Fogyasszanak csak!

2017. 01. 30.
Szerző: Novák Péter
Más választás úgy sincs. De ha már így hozta az önsorsrontás, legalább legyünk igényesek.

Új év, új remények, s bár az előző esztendő népművelői szándéka kulturális forradalomhoz nem vezetett, a magam részéről fel nem adnám ezen oldal hasábjain. Sőt, tovább megyek! Idén – afféle divatosan populista irányt szabva – a kedves olvasók zsigerileg dühödt igazságérzetére építek és számítok, lévén mindannyian a piacról élünk. Fogyasztói szokások tekintetében a szó szoros értelmében.

Business is business, kereslet, kínálat, adok-veszek; ekképpen telnek mindennapjaink. Óráink. Perceink... Szinte nincs olyan pillanat és tevékenység, hol nem üzleti alapon gondolkodnánk, vagy gondolkodnának bennünk. Mintha a született ösztönök, képességek egyetlen parancsnak kívánnának engedelmeskedni ezentúl: öntsd a tőkét, ne siránkozz (sic)!

Mennyiségileg tehát maximalizálva lennék. Mondjon bárki bármit, a bevásárlókocsik csordultig telnek szüntelen, és még tovább. Miből? Mindenből, akárhogy is. Nem kell(ene) egymás zsebeiben turkálnunk, s mondhatni a kérdés sem releváns. Avagy nem ez a releváns immáron, szemben a minőség problematikájával! Az bizony izgalmas felvetés.

Egyrészt, mert végtelenül aktuális a tízezer légy történetét elbeszélő tanító vicc, miszerint trendmániások lettünk mindannyian, kiknek torkán letolni nincs lehetetlen. Másrészt, hogy vannak kötelező, szabályozott költések, és ezek nívója szintúgy kétséges. Ráadásul korántsem önként, s dalolva finanszírozzuk azokat, de finanszírozzuk. Mindkét esetben a katalizátor saját, külön bejáratú pancserségünk, a velünk élő töketlen, a nemtörődöm bénaság, és mindenekelőtt a rendszerbe vetett hitetlenség átka. Nem csoda, hogy ki is használnak minket...

De még mennyire! Itt kérem tucatnyi üveggyöngyért anno egy egész kontinens cserélhetett gazdát, mit számít manapság némi eltérés az ígért és a kézhez kapott között? Hogy el- és megromlott, hogy fel- és lemondták, hogy át- és kivágták, stb.? Rengeteget. Elveinket, nehezen megszerzett állampolgári jogainkat, hogy nem esik más megítélés alá az ügyeskedés és a gazemberség, különös tekintettel, hogy a törvény nem csak a Colát védi! Legalább tízből egyszer.

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, így hívják a szervet, mi érettünk vagyon, s folytat szélmalomharcot egy jellemzően gátlástalan világban. Érdemes néhány percet honlapjuk tudástárával tölteni, ugyanis feketén-fehéren olvasható, hogy mint annyiszor, most is mindent visz a prevenció, s hogy utólag már sopánkodni kár. Évekig húzódó pereskedések, vagy azon kívüli megegyezés, békéltető tárgyalás, és számos további veszteség vár ránk anyagilag, csak mert néhány apró betűt sikerült gondosan elmulasztani. Vagy?

Vagy éppen valami eleve rosszul vagyon kitalálva, s dacára mindennek tesznek a fejünkre, mert nekünk így is jó lesz. Hát nagyon nem! Mi több, már most sem az.

A következő tizenegy hónapban jellemző példákon keresztül próbálom felhívni vigyázó figyelmüket az anomáliákra, hogy miként maradhat minden a régiben, ha nem szólunk érte, teszünk ellene, vesszük a bátorságot. Tudom, tudom, nagy dolgokra kár pazarolni a drága időt – azok megtörténnek elégedetlenségünk mértékétől függetlenül – de a bosszantó apróságok akár változhatnak is, legalább magunk előtt bizonyítandó, hogy van élet az üvegplafon alatt. A lélektelen bürokrácia halála a kommunikáció, midőn szembesítve érzik magukat, mikor válaszolniuk kell, dolgozni vele, ahogy sorra visszakérdezünk, s lassan kiviláglik a kiskirályok meztelensége. Már megérte, nem? Írjanak hát, hívják fel a figyelmet önök is, legyen platform, hol ugrálni lehet és érdemes. Kapjunk őszinteségi rohamot, legyünk javíthatatlan idealisták, mint az üveggyöngyök kapcsán korábban felidézett indián testvéreink, kik legutóbb csak keresztbe feküdtek a szent földjeiket szétdúlni készülő olajvezetékek előtt, sikerrel!