Szaki a csillagfényben

2016. 12. 14.
Szerző: Vág Bernadett
Pénteken megint összegyűltünk, a Szaki, az Orsi meg én, hogy újra csak megmentsük a világot. Persze, tudjuk jól, hogy az egész világ túl nagy falat volna borkorcsolyának, így apránként igyekszünk rendbe hozni, ami elromlott, beindítani, ami nem lódul, vagy mondjuk, férjhez adni a Szakit.

Szaki mindenki anyja, apja, megmentője, csak épp egy baj van vele, hogy nőnek lenni felejtett el az idők során. A könyvelőirodában, ahol 16 órában dolgozik, talán nem is tudnak róla, hogy alkalmazásban van, pedig szép magas és vállas, tehát jól látható, igaz, fényre homályosuló, átláthatatlan, vastag keretes szemüveget hord. Zsákokban jár, vagyis hatalmas férficuccokban, a haját is férfifodrász nyírja, mert az van közel, és hallani sem akar arról, hogy ő még egyszer valaha kéz a kézben, meg andalogva a csillagfényben, egy férfival… (Szaki neve egyébként Szakács, és azért Szaki, mert bármit megszerel, romoljon csak el nyugodtan. Ebből is következik, hogy minek neki pasi…)
Nyilvánvaló, hogy Szaki azért nem akar andalogni, mert a nagy csalódása, ami tíz éve történt, és csúf válással végződött, máig kísérti. Persze, tagad. Szerinte tök jól elvan, és boldog, és elégedett, és nevelgeti a kamasz fiát, és teszi a napi dolgát, aztán meg úgyis mindig este lesz, szóval hagyjuk már békén. Hát, nem hagyjuk.
Egyébként jól ismerem ezt az érzést. Hogy van, amikor nagyon nem akaródzik nőnek lenni. Mert véget ért egy szerelem, aminek sose lett volna szabad véget érni. Én akkor megbénultam. Mintha kibillent volna alólam a föld, és csak zuhantam, és már nem hittem benne, hogy valaha is lesz valaki, aki el akarna kapni. És akkor feladtam. Roló le, mackóalsó föl. Fogtam a Szakit, aki már akkor is egyedül rótta az élet útját, és együtt nem sminkeltünk többé, és együtt híztunk hat kilót, és együtt bámultuk a sorozatokat péntekente pokrócba tekerődzve. Nálam négy évig tartott. Szakinál azóta is tart. Nekem egyik nap felfordult az életem, kitiltottam a Szakit, ledobtam a túlsúlyt, és előkotortam a magas sarkúm. Szaki örült, hogy újra szerelmes vagyok és sugárzó, és szépen elkullogott, hogy meg ne zavarjon a nagy, és most már tényleg örökké tartó boldogságban. Én pedig nem törődtem vele, mert magammal kellett törődnöm. A szerelem önzővé teszi az embert. (Pedig dehogy tartott örökké.)

Orsi akkoriban közölte, hogy szerinte egyikünk se normális, és hogy ő egy percig se bírná pasi nélkül. Nála az a szabály, hogy addig sose szakít, amíg nincs meg az új delikvens. Szerintünk viszont el kell engedni, ami már nem működik, és kell utána egy kis pihenő, hogy az ember a helyére pakolgathassa, ami felborult.
Na jó, de Szaki már tíz éve pakolgat. Ezért döntöttünk úgy, hogy ha akarja, ha nem, férjhez adjuk. Vagy legalább beélettársítjuk. Csak még nem tudjuk, kihez.

Orsi szerint tiszta sor, a Szakit fel kell rakni a netre, és sitty-sutty, máris andaloghatna csillagfényben. Szaki kissé elkámpicsorodott, hogy aztán ki volna az, aki vele andalogna, amikor hogy néz már ki. Orsi szerint ez is tiszta sor, Szakiból először is nőt kell csinálni, például ő majd felrak neki műkörmöket. (Orsinak amúgy három házassága fuccsolt be megcsalatás okán, mely megcsalást mindig ő követte el, és eközben négy gyermeke született, és épp újabb apaszerepre castingoltat. Szakmáját tekintve nem ért semmihez, de mindig azt csinálja, ami „tuti biznisz a piacon”, most például műkörmözik. Így volt már fodrász, turis, ingatlanos, csak hűséges feleség nem.)
Szaki viszont határozottan elhatárolta magát a műkörmöktől. Attól amúgy én is, mert Szaki inkább félelmetes lenne velük, mint szexi. Viszont behoztam a sminkkészletem, és füstösre mázoltam a szemét. Hagyta! Erre úgy fellelkesedtünk, hogy Orsi még az egyik szoknyámat is rácibálta, ami pont feszes mini lett rajta, és felszólította, hogy kapjon fel egy pushingolós melltartót. Majd kiállítottuk a szoba közepére, hogy szemrevételezzük.
Hát… Mintha a szomszéd kopasz pasira pepit raktunk volna, és jól behúztunk volna neki két lilát a szeme alá, aztán beneveztük volna egy transzi versenyre.
Szaki viszont elégedetten nézegette magát a tükörben, elölről is, hátulról is, a szeme mintha picit bepárásodott volna, arcán rég nem látott, finom mosoly futott át, és elhaló hangon azt dünnyögte: miért ne, talán még nem késő, talán, ki tudja, végül is… És hogy lehet, hogy hétfőn így megy dolgozni.
Rémülten néztünk egymásra Orsival. Gyorsan leszedtük Szakiról a sminket és visszarángattuk a régi ruháiba.
De mégis, mintha hirtelen megváltozott volna benne valami. Mosolygott. Az arca kipirult. Csillagfény gyúlt a szemében.

Lehet, hogy megmentettük.