Képeslap a nyárról - apaszemmel

2016. 10. 06.
Szerző: Küttel Dávid
Szereztem egy mikrobuszt, amiben mindnyájan elférünk. Tizenegy óra alatt teljesítettük a távot kicsi dugóval, de konfliktusok, hiszti és – hál’ Isten – baleset nélkül. Amikor aztán megérkeztünk Trogirba, egy nyúlfarknyi szerpentinen kifogyott a benzinünk. Ekkor már délután öt óra volt, és óriási forgalom, mindez a történelmi belvárosban egy 10%-os emelkedőn.
Félretoltuk a járgányt, és két részre oszlottunk. Egy különítmény beült fagyizni, egy másik brigád pedig elsétált a városszéli benzinkútra üzemanyagért. Én voltam a „másik brigád”… De akkor is biztos voltam benne, hogy ennyi autózás után a fiatalságnak jobban esik egy fagyi, mint a kútkeresés. Az expedíció sikeres volt, a szállást elfoglaltuk, és este már csobbantunk a tengerben.

Minden reggel volt két felelős, aki elment a boltba friss pékáruért, a másik páros anyának segített elkészíteni a napi úti csomagot, a „legszerencsésebbek” pedig jelentkezhettek kuktának, és velem készíthették este a vacsit. Gasztro szempontból egy különleges napot tartottunk, amikor tolongtak a jelentkezők minden posztra. A harmadik reggelen a halpiacon kezdtük a napot, és a tenger közelségének köszönhető beszerzési árak miatt tartottunk egy ízig-vérig tengeri napot. A part mellett fogható kishalakból készítettem a rágcsálnivalót az útra. Ehhez friss zöldségeket vettünk. Akik reggel velem tartottak, azok választhattak egy-egy olyan élőlényt, ami nálunk nincs a piacon, és a vacsit pedig ezekből készítettük el. Dávidot sikerült lebeszélnem a mélytengeri ördöghalról (fotó!), mert abba beletört volna a bicskám… Így is rengeteg fogás volt, de nem a mennyiség számított, hanem az idő! Én imádok főzni, de mindenkinek azt ajánlom, próbálja ki, hogy a saját családjával 3-5 órán keresztül közösen alkotnak a konyhában. Aznap nálunk nem volt munkaerőhiány.

És egyébként? Fürödtünk, úsztunk, búvárkodtunk, aztán kavicsokból öblöket építettünk, amiből remeterák-óvodát nyitottunk. Egy felnőtt számára a fentiek gondolom unalmasak, és valójában nem történt velünk „semmi”, de mindeközben együtt töltöttem 9 napot a családommal, nem telefonáltam, nem néztem meg az e-maileket percenként.

A döbbenet pedig az, hogy ez a tartalmas együttlét a részemről semmibe nem került! Csupán beosztottam a napomat. Reggel minden fontosabb levelet átolvastam, nagyon röviden reagáltam, 3 nap délutánján pedig kértem szigorúan 20 percet

... és mindezt be is tartottam.

Arról pedig, hogyan élte meg Anya a közös nyaralást, itt olvashat!