Szép kort élt meg...

2015. 11. 01.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szerző: Küttel Dávid
…mondták sokan, és persze azt is mindenki kiemelte, hogy jó szakember volt. Kiváló gyógyszerész, aki mindent megtett a munkájáért, az utánpótlás neveléséért, a továbbképzésekért és még nyugdíjas korában is dolgozott, ráadásul több patikában is!
Férjét sajnos túl korán elvesztette és most itt hagyott 12 dédunokát, vagy féltucat unokát és két fiú gyermeket, akik már meglett férfiként vesztették el édesanyjukat. De akkor is elvesztették.

Apám hívott fel péntek este, hogy nagymamám rosszul van és szerinte látogassam meg. Aznap este nálunk vendégek voltak és nem tudtam elszabadulni otthonról, de reggel azonnal elindultam. Mire felértem hozzá, akkor már nem élt. Persze tudtuk, hogy eljön ez a pillanat, mert három hónapja nagyon beteg volt szegény. Tudom, hogy ilyen minden családban történik, és azt is le kell írnom, hogy ez most augusztusban történt, de a halottak napja miatt az ember általában elmélyül az emlékeiben.

Sajnos nekem frissek az emlékeim, hiszen a fenti hír pár hónapja történt. Édesapámat néztem, ahogy ült nagymamám szobájában, aki békében elaludt örökre a saját ágyában, mert Apám megígérte neki, hogy nem viteti korházba. Az ígéretét hosszú huzavona után betartotta, de ebben egyaránt nagy segítségei voltak édesanyám és a húgaim.

Szóval engem Apu hívott aznap, hogy Nagyi... Nem mondta, hogy menjek oda, de azt éreztem, hogy együtt kell lennünk. Aztán beléptem a lakásba, ahol a szokásos illat fogadott, ami gyermekkoromban is. A régi bútorok még a szépanyámtól, a falvédő a családi címerrel és az évtizedek alatt kisütött citromos sütik, oroszkrémtorták és bejglik illata. Minden megcsapott, mert akartam, hogy még legyen egy kicsit „Nagyi-illat”, de a lakás végén a hálóban ott volt Ő és mellette ült Apám, egyedül.  Nem láttam még ilyen nyugodtnak, de valami furcsa volt, amit nem tudok megfogalmazni.

Mostantól neki nincsenek szülei, csak anyám van és mi, a gyerekei. Szerintem ez innentől más állapot, hiszen addig vagyunk gyermekek, amíg élnek a szüleink, és ha már a szüleinknek nincs semmi támasza, akkor nekünk kell ott lenni.

Azt kívánom, hogy ők is szép kort éljenek meg!

...és hogyan látja mindezt Anya? Olvassa el itt!