt mégis... Hiszen randizni, újra meghódítani: jó. Nagyon jó!!!