Embersport

2016. 08. 04.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szerző: Novák Péter
Játsszunk? Persze, helyre, tétre, befutóra! Mert bár a részvétel a fontos, mindent a győztes visz...

A nyomtatott újságírás legnagyobb ellensége az idő: érvényesek leírt szavaim később, vagy majd mindet maga alá temet a jövő? Óvatosan fogalmazok hát, lévén választott önművelődési témám – igazodva a nyár nemzetközileg meghatározó kulturális eseményeihez – a sport, minek végeredménye  prognosztizálhatatlan, akár az időjárás. Még egy bő hónapra az Olimpia, ésa Labdarúgó-Európa-Bajnokságból is másfél hét hátra a magazin megjelenésekor; ki tudja mi lesz, és mi volt? Főleg ez utóbbi, és az utóbbi eseményen!

No nem a helyezésekre gondolok...

Drámai árnyék vetül az EB-re! - jelezték jó előre az orgánumok, egyúttal hasonló aggodalommal figyelmezve minden tömegrendezvény kapcsán.

A terrorfenyegetettség kézzelfogható valóság, nem lehetnek illúzióink afelől, hogy részesei lettünk egy ez eddig hírből hallott háborúnak. Kérdés csak az, mennyire „új típusú“ ez a hadviselés, már ami emberi valónk ösztönvilágát illeti?

Olybá tűnik, hogy mások lelki, fizikai megfélemlítése nyílt erőszak útján – tekintve az említett kontinens viadal nyitónapjaiban történt europer vandalizmusra – korántsem ideológiai, etnikai, kulturális hovatartozás függvénye. Elsősorban. Bennünk él a gonosz, ha nem is születésünktől fogva, de kisvártatva megfogan a végzetszerű családi, társadalmi és geopolitikai szocializáció során, vélt vagy valós sérelmeink szüntelen kompenzációjaként.

Nem véletlen, hogy már történelemet építő eleink koponyájából kipattant az időszakos béke vágya;ezen fertályon például olümpiai játékok címén szorították szabályok közé a mindennapok öldökléseit. De még hogy! A ciklikusan megrendezett eseményről minden Hellén kötelezően értesült, s míg az indulók közel egy esztendőn át készültek, a többséget eskütételek, szertartások sokasága presszionálta a törzsek közötti fegyverszünet megtartásra. Bizony, a globális demokrácia első kísérleteként tekinthetünk a jeles ókori kezdeményezésre, hogy idővel, annak rendje és módja szerint fulladjon kudarcba, mert ez is velejárója a körforgásnak...

Röpke négy évszázad leforgása alatt politikai és presztízs harcok korrodálták el az alapokat, így II. Theodosius keletrómai császár, amúgy a kereszténységet államvallásként hirdető kampányának PR fogásaként, be is tiltotta a pacifista seregszemlét. Már csak afféle földtörténeti iróniaként említem, hogy végül egy természeti katasztrófa nyelte el Olümpiát és stadionjait, majdhogynem emlékezetével együtt.

Mit várok hát mítoszok, ekképpen istenfélők és isten(ek)től félők hiányában?

Teszem azt humanizmust, melynek (modern) filozófusai az ember(i)séget nevezték meg az érték(ek) forrásaként, s e (régi-)új ideát örömmel tette magáévá(majdnem) teljes lakossága a planétának!
Látom én is; egyszerre sok lett a zárójel, így az elhallgatás eszméinket illetően...

Nem beszélve az általuk generált kérdőjelekről, és ahol nincs válasz, ott oda a spiritusz.

"Hitünk egy morális univerzumban bevezette az igazságosság principiumát egy olyan világba, amelyben lehet, hogy nem létezik igazság és igazságtalanság, csak a fizikai erők és törvények vak zakatolása". Sokadszorra citálom Hankiss Elemér mondatait ebben a rovatban, de ha bárki fogékony a teljesség egy részére,  örömmel ajánlom

AZ EMBERI KALAND című elméleti munkáját, júliusi önképzés gyanánt! Kijózanító, mégis reményteli képet kapunk a szimbólumok és rendszereik létfenntartó szerepéről, tükrében civilizációnk kultúrtörténelmének. Többek között egy egész fejezetet szentel a játéknak – azon belül is esszék sokaságát a sportnak – s óva int Homo Ludens-i énünk elvesztésétől...

Nem kellene veszíteni. Rettegve nyitok ki újságot, hírportált nap, mint nap, s fohászkodom rendületlenül, hogy győzzünk magunk felett! Kapjunk aranyérmet az Úrtól, diplomát a Világegyetemtől, kézfogást a Végtelentől, miszerint felkészültünk, odatettük, megérdemelten vagyunk jelen, és tartjuk magasba vándorkupáját az evolúciónak, bár mily kétes is az időminősége.

Játsszunk hát a sorssal, mert kihívni felesleges. Ő az erősebb.