Világok harca

2017. 01. 03.
Szerző: Novák Péter
Akárhogy is, de 2016 nem volt más, mint egyetlen folyamatos breaking news, ahogy mondani szokás. Közhírré tétetik, miszerint az általunk ismert és megszokott világnak vége!

Tán az sem véletlen, hogy önképző sorozatom lezárásának témája kezdete mindennek: essék végre szó a jogok és kötelességek finom egyensúlyáról, vagy annak vélelmezett fennállásáról... Mert bizonytalan ám a feltételezés (lat. praesumptio), ha kötelezve jócskán, jogosítva szerényebben vagyon az ember fia. Látszólag!

Állampolgári ismeretek – ekképpen hívják azt a tanár és diákjai által egyaránt gyűlölt tantárgyat, mi az alapokat hivatott ismertetni felnövekvő generációk sokaságával. Úgyis, mint az államszervezet alkotmányos, újabban alaptörvényként aposztrofált berendezkedését, az állampolgársággal járó felelősséget, az ország nemzetközi kapcsolatait, valamint a közösséget és az egyént megillető alapjogokat. Tisztelet a kivételnek, valóban nem lehet könnyed a szárazanyagtartalommal járó unalompor felhőiben az átadás-átvétel, jellemzően fél kettő magasságában órarendileg. Ez van. Illetve ez van! Feketén, fehéren, szóban, írásban, törvényileg hitelesítve, nemzetek sokasága által ratifikálva, hát mi kellene még?

A témakör címében emlegetett ismeret, az állam-, mi több, álompolgári, semmi más. De hiányában? Halk beletörődéssel és/vagy hangos anyázással, összeesküvés-elméletek, konspirációs teóriák hálójában kuszáljuk a szálakat, össze-vissza.

Hisz még egy használati utasítás, szolgáltatási megállapodás, utazási szerződés is kifog türelmünkön, legyen akármekkora az a betű, figyelmünk ki nem terjed azok részleteire! Annál inkább a panasz áradatának táplálására, ahogy arról a régi pesti zsidó adoma is emlékezik, a maga bölcs iróniájával:
"Uram, ha nyernék a lottón, megváltozhatna az életem" – fejezi be az esti imáját Kohn, minden áldott nap. Sokadszorra halván ezt az Úr, imigyen válaszol a könyörgésre: "Azért annyit megtehetnél, hogy egyszer legalább veszel egy lottószelvényt!"

De eddig a vicc, s ne tovább, merthogy új időszámítás vette kezdetét, s nem holmi történelmi bohózat részesei vagyunk, mindenki számára világos kell legyen; a jelen fajunk legnagyobb evolúciós fordulatainak egyike. Ha nem az utolsó...

Essünk túl a nehezén! Minimum váratlanok ezen irányváltások mikro és makro méretekben egyaránt, s tán gyakran állnak közelebb az ijesztőhöz, mikor újdonságai mellett rosszízű ismétlődéseket vélünk felfedezni bennük. Sziklaszilárdnak gondolt elvek, így azokra épülő szövetségek rendülnek meg, temetett rémtettek fordulnak ki újfent a földből, s kísértenek évtizedek után. Hiába volt hát annyi szenvedés, áldozat? Immáron egy jó kövér igen a válasz, hogy rövidre zárjuk a költői kérdések sokaságát, ha úgy tetszik kollektív megjavulásunkhoz fűzött reményeinket. De a változáshoz?

Igény lenne rá, s egyre szélesebb körben, sőt, szükségességéhez kétség nem fér! Jóllehet hozzáértés, azaz tudás, tájékozottság, képzettség, jártasság, kompetencia, így érett értékrend hiányában azt, és akkor hitetünk el magunkkal, amit csak akarunk. Nem beszélve másokról... Nincs szükség valós teljesítményre, államférfiúi adottságokra, elég egy nagyszerű közösségi profil, hogy vírusszerűen terjedjenek a jóról és rosszról alkotott víziók, hogy aztán földrészek sorsa, nemzetek hovatartozása változzék meg, visszafordíthatatlanul.

Persze a mi lett volna, ha végiggondolásának, a múlt menedzselésének értelme nincs. Azonban a mi lenne, ha még mindig kezdhet egy mondatot, s újévi fogadalomként erre inspirálnék mindenkit a féligazságokban, felületes információkban, ne adj‘ Isten a minden morális gátat nélkülöző direkt kimódolt hazugságáradatban való vérfürdőzés helyett, mert az végül sodor mindent és mindenkit, ahogyan az egyetemes kultúrtörténelemben bármikor.

Ennyi volna hát az idei ünnepi tószt, lehet kevésbé emelkedett, mint az eredményekben gazdag boldog újévet általánossága, de őszinte akaratról tanúskodik az összefogást, és nem a dezintegrációt preferálva. Vagy?

„Most kell jöjjön egy tökös UFO támadás a föld ellen“, ahogy Csaba barátom fogalmazott a maga csípős iróniájával; következzék csak be harca a világoknak, hogy az emberiség ismét egymásra ismerhessen, közösen állva ellen a pusztító égi szándéknak...

Ha másképp nem?