Szorgalommal a csúcsra

2017. 01. 10.
Címkék: nevelés  Mozgás  sport  Mozdulj! 
Szerző: Karancsi Ildikó
Lehet-e arra nevelni a feltörekvő generációt, hogy elégedettek legyenek az ezüstéremmel, a bronzzal, a döntőbe kerüléssel, adott esetben egy érem nélküli, ám remek szerepléssel? Vagy csak az arany számít? Erről beszélgettünk Imre Géza világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívóval.

Milyen sportággal kezdte? Rögtön vívással?

Nem, úszással próbálkoztam, de csak azért, hogy ne süllyedjek el a vízben. Mozgékony gyerek voltam, a hétköznapokban eljártunk biciklizni, focizni, a játszótéren bandáztunk, szaladgáltunk, mint mindenki abban az időben. Próbálkoztunk a testvéremmel egy rövid ideig tenisszel is. Majd anyukám levitt egy vívóterembe, ahol játékos vívásoktatást hirdettek. Tulajdonképpen neki köszönhetjük az érmeket.

Hány éves volt ekkor?

Kilenc és fél. Nem nagyon érdemes előbb. Az ajánlott kor 9-11 év, ez tűnik ideálisnak. Akkor már meg tudják tanulni a gyerekek ezt a kissé bonyolult mozgásformát. Korábban nem nagyon.  Más, mint az úszás, ahol könnyen észrevehető, ha nehezen marad fönt a vízen, vagy az atlétika, ott a mozgáskoordinációt látva sok minden kiderül az elején. Volt nálunk egy kisfiú, aki első edzésen elesett a lábában, jelenleg ő a korosztályos bajnok. Kitartó volt, szorgalmas is, sokat járt edzésre, nagyon figyelt, van feje hozzá, és ennek meg is lett az eredménye.

Van kizáró ok? Zavaró lehet például a túlsúly, vagy a szemüveg?

Nincs, abszolút nincs ilyesmi. Legfeljebb a személyiség, vagy a hozzáállás lehet kizáró tényező. De azok a gyerekek, akik utálják ezt a sportot, vagy egyáltalán a mozgást, netalán a szülők kényszerítik bele valamibe, elég hamar lemorzsolódnak maguktól.  A túlsúly semmiféle akadályt nem jelent gyerekkorban.  Van olyan olimpiai bajnokunk, akit eltanácsoltak anno kislányként, ami nagyon bántotta és visszasírta magát. Eleinte nem is volt eredményes, de a lelkesedése miatt maradhatott; jelenleg olimpiai aranyérem birtokosa.

Az olimpia évében, a nyarat követően érződik a sport iránti megnövekedett érdeklődés? Több gyerek látogat el a termekbe kipróbálni magát?

Abszolút érezhető! Nemcsak nálunk, a Honvédban, hanem a többi egyesülettől is hallom, hogy telnek a vívótermek, lassan kiakaszthatóak az ajtókra a megtelt táblák. Sok gyerek jött/jön, fiúk, lányok vegyesen. Mikor Nagy Tímea lett olimpiai bajnok, lányok jöttek többen, Szilágyi Áron győzelme után pedig a kisfiúk álma volt, hogy Szilágyi Áronok legyenek.  Rióban a férfi-női szakág együttes sikerei meghozták a kisfiúk, kislányok kedvét egyaránt. Erős az olimpia hatása. Nem tart ki persze a következő négy évben folyamatosan, de segíti a szülőket, hogy mozgással, sporttal tudják lekötni a gyerekeket.

Nehéz pillanatok?

Szerencsés voltam, gyerekkoromban és fiatal versenyzőként nekem igazán nehéz pillanataim nem voltak. Ugyanakkor, ha egy-egy verseny nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, esetleg nem én nyertem, az mindig komoly motivációt jelentett a következő felkészülésben. Nem voltam sérülékeny alkat, felnőttként már inkább. Szerencse, vagy adottság, vagy genetika – ki hogy nevezi, mindenesetre az eddigi pályafutásomat segítette.

Van-e a fizikális és a mentális adottságokon túl olyan plusz, amely segítheti a sportpályafutást?

