Milyen érzés példaképnek lenni?

2016. 01. 23.
Szerző: Küttel Dávid
Igen, nekem is vannak példaképeim! De ahogy telnek az évek, egyre egyszerűbb dolgokban keressük a példaképeinket. Kamaszként mindenkinek lóg egy híres zenekar, vagy egy sportoló a szobája falán… persze csak plakát formájában. A kamasz fiaim birodalmát is díszíti egy nagy nyelv és a ruhatárukban is ott vannak a zenekaros márkázott pólók.

Persze felnőttként is tiszteljük az ismert emberek kitartását, de már nem hordjuk őket magunkon, csak drukkolunk a világversenyeken és díjazzuk a teljesítményüket, legyen az zenemű, színházi előadás, vagy egy új világcsúcs.

Amikor Györgyi megírta az írását, elemeztem magam, mik határozzák meg az életvitelemet? Hát nagyon gyorsan eljutottam odáig, hogy Kik! Bár az ember kamaszként tiltakozik ellene, idővel mégis  egyre jobban hasonlít a saját apjára. Ezt nekem is sikerült beismernem, s ugyan szakmailag teljesen más irányba indultam el, mint ők, ez a hasonlóság most büszkeséggel tölt el.

A nagylányunk egyre komolyabban  mondja, hogy azzal szeretne foglalkozni, amivel én, a nagyfiam megszállottan gitározik, Dávid - ahogy a szomszédos oldalon is olvasható - Apának szeretne öltözni farsangon. Húha, ez már egyre nagyobb felelősség! Bence gyógyszerész szeretne lenni, ami azért különösen izgalmas számomra, mert a családomban engem kivéve mindenki gyógyszerész. Érdekes, egy ideig legyintettünk rá, de azért nagyon jól esik, ha a gyermekeim közül valaki folytatja elődeink örökségét.

Példaképnek lenni  nem könnyű, hiszen minden nap hibát hibára halmozunk: türelmetlenek vagyunk, sietünk, egyre kevesebbet figyelünk saját társunkra, gyermekünkre. Esténként pedig gondolkodás nélkül bontok ki egy sört a gyerekek előtt, mondván, hogy megérdemlem. Ez pedig egy 16 éves fiú előtt nem jó, mert kis mértékben sem válhat szokássá…

Természetesen mindenki döntse el maga, mennyit könyvel el rossz tulajdonságként önmaga és gyermekei előtt. Nekem rengeteg hibám van, ilyenkor az Új Esztendő alkalmával rendre megfogadom, hogy megszabadulok tőlük. Így ezt teszem most is, hátha összejön belőle valami.

És hogy mit gondol erről Anya? Itt elolvashatják!