Meghalok, olyan jó!

2017. 04. 09.
Címkék: Üzenet a Földről 
Szerző: Novák Péter
Biztonságos médiafogyasztás – ez volna minden jóérzésű felhasználó álma, de még magunkat sem védhetjük meg magunktól. Nehéz fogyasztóvédelmi kérdés – különösen a lap hasábjain rendszeresen publikáló szerzőnek –, hogy meddig terjed a média közhelyes felelőssége?
Bár szemantikai szőrszálhasogatásnak tűnik, rögtön az elején tisztázzuk: nem a médiáé, az abban dolgozóké a felelősség! Még akkor is, ha az orgánumok szövevényes struktúrája, a tartalomszolgáltatók alá- és fölérendeltségi viszonyai kevés mozgásteret engednek lelkes munkásainak.

Persze könnyű ezt mondani, szólal meg egyik-másik énem, mikor arra nem veszem a fáradságot felhasználóként, hogy kifejezzem elégedetlenségemet a hozzám elért tartalmak iránt. Lehet, már megszokott, hogy a színvonal az ominózus kétéltű és annak ominózus alfele alatt vagyon, hogy levesbe aprítják intelligenciámat, hogy programozott kuncsaft lettem, vevő a baromságra stb. Az. Én is kellek hozzá, vastagon. De hogy meg se szökhessek a tömény élményterror elől? Tényleg sokk…

Jó egy éve jegyeztem meg, hogy kedvenc tudományos oldalam a világ pusztulását jövendölő tíz lehetséges forgatókönyv rangsorolásával rukkolt elő újév hajnalán. Minek kattintottam!? Nem rég az egyik szórakoztató csatorna szentelt egy teljes hétvégét a halál kiárusításának: először duplarészes szökőár, majd pólusváltás kezdte ki az evolúció éveinek milliárdjait, végül egy meteorit radírozta le, majdnem. Miért néztem!? Tegnap a megyei celebritásnak duplájára növelték melleit. Honnan tudom!? Könnyű ezt kérdezni, de a válasz is csípőből tüzel ám, mint Bruce Willis fénykorában: ha akarnám, akkor sincs választásom. Említett színművész már kora reggel drágán adja életét, hogy aztán pályatársai se késlekedjenek szügyig gázolni a gőzölgő vérben, szüntelen.

Jobban mondva épp hogy a szünetben – téliben, nyáriban,  hétvégén, reklámblokkok között –, midőn én marha hagyom gyermekeimnek, hogy a nekik szánt programokat távirányítsák a készüléken. Egy kis tévés bugyutaság belefér, sőt, a mai rajzfilmek morális tanulságok sokaságát erősítik a fiatal személyiség fejlődésében, mígnem az éjszakai műsorsáv nappali promóciója láttán reked meg e dicséretes lelki folyamat.

Ne nézz oda! – ijesztek rájuk még jobban, és rögvest friss levegőre terelem a megszeppent csapatot: lássanak való, s nem virtuális világot. Integetnek is vidáman a skandináv metált zúzó zenekar plakátjának, hol magányosan szürcsöl agyvelőkoktélt egy animált halálmadár. Miután a nagyobbik már olvas, örömmel betűzi öccsének az újságárus címlapajánlatából, hogy valaki negyvenszer szúrt, de áldozata még mindig élt. A matek is jól megy, gyorsan dramatizálják hát a jelenetet nagy nyilvánosság előtt, s magam szégyenkezve terelem tova a felajzott utódokat. Hová bújjunk, nem tudom.

Pedig célba vettek, s a sorolt példák még csak a felszínt karcolgatják, hogy végül zsigeri indulataimmal egy magasabb rendezőelvet szolgáljak. Félreértés ne essék, ha tetszik, amit látok, hallok, érzékelek, szagolok, ízlelek, hát azzal is!

Viselkedésalapú kommunikáció, ekképpen szól a tartalomszolgáltatói trend, és jó, hogy anyagcsere-szokásaink nem kerülnek elemzésre az érzékszervek célirányos stimulációjának érdekében. Bár ki tudja? Pszichológiai profilok tömkelegével kereskednek adatbrókerek, s kasztosítják az embermilliárdokat, nem több mint öt kritérium alapján. Igen, ilyen egyszerűek vagyunk mindahányan. Lélektani beállítottságunk, kapcsolattartási hajlandóságunk, morális elveink, érzelmi stabilitásunk, kulturális érdeklődésünk mindent elárul, és mindezt fogyasztási szokásaink tükröződésében. Mit iszunk?

Erre semmit. A változásra annál inkább, s amint a mellékelt ábra mutatja, a megoldás megint csak rajtunk múlik, újfent az egyén szintjén kell megélni, reprodukálni egy valaha értelmes lény emlékét. Szembemenni nem lehet, de más irányt szabni a fejlődésnek igen, lévén mi magunk volnánk az. Itt az ideje, hisz lassan már egy kulcscsomó van a kezünkben – nem lesz könnyű megtalálni a zárba illőt!