Újbor hajnalán

2016. 11. 03.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: Üzenet a Földről 
Szerző: Novák Péter
„Tudom, hogy ezt a szót, Isten, ki se szabad ejtenem. Mindenféle más neveken kell róla beszélni, mint amilyen például csók, vagy mámor, vagy főtt sonka.”

Írja Hamvas Béla, a XX. század legnagyobb formátumú író, filozófus, esztéta, könyvtáros, kertész, gátőr, raktáros személyisége, s ez utóbbi felsorolást is tessék komolyan venni: ilyetén sorsleosztással kevesen állták helyüket a nem egy vészkorszaktól terhes múltidőben!

Nemcsak terjedelem, tán szavak sincsenek életművét méltatni, maga A láthatatlan történet, hogy egy korai kötetének címével magyarázzam végzetszerűen töltött földi pályafutását, annak alig hetven esztendejét. Maradjon hát lapjainkra a fenti idézet, s A bor filozófiája esszé, mint részlet az egészből. Így igazodva évszakhoz, fogyasztási szokásokhoz egyaránt...

És tán a jelen szellemtelenségéhez, hisz e néhány oldalas műremek veretes gondolatain por és kor nem fogott, bizonyos értelemben nagy sajnálatomra. Karcos kirohanása, velős okítása, spirituális tudományossága, és nem utolsó sorban briliáns humora máig érvényes, egyedi stílusjegy, aminek okán még jellemző szélsőségei is kompenzálódnak; legyen az irodalomban indulat, egyébként megette a fene!

Amúgy minket is, hogy sajnálkozásom mibenlétéről se feledkezzek, lévén istentelenségünk és/vagy isten nélküliségünk aggasztó. Nemhogy csókban, mámorban, főtt sonkában, ad abszurdum borban, semmiben sem találjuk reménységünk és meggyőződésünk alapjait, afféle Szent Péteri-parafrázissal élve. Hamvas sem a dogma filozófiáját, mindösszesen a fundamentumot kéri számon, de azt jogosan! Legyen az emberben hittudat, egyébként...

Mi van? Semmi, vagy inkább csak a valami, a végtelen matéria hatalma. Még ez írás tárgyát képező mennyei ital kapcsán is, mikor kacsalábon forgó talpaspoharainkból árad a kultúrsznobizmus, s kizárólag citrusos ízeket analizál ott, hol a kémia mágiát teremt. Tanulságos tapasztalás volt elhíresült borvidékünkön tett látogatásom, midőn egy kisebb társaság tagjaként, vagy tucatnyi tételből álló kóstoló járt a fényűző vacsorához. Mit ne mondjak, önjelölt tudományos munkatársakból ott sem volt hiány, míg tenmagam öles kortyokkal járultam hozzá a vendéglátó pincészet szerteágazó ízvilágának feltérképezéséhez. Kisvártatva, vagy órák múltán, de elkerülhetetlen volt, hogy a sommelier szerény véleményemre is kíváncsi legyen, s bizony a szalonspicctől, no meg az addig hallgatott urizálás kapcsán érzett zsigeri idegtől, kocsmai tömörséggel magasztaltam mindent, amit értem... A kínosnak tűnő csendet végül a szakember törte meg, hasonlóan velős választ adva: „Na végre, egy tökös vélemény! Ezt akartam hallani!”

Mint mindig, most is respekt és tisztelet az értőknek. Nem kérdés, hogy a borászat reál és humán képességek és készségek összeadódó értékéből fakad, még ha ez utóbbit a felhasználói oldal kevésbé is ismeri. Íme a lehetőség! Hamvas, ha nem is populáris, de közérthető nyelven vezet végig a bor filozófiáján, kapálja ki, metszi meg, locsolja és permetezi szellemi tőkéinket. A termés pedig gazdag szüretet ígér, mitológiák és topográfiák, ízek és illatok, korok és szokások között szárnyalhatunk, kerülve a rossz fordulatot, miszerint bor-országból, nehogy pálinka-országgá amortizálódjunk:

„A bornépek geniálisak; a pálinkanépek, ha nem is mind ateisták, de legalábbis hajlanak a bálványimádásra. A nagy bornépek a görögök, a dalmátok, a spanyolok, az etruszkok, az igazi borvidékeken az olaszok, a franciák és a magyarok. Ezeknek a népeknek ritkán vannak úgynevezett világtörténeti becsvágyaik; nem vették fejükbe, hogy a többi népeket megváltsák, ha kell, puskatussal. A bor az absztrakciótól megóvja őket. A bornépek nem világtörténeti, hanem aranykori hagyományban élnek.”

Az idézett, és teljes tanulságot mindenki vonja le maga, s ne feledkezzen meg koccintani a meggyőződés reményében. Abból még akármi is lehet!