Kutyacsata

2017. 05. 05.
Címkék: Apaszemmel  Napló 
Szerző: Küttel Dávid
Feleségem elég határozott egyéniség, ami a kettőnk viszonyában szerencse, mondhatni áldás, mivel én bizonyos dolgokban határozatlan vagyok. Szóval egy gyönyörű áldással élek együtt, és ez így van jól.
Férfiúi büszkeségemet megőrizve kijelenthetem, ez nem azt jelenti, hogy minden úgy van, ahogy ő akarja, csak általában úgy alakulnak a helyzetek, ahogy szerette volna. Azt hiszem, a férfitársaim nagy része tudja, mire gondolok!
A kutya-kérdést viszont tudtam, hogy nem lehet a véletlenre bízni. Tennem kellett valamit, ezért üzentem a teljes legénységnek, és egy szép tavaszi vasárnapon titkos akcióba kezdtünk.

A kicsikkel reggel a falusi lovardában kezdtem, a nagyokkal délelőtt a kosárpályán találkoztunk, ahol megtartottuk a haditanácsot. Pontosan egyeztettük a stratégiát, majd bandába verődve hazatértünk, ahol kicsiny, de lelkes csapatunk összehangolt támadásba kezdett. Bori lányunk ebéd előtt, időben, magától és könyörgés nélkül elkezdett teríteni, majd átvette Bencével a német törit. Gergő és Ádám rendet rakott a kamaszfiúk szobájában, és lehozták a szennyest is (!), ami, bevallom, még engem is meglepett, hiszen igen nagy tett ettől a korosztálytól. Dávid felmondta a házit anyának, és nem kezdte el szekálni a kishúgát, Réka pedig cuki volt, mint mindig. Megettük a levest, és miközben nekiláttunk a második fogásnak, én izzadó tenyérrel bedobtam azt a bizonyos mondatot: „Olyan helyesen játszott Dávid a lovardában a kutyákkal…” Nejem persze nem hülye, ennyi év után ismer, mint a rossz pénzt, így egyből rávágta a maga imádnivaló határozottságával: „Az lehet, szívem, de nekünk nem lesz kutyánk!” Na erre kicsiny seregem tüzet nyitott, és ott nem volt mit tenni, mint meghallgatni őket. Észérvek, érzelmi ráhatások, kicsi nyafi, ölbe ülés, puszi, még több puszi, aztán szennyes tányér leszedése, majd mosogatás, és sorolhatnám a felsorakoztatott fegyvereket. Az ostrom végére eljutottunk odáig, hogy anya, és bevallom, én is elhittem, hogy mindennap ilyen rendesek a gyerekeink.

Na jó, utólag