Dobszólóval ballagni

2016. 08. 15.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szerző: Küttel Dávid
Június közepével lezajlottak az évzárók és idén ballagott a harmadik gyermekünk a nyolcadik osztályból. És bármily meglepő, idén is minden úgy zajlott, ahogy eddig minden iskolai évzáró az elmúlt tizenkét esztendőben. Bizony! Ilyen rég volt, hogy tanköteles lett a gyermekünk.

Nem tudom magamban tartani az iskolai ünnepségek „változatlanságát”, mert tényleg minden ugyanolyan, mint a mi időnkben volt. Ízléstelen csokrok garmada – napjainkra megspékelve spongyabobos lufival – és persze mindez egy vagyonért. Aztán ugyanúgy András bá' intézi a hangosítást a hetedikesekkel, ahogy ez nálunk is volt és természetesen a mikrofon a beszéd második mondatánál bereccsen, majd sisteregni kezd. A társait búcsúztató szerencsétlen kislány, csak mondja tovább a maga tizenhárom évével. Megmondta neki a tesitanár a próbán, hogy bármi van, te nem állhatsz le! A próbán persze hogy működött, hiszen Manyi néni a kék hajával tagoltan és érces hangon ordította a tornateremben: nem-be-szél, nem mocorog, szépen figyeli a Vivient, amíg ő elmondja a köszöntőt! És a köszöntő… szintén ugyanaz. Ugyanarról szól, mint a mi időnkben: Mindenki megszeppenten lépett be az iskola kapuján anno 8 évvel ezelőtt és mindenkiből klassz nyolcadikos lett, akire minden hetedikes felnéz.

Hál' Istennek viszont idén nem volt ájulás! Ennek azért örülök, mert tavaly az évnyitón sikerült az igazgató néninek annyit beszélni a tűző napon, hogy egy kislány összeesett mellettem. Nyugalom, túlélte!

Élcelődhetnék tovább, de tényleg minden ugyanúgy van, mint volt. Sajnos a tanárok zöme érdektelenül beszél, ami nem szerencsés egy rendezvényen, bár nem tudom, mit kezdenek ezzel egy tanórán. A műsorokat szerkesztő, összeállító kollégáknak pedig semmi arányérzéke, illetve nem tájékozódnak a zenék alakulásáról és a kortárs irodalomban születő, alkalomhoz illő újdonságokról sem. Azzal teljesen egyetértek, hogy a Himnuszt minden iskolai ünnepségen el kell énekelni, de a Metro együttes örökzöldje az iskola udvarán inkább csak az anyukám generációjának mond valamit. Egy nyolcadikos ballagás elsődleges célcsoportja viszont éppen a most 14 éves ember.

Gergőék osztálya kitalálta, hogy megtanulnak 2 mai slágert, amiben édesanyjával segítettünk is nekik. Tavaly a bátyja osztálya is hasonlóan búcsúzott, akkor a dal végén Ádám fiam egy gitárszólóval ballagott el. Gergő pedig egy dobszólóval búcsúzott tanáraitól és iskolatársaitól. Bevallom, baromi jó próbák voltak, és szerintem mindenkinek emlékezetes marad...

És hogy hogyan élte meg a ballagást Anya? Elolvashatják itt!