Toronyiránt

2015. 11. 01.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: Üzenet a Földről 
Szerző: Novák Péter
Orientálódni, ez volna minden lélek kívánalma, követni valamit, vagy valakit az élet sűrűjében. Hát még mindkettőt.

"Nem látszik torony, erdő rejti el, eztán nincs nekünk távol, se közel..." írja Eltévedt Gyerekek versében Weöres, s akárhányszor olvasom, épp úgy rettent, mint inspirál: tán a keresés volna maga a cél? Meglehet. Mindenesetre preferált vezetőim iránynak ezt mutatják! Kiss Ferenc zeneszerzőt, a legendás Kolinda és Vízöntő kortárs világzenei bandák muzsikusát is vagy három évtizede követem figyelemmel, s lám mindig kilyukad valami újnál, izgalmasnál, sosem gondoltnál, még ha néha pörög is a tű a tájolóban, de rendesen. Beszélgetésünk apropója az idei Héttorony fesztivál, melynek keretében szimfonikus átirattal kerül bemutatásra életművének egy szelete.

1992-ben épült fel Makovecz Imre híres Magyar Pavilonja a Sevillai Expón, mely szinte azonnal nemzeti jelképpé vált. Abban a munkában zeneszerzőként nekem is szerep juthatott. Nagy hatással volt rám az a találkozás Makovecz-cel, s az épület üzenete arra inspirált, hogy egy évtizeddel később megrendezzem az első Héttorony Fesztivált. Nemrég a Fonó Budai Zeneház bekapcsolódásával frissült az arculata, új elemekkel gazdagodtak hagyományos programsorozatai. Fontosnak tartjuk, hogy a hazai népzene és világzene csúcsteljesítményei a szomszédos országok magyarságához is eljussanak úgy, hogy közben a társművészetekre is ráirányítsuk a figyelmet. Nem csak a zene és építészet szerves kapcsolatára gondolok itt, hanem a képzőművészet, a tánc, a vers, a film és a zene ősi egységére. Még a gyermekprogramokkal is egyfajta komplex látásmódra szeretnénk ösztönzi a közönséget. A Héttorony egy olyan nagyszabású vándorfesztivállá vált mára, mely mindig produkál valami újat és izgalmasat.

Vándorlás a hét szabad tudomány és művészet hálózatában, nos ehhez valóban lehetetlen térképet rajzolni, bár megnyugodva veszem tudomásul, hogy mesterbarátom előtt is vágták az erdei utat, s hogy mily nevek állnak az átadás-átvétel láncolatában... 

Egy olyan országban, ahol a SZABADSÁG fogalmát tömegesen félreértelmezik, és ahol átkos tradíciója van a népi-urbánus, a jobbos-balos és nemzeti-liberós ellentétből táplálkozó, örökös szellemi háborúságnak, ott nem várható el, hogy egy ilyen markáns személyiséget, mint Makovecz, egyformán nagyra becsüljünk. Az én megítélésem szerint ő egyenes folytatása annak a számomra emblematikus szellemi vonulatnak, amit Ady, Csontváry, Pilinszky – „Csupa ipszilon, csupa i, csupa XX. századi! – és még kevesen mások képviselnek. Ebben az sem ingat meg, ha valamiben tévedett, nem volt esetleg igaza, vagy valamit rosszul csinált. Az viszont nagyon bőszít, ha félműveltek csípőből bélyegzik meg.

Ellentétek. Mintha ez lenne minta. Megbékélhetnénk vele, s megélhetnénk, ahogy eleink élték meg ösztönösen, mint adottságot. Mert az! Urbánus és népi, így úri és paraszti, nemes és egyszerű évszázadokon át egészítették ki egymást, s született meg egyedülállóan sokszínű kárpát-medencei kultúránk.

Erről szól valójában az, amit évtizedek óta művelek. Miközben hallom a péterfalvi kaszák suhogását a töltés oldalában, s a lágerbe kényszerített nagyapám tükör-feketére vikszolt csizmája nyikorog dobhártyámon, David Ojsztrah Beethoven hegedűversenye szól négyéves koromból a debreceni Aranybikából. Jukagir sirató vegyül Hendrix önromboló, torzítós gitárfutamába, és vénasszonyok monoton zsolozsmája kering a karikázó lányok dala fölött, hogy előrevetítsék a végső ítéletet. Ez történik velem a hatos villamoson, a zsúfolt hivatalok előterében, vagy ha éppen földet túrok a kertben. Ezek olyan ösztönök, amit tanulással kordában lehet tartani. Ebben gyakran segít a családom, de a barátaim és munkatársaim is. Meg a hit. Én ezt az állapotot szeretem, nem tudnék másképp élni. Van, aki csak egyféle hangot hall egész életében, egy kedvenc színe van, szeretkezni is csak egyféleképpen akar. Semmi bajom velük, csak ez számomra sivár volna.

Nesze neked komplexitás, egyetlen bővített gondolattól tüzet fog és visz az elme. Vásznat, filmet, papírlapot hamvasztana el, még szerencse, hogy itt a muzsika végtelen, mégis egzakt szabadsága, e lángoktól ölelt kis poroltó... (sic!) A fesztivál legizgalmasabb pillanatának ígérkezik a folklór ihletettségű dalok és a klasszikus nagyzenekar találkája, Bartók és Kodály nyomdokán.

Egy általam kitalált mesébe kapaszkodva aggattam fel egy drótkötélpályára ezeket a dalokat. Amik fontos és szép dolgokról szólnak: kötelékekről, virtusról, szerelemről, játékról és halálról. Az egy külön kegye a sorsnak, hogy a szimfonikus változat megvalósításában főszerepet vállalt két nagy tudású barátom: Vedres Csaba méltatlanul „elhallgatott” zeneszerző, és Makovecz Pál, aki nagyszerű zenetanár és kitűnő karmester. Nekik köszönhetően megúsztam az ilyen jellegű produkciók leggyakoribb hibáját. Nagy ívben elkerültük az esztrád hatást, amitől már a táncdalfesztiválokon is kirázott a hideg a hatvanas években.

Ünnepélyes műnek tartom a Holdudvarházat. Hangulatát tekintve nem egy diadalmenet, de bőven tartalmaz rám jellemző derűs és játékos elemeket is. Egyre jobban hiszek Dosztojevszkijnek, aki szerint „A szépség váltja meg a világot”. A szépség fogalmát persze, ahogy öregszik az ember, egyre tágabban értelmezi. Nekem már szép minden virradat – ezért is szeretem a pitymallik szót annyira –, a kamaszlányok sutyorgása, a frissen darált babkávé illata, a kisrác toporzékolása az igazáért…, de reggelig sorolhatnám. Mindenki érje be ilyesmikkel.

Hát nem érem be... A cezúra a nyomtatott formátumra vonatkozott, magam meg érdeklődő ember volnék. Ha Önben is felhorgadt a kíváncsiság kedves Olvasó, csak görgessen lejjebb: nem teljes terjedelmében, de tovább ismerkedhet Kiss Ferenccel! Nota bene, akad még megkerülhetetlen üzenet:

Mint tudjuk, a jövő a jelenben gyökeredzik. A kertember eszével gondolkozva azt tudom mondani: ha egészségtelen, beteg fa sarjad valahol, és nem a fajtával van a baj, mélyebbre kell ásni, vagy teljes talajcsere javasolt. Tájidegen növényekkel ne kísérletezzünk!



Kiss Ferenc:

A bujdosó álma


Napszentületkor kászálódik le Ady a Szentek és Bolondok Társaság több híres-hírhedt előkelőségével a fiákerekről. A Liget szélén, a tó partján Hamvas és Pilinszky gyalogosan közeledik. Attila és Radnóti hosszú vonatozás után Krúdyval, Weöressel épp most szállnak ki egy automobilból. Latinovics megint füstölöghet valamin, mert élénken gesztikulál, ahogy Huszárikkal Bartókot közrefogva sétálgatnak. Közben egyre nagyobb lesz a tömeg. Ki omnibusszal, ki millenniumi földalattival érkezik ide a Hősök terére, a Nagy Magyar Bálba. Így még soha nem voltak együtt önpusztító titánok, magányos bölcsek, flancos arisztokraták és szorongó politikusok. Ez utóbbiak részéről egy-egy magabiztos csíz és máris nagyon jól leplezik összes bűntudatukat, vagy komplexusukat. Lerobbant olimpikonok, fülbevalós belvárosi aranyifjak és milliomos csemeték csapják a szelet a cicomás csajoknak, a feminista mágnásfeleségeknek. A Műcsarnok teraszán szecessziós kerti asztalok egyikénél kávézik Karinthy és Kosztolányi. Derűsen, szelíd iróniával élesítik egymás elméjét különböző feladványaikkal. Két Nobel-díjas tudósunk néhány hazatelepült poétánkkal kártyázik mellettük elmélyülten. Raccsolnak és töhik a magyaht. Csupa ipszilon, csupa i, csupa XX. századi! Hosszú kézrázások, pillanatonként ezer villanófény. Temérdek siserehad vadássza a szenzációt. Nagy László szárnyas lova megbokrosodik és rátámad egy sárkányrepülős fotoriporterre, aki az Ezredvégnek dokumentálná az eseményeket. A képriportból nem lesz semmi, mert a pacák nagy ordítozás és kapálódzás közepette belezuhan egy pecsenyesütő tepsijébe. Kondort selyemszálakkal felszerszámozott darázsfogat repteti a forgatag felett, nem tud leszállni. A tér közepén csobog a szökőkút, mellette óriási körhintán ifjú hölgyek és érett asszonyok sikongatnak. Szállnak a finom női kalapok az égen, szeszélyes dámák és művészszeretők, elvadult bestiák kelméi suhognak a démoni mulatságban. Az egész világot ez a tengely tartja most. Fogaskerekek harapják egymást túlvilági csikorgással, láncok zörögnek. Szédítő keringő, bódító szabadság. Később Ady hosszú, fehér sála Párizs Szent Mihály útjáig lobog, ahogy Csinszkával egy zsebkendő két végébe kapaszkodva próbálják a ringlispil ülőkéit egymáshoz közelíteni a levegőben. Mikor sikerül, hosszasan csókolódznak, majd Bagyi búg valami borzongatót a nő fülébe és ellöki magától. Angyali kacagás. Lent görkorcsolyás pincérek cikáznak az italokkal, a Nemzeti Zenekar hatalmas ácsolt dobogón csárdást, valcert és ragtime-ot játszik egyre mámorítóbban. Lassan sötétedik. Csontváry beljebb, a fák között már alkonyatkor kezdte festeni a napút színeit. Egyre több bőgatyás marcona szegénylegény gyűlik köré, s botjaikra, fokosaikra támaszkodva nézegetik. Világít a vászon, döf a sok fekete tekintet. Csak a petárdák és a tűzijáték pufogása idegesítik a Mestert, aki egész testével vezényli a bandát. Sokszász lampion, s a vezérek, királyok szobraira ragasztott gyertyák fénye teszik jól láthatóvá számára a partitúrát. A fergeteges fortissimóknál cucikormos lakkcipőjével a sarkára billen, vállig érő ősz haja égnek áll, szakálla mereven előre, kétszárnyú fekete frakkja pedig hátra. Olyan, mint egy rokonait gyászoló, a végső, öngyilkos ugrásra készülő, hatalmas cincér. Csak megszállottak hadonásznak ilyen eszeveszetten. Tán Kodály lenne az? Három nap, három éj. A dohány füstje, a parfümök illata, a veríték és a szesz szaga nehezen oszlik. Az illuminált, tehetségtelenebb kultúrszédelgők maradnak utolsónak. Mikor kiürül a tér, hajnali párás derengésben a dáridót felváltja a Szeretet Körmenete. Zászlók, füstölő, tömjénszag, csengettyűk, ájtatos vonulás a kimúlt korhelykedés szemetes dögtetemén. Három nap, három éj. Mikor ennek is vége, csak egy énekmondó marad a téren a kobzájával.
Egy tábornyi bátorság

Egy tábornyi bátorság

Hol tartana az emberiség az emberség készsége nélkül? Szkeptikus énünk azt mondja, ugyanitt! Nincs az a jószándék, mely ellensúlyozhatná bűneinket: az egymásnak okozott fájdalmak sorát, a közömbösséget és érdektelenséget fajtársaink szenvedéseivel szemben.
Mentsd meg Magad !

Mentsd meg Magad !

Ha valakinek van valamiféle elképzelése arról, hogy miképpen telt el megint egy esztendő, kérve kérem, ossza meg azt embertársainak millióival, akik – vélhetőleg hozzám hasonlatosan – döbbenten konstatálták, ismét bekopogtatott az év vége...
Jazz+Az lányok újratöltve

Jazz+Az lányok újratöltve

Májusi magazinunk címlapinterjúját a Jazz+Az három énekesnőjével, Behumi Dórival, Váczi Eszterrel és Kozma Orsival készítettük volna el, de a járványhelyzet miatt a lap nem jelenhetett meg. Az énekesnőkkel már a korlátozások feloldása után beszélgettünk karrierről, családról, és arról, hogy mit gondolnak az anyaságról.
Nem oldják meg az óceánok szennyezettségét a víztisztító technológiák

Nem oldják meg az óceánok szennyezettségét a víztisztító technológiák

A hulladékot a víz felszínéről összegyűjtő tisztító technológiák nem jelentenek megoldást az óceánok műanyag-szennyezettségére.