Önképzőkör mindenkinek

2016. 02. 01.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szerző: Novák Péter
Mi más? Ha már az áradó információ ön- és közveszélyes, képezzük magunkat és egymást, akárhogy is!

Jogos. Mégis, pardon, hogy bocsánat, de jelenteném: széles e történelmi hazában eddig sem volt hiány hasonló körbeülésekből! Kicsi vagy nagy, kocsmai vagy kávéházi, kizárásos vagy beléptetős, elvtársi vagy polgári, sorolhatnók napestig. Hej, módfelett kedvünkre való az ilyetén össznépi diskurzus, ahogy mondani szokás, még ha sok veleje nincs is. De legyen, tömörüljön a tömörülni vágyó par excellence, legyen néki platform, mondhassa el a magáét! Hajrá és mert!

Hogy miféle tárgykörökben, kérem alássan!? Erről igazán megoszlanak, s koronként a vélemények. Mert azt sosem lehet tudni kis kezét csókolom, hogy férfitársaságban kecsesen ringó fecskéről, vagy recsegve... mindegy kecskéről beszélnek? Ne adja Isten, káposztástul! Summa summárum, ha van is kompromisszum, azt előbb-utóbb az erősebb félnek kell egészségesen kisajátítania mifelénk. Punktum.

Nos, nem holmi öncélú publicisztikai hóbort kívánt lenni a bekezdés nosztalgikus stílusgyakorlata, annál inkább – a jelen időminőségénél tágabb – kritikus általánosítás! Tetszik, nem tetszik, közösségi eszmecseréink során jellemzően oda kívánunk betekintést nyerni, hova minek? A hiány- és az igazságérzet, az elkeseredettség, az együttes élményként megélt félelmek rendszerint vertikális irányba keresnek okot és okozatot; jó, hogy alá és fölérendeltségek préseinek réseiben okoskodunk, szüntelen. Hogy mi újság horizontálisan, ki tudja? Úgy tetszik a magunk fajta, a mi szintünk, a méreteinknek és lehetőségeinknek megfelelő, sehogy nem akar fókuszba kerülni! Nehéz is ezt a globálist lokalizálni, ha csak nem fordítva izélni a másikkal össze. Amúgy vélelmezem, lennének megoldó emberek elegen... Ha már gondolat kísérlet: a Szimpatika Magazin 200 ezernél is több érdeklődőhöz jut el havonta – meg sem saccolva a másod-, harmadfelhasználókat - mint az ország legnagyobb példányszámban megjelenő ingyenes havilapja. Témaérzékenysége, az olvasók empatikus hajlandósága, a közel évtizedes kapcsolattartás akár egy értékrendi hálózatot is feltételezhet a számok mögött, s ezek valódi ok és okozati összefüggések, mintsem számító stratégia, vagy kötelező smuzolás az elfogadás reményében!

E népes merítés tapasztalatait is alapul véve, de leginkább a józan ész szabályai szerint, nem lehetne immáron kérdés, hogy mi és mitől fontos, mit zárunk ki, és mit engedünk be törékeny mindennapjainkba? Hogy hatalmi, érzelmi vagy értékrendi hierarchiát követünk?

A fent fogalmának definiálása, az égi megszemélyesítése kultúrtörténetünk ősi, talán elsődleges toposza, hogy aztán pro és kontra áldjuk, vagy szidjuk mindazt, mit vele azonosítunk. Kialakuló mítoszaink számtalan kultuszt teremtettek, nyomán pedig az ismert vágányra állt a társadalmi evolúció. Hajrá és mert; tanultunk eleget drámai állomásairól mindannyian. Ahogyan arról is, bár töredékeiben az összefüggéseknek, hogy e létezésmitológia – mondhatni az istenek leszármazottaiként üdvözített törzsfőnökök, vallási vezetők, fáraók, királyok, császárok, diktátorok, üzletemberek, politikusok felett - önálló entitásként életre hívta A MŰVÉSZETET is, avagy a kevés hasznos képesség egyikét, tekintve az emberi létezés anomáliáinak kompenzációs lehetőségeit...

... Hát nem az égbolt vágyott mása az ösztönös önkifejezés produktuma, mely népművészetként, folklórként a világ minden civilizációjának egyedi jellemzője? ... Tán nem akad el szavunk, majd illetjük magasztos jelzőkkel a művészettörténet kultúrhéroszait, midőn az Istenit érezzük műremekeikből? ... És nem az újjászületés reményét, a halál feletti győzelmet igéri a lélektisztító katarzis élménye?

Ami fent van, az van lent - szól a tanulságtétel a történelem kezdetétől, s érvényes napjainkig. Így, akkor és csak akkor, azért és nem másért érdemes elindulni a függőleges lélekszédítő meredélyén, hogy a teljesség igényével koordinálhassuk mindkét tengelyét életünknek. Minden más kihívás esetén győz a gravitáció. Csak idő kérdése, hogy mikor.

Nem mondom, a kezükben tartott magazint viszonyítási pontként ajánlanom mindehhez több, mint erős túlzás, de a korábban tett példányszám – lélekszám valószínűsítésre hivatkozva, legalább megbízható alap lehet, egy ilyen lap! Tartalmi elkötelezettségünkhöz tán nem fér kétség ennyi év után, és jó tudni azt is, hogy nem vagyunk egyedül. Hát akkor? Elvégre erre érdemes építeni, de Bábel tornya helyett közösségeket, mindenfelé!

Képezzük magunkat és egymást, akárhogy is! Mások által? – ha jó a minta, miért is ne, így írók és költők, rendezők és színészek, képzőművészek és muzsikusok alkotásai, maga a művészettörténet üzen majd a földröl 2016 minden havában, terveim szerint.

Nem újdonságokkal, viszont meghatározó élményekkel, nem sznob válogatással, de szemléletformáló klasszikusokkal, nem elérhetetlen, hozzáférhető tartalmakkal - szó, mint száz nem programot ajánlok, hanem ajánlok egy programot! Virtuális olvasójegyet, színházbérlet, filmklub-tagságit, múzeumi belépőt, koncertkupont, hátha. Megnézik, elolvassák, meghallgatják, tán még beszélnek is róla, mikor összefutnak. A többi meg majd alakul, magától...

Illúzió? Lehet. De hogy rögtön eleget tegyek vállalásomnak, már most, az új esztendő rovattematikáját bemutató sorokhoz is rendelek, mégpedig egy filmet. Kis asszociációval minden kockája analóg a meghirdetett közösségi kultúrkampffal...

Pi élete – gondolom sokak számára ismerős a cím, de akár film is; 2012-ben mutatta be a tajvani

származású Ang Lee mágikus, misztikus alkotását. Cselekménye majdhogynem abszurd, miszerint egy

állatkert lakóit szállító teherhajó tragédiáját idézi fel a főszereplő tolmácsolásában. A gőzős nyílt vízen süllyedt el, mindössze az akkor még kiskamasz főhős, és néhány vad éli túl a szerencsétlenséget; együtt sodródnak hetekig egy mentőcsónakon, legalábbis elmondása szerint. Fikció és valóság mind szürreálisabban keveredik a film során, míg nem a felnőttként emlékező túlélőt faggató riporter rákérdez a történetszövés hitelességére. A válasz, vagy inkább visszakérdezés, önmagában a tanítás: ha valóban két történet van, de mindkettőben elnyel egy hajót a tenger, elpusztul egy család, a mentőcsónakban egy gyerek is sodródik, aki leírhatatlan szenvedéseken megy keresztül, melyik verziót szeretnénk inkább hallani? Azt amelyikben állatokkal, vagy azt amelyikben emberekkel utazik? A filmhez részben, most induló kalandunkhoz egészében illik a megrázó bölcsesség; nem csak öröklétünk, ezen létünk is fantáziánk feltétele, különösen, hogy a világ már önmagában több, mint egy illúzió.

"Teremteni valamit a semmiből (...) felépíteni a szabadság, az értelem és a méltóság világát egy néma és üres univerzumban: ez úgy hiszem igazi emberi kaland volt..."

Hankiss Elemér

1928-2015

Nem látjuk meg a szépséget

Nem látjuk meg a szépséget

Még ha felváltva élne bennem ragyogás és förtelem... De így, visszafordíthatatlanul viselni leépülésem fázisait? Hervasztó.
Unokáink se?

Unokáink se?

Az épített örökség és természeti környezetük kézenfekvő benyomások civilizációnk mibenlétéről, így szűkebb pátriánk tekintetében identitásunk jelképei is. Már ameddig!
Jazz+Az lányok újratöltve

Jazz+Az lányok újratöltve

Májusi magazinunk címlapinterjúját a Jazz+Az három énekesnőjével, Behumi Dórival, Váczi Eszterrel és Kozma Orsival készítettük volna el, de a járványhelyzet miatt a lap nem jelenhetett meg. Az énekesnőkkel már a korlátozások feloldása után beszélgettünk karrierről, családról, és arról, hogy mit gondolnak az anyaságról.
Nem oldják meg az óceánok szennyezettségét a víztisztító technológiák

Nem oldják meg az óceánok szennyezettségét a víztisztító technológiák

A hulladékot a víz felszínéről összegyűjtő tisztító technológiák nem jelentenek megoldást az óceánok műanyag-szennyezettségére.