Sok válás, kevés esküvő

2016. 06. 23.
Szerző: Vág Bernadett
Itt a nyár, minden hétvégén nászmenetet kellene látnunk. De csak alig látunk. Egyre több a szingli, az élettárs, a laza kapcsolatban élő. Vajon miért nem vágyunk kimondani az örökre szóló igent? És ha mégis kimondjuk, miért vonjuk félúton vissza?

Száz éve még többnyire gazdasági szövetségnek tartották a házasságot, melyet a vallási szertartás emelt morális-spirituális magaslatra. Manapság viszont úgy gondoljuk, minek összeházasodni, ha mindkét fél eltartja magát, a szerelemhez meg úgysem kell papír.

Végre kész a házunk!
A 42 éves Vanda 28 évesen ment hozzá szíve választottjához. Eleinte a szülőknél laktak, ez idő tájt fogyatkozott meg a szerelmük a felére, aztán béreltek egy lakást, de a lakbér miatt alig jutott másra, ekkor megint csak feleződött köztük a szenvedély, míg aztán bankhitelből és családi kölcsönből építkezésbe fogtak. A telek kiválasztása, a ház megtervezése és az építkezés macerái közben, mintha újra fellobbant volna a láng, az albérletből átköltöztek a már elkészült, de még fűtetlen pincébe, egy laticelen összebújva rajzolgatták, hol lesz majd a konyha, a fürdő, és míg fejük fölött nőtt, nőtt a ház, boldogok voltak. Aztán kész lett. Jó nagy ház, hatszobás, két fürdős, teraszos, panorámás. Csakhogy elfogytak az álmok, eltűntek az összebújós esték. Maradt viszont a sok adósság. A nyolcadik házassági évfordulójukat elfelejtették megünnepelni. Kilencedik pedig már nem volt. Vanda ma másik férfival él, ő is elvált, sok közös tervük van, de a házasság nem szerepel köztük, mire jó az, mondják, volt már olyan, és nem sikerült.

Elvált szülők szingli gyerekei
Évek, évtizedek óta olvassuk, halljuk, hogy a házasságok több mint fele válással végződik. A mai fiatalok a vállukat vonogatják, minek összeházasodni akkor? Minek elköteleződni, ha úgyse tudjuk, hogyan fogunk érezni öt-tíz év múlva, minek a közös vagyon, ha majd úgyis a bíróság osztja ketté… A mai fiatal nemzedék nagy többsége elvált szülők gyermeke. Ők nem kaptak használati utasítást ahhoz, hogy mitől maradhat fent egy frigy szeretetben, kitartásban, főleg nem, ha nem is az égben köttetett. Nem kapaszkodnak egymásba az anyagi biztonságért, azt majd ki-ki megteremti magának. Ha össze is házasodnak, azt leginkább a gyerekvállalás miatt teszik. Anett és Péter a negyedik gyereket várja. Mindketten kézművesek, minden kirakodóvásáron ott vannak az országban a csodás kerámiáikkal, szőtteseikkel. Tizenhét éve vannak együtt, de sose házasodtak össze. Valahogy nem jutott rá idő. De azt mondják, nem is volt rá szükség, mert kezdettől tudják, hogy örökre összetartoznak. Most, hogy jön a negyedik baba, Péter mégis megkérte Anett kezét. Persze, nem az anyakönyvvezető előtt akarják kimondani a boldogítót, hanem egy közös barátjuk fogja összeadni őket egy vadvízi túrán.

Együtt nőni
Érdekes adat, hogy a legtöbb válás a kapcsolatnak abban a szakaszában történik, amikor a gyerekek felnőttek. Mintha ezzel a pár közös feladata is megszűnne. Mintha „csak” egymással már nem tudnának mit kezdeni. A gyerekek kirepülésének ideje ráadásul egybeesik az „életközép válság” idejével is, amikor is rádöbbenünk, hogy az óra ketyeg, és szinte még nem is éltünk. És elindulunk a magunk felfedezőútján. De vajon miért nem együtt indulunk el?
– Amikor betöltöttem a negyvenötödik évemet, megrémültem, hogy nemsokára lehúzhatom a rolót, pedig még annyi mindent szerettem volna látni, megélni – meséli a belső építész Emese. – A huszonhárom éves lányunk külön költözött, a férjemet lefoglalta a karrierje. Én meg ott maradtam a munkahelyem és a lakásunk között ingázva a szürke életemmel. Egy nap arra ébredtem, szeretnék még élni. Utazni, egzotikus országokat látni, szépséges templomokat, tájakat, nyüzsgő piacokat. Úgy gondoltam, el kell válnom ahhoz, hogy újra önmagam lehessek. Elmondtam a férjemnek, mit érzek. Sokáig hallgatott, míg végül azt felelte, igazam van. Kezdjünk új életet. Azóta négy év telt el, és mi minden évben egy teljes hónapra elutazunk csodálatosabbnál csodálatosabb helyekre. Jó előre megtervezzük az utat, tanulmányozzuk a hely történelmét, vallását, nevezetességeit, így amikor odaérkezünk, olyan, mintha hazaérnénk. A kapcsolatunk új fényt kapott, újra egymásra találtunk…

Mindannyian változunk az életünk során. Változnak a prioritásaink, az érdeklődésünk, az élethez való hozzáállásunk. Van úgy, hogy két ember nem azonos módon, azonos ütemben változik, és így elszakadnak egymástól. De amíg találunk olyan álmokat, célokat, amikért közösen szeretnénk tenni, és amiket együtt szeretnénk megélni, addig a házasságunk, vagy szerelmi kapcsolatunk is tartalmas, izgalmakkal és örömökkel teli együttélés marad.

Igaz, a statisztikák szerint az utóbbi években csökkent a válások száma. Ugyanakkor az esküvők száma is csökkent. Míg ötven évvel ezelőtt 90-100 ezer pár házasodott össze évente hazánkban, mára már csak alig 40 ezer. Miközben másfélszer ennyi házasság szűnik meg válás vagy megözvegyülés okán. Ez persze nem jelenti azt, hogy manapság nincsenek családok, életszövetségek, és hogy ezek nem tartanak ki akár a halálig. Csak valahogy a hivatalossá-tételtől tartunk. Hiszen lehet fogadalom nélkül is együtt maradni, vagy csak egymásnak megesküdni, de összeadhat akár egy barát is a mezőn vagy a tengerparton…