Nem hátrány, ha az ember olyan családba születik, ahol hagyománya van a sportnak. A versenysport áldozatot kíván időbeosztásban, energiában, anyagilag stb. Nálam az idő nehézkes, a gyerekeimmel, nejemmel (Kökény Beatrix Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó) töltendő hasznos együttlét néha kevesebb, mint amennyit szeretnénk, hogy legyen. Sokszor vagyok távol, és ha sikerül közös programot összekaparni, nem biztos, hogy a gyerekeim a tanulással, vagy a kötelezettségeikkel szeretnének foglalkozni, pedig annak bele kell férni. Most már ők is sportolnak, megértik, mivel járnak a távoli versenyek. Ha sikeres eredménnyel zár az édesapjuk vagy az édesanyjuk, könnyebben elviselik a távolságot.

Mit sportolnak a gyerekek?

Kézilabdáznak mind a ketten.

Nem esett rosszul, hogy a gyerekei mindketten a felesége nyomdokaiba léptek?

Nem. Dehogy. Sőt, én is szeretem a kézilabdát. Ők pedig ügyesek, jól csinálják, szeretik csinálni. Jól van ez így.

Lehet-e arra nevelni a feltörekvő generációt, hogy elégedettek legyenek az ezüstéremmel, a bronzzal, a döntőbe kerüléssel, adott esetben egy érem nélküli, ám remek szerepléssel? Vagy csak az arany számít?

Egyre jobb a helyzet itthon. Európában vannak országok, melyek az olimpián jó esetben egy-egy érmet szereznek, ilyen például Ausztria. Náluk mégis óriási az elismerése már a kijutásnak is. Hazai viszonylatban nagyon elkényeztettek minket a nemzetközi eredmények, sokszor jelentkezik az elvárás az aranyérem, az abszolút győzelem felé. De sportolóként értem, valóban a bajnok az, aki az adott versenyen a legjobb. Az én esetem jó példa az ellenkezőjére is, mert a riói ezüst- és bronzérmem után túláradó szeretettel viszonyultak és viszonyulnak hozzám a mai napig.

Milyen sérülésekkel jár a vívás?

Terhelés hatására sokaknál jelentkeznek ízületi gyulladások, népszerű sérülés nálunk a teniszkönyök. Gyakran úgy vélik, a teniszezők kiváltsága a teniszkönyök, de mi is ott vagyunk a nyomukban. Kellemetlen, hosszantartó sérülés, többhetes edzőtáborok során lehet beszerezni. Fontos még, hogy a féloldalas mozgás miatt figyelni kell, hogy mindkét oldal egyformán erős legyen, különben könnyen kialakulhatnak gerincproblémák.

Meddig lehet aktívan vívni?

Kamuti Jenő 1959-1972 között számtalan világversenyről hozott érmet, és a mai napig ott van a veterán versenyeken. Papp Jenő, szintén aktív, ő ’82-ben lett egyéni világbajnok. Úgy gondolom, elég sokáig…

Mennyire sikerül az élsportot összeegyeztetni az iskolával, munkával? Mihez kezdenek a vívók, ha leköszönnek?

Közülünk jó néhányan a privát szférában helyezkedtek el, orvosi, jogi pályán, pénzügyi területen, ami mutatja, hogy a vívás mellett meg lehet oldani a tanulást. Érdekesség, hogy egykori csapattársam, Kulcsár Krisztián egy bank vezetői pozíciójában volt hosszan, majd jelentkezett a nemzetközi szövetségben egy állásra, amit meg is kapott. Megkérdeztem, hogy érzi köztünk magát újra, annyit mondott: hazaérkeztem.

Látja-e már az utódját? Vannak-e feltörekvő „kis Imre Gézák”?

Rengeteg ügyes gyerek van, és mindig bizakodunk, persze. Az elszánt, kitartó gyerekek a csúcsig vihetik. Én mindenesetre a sport körül szeretnék dolgozni visszavonulásom után is, így láthatom majd az eredményt.  Sokat nem is kell várnunk, jó példa erre a juniorokból kinőtt csapat, akik harmadikak lettek legutóbb a világkupán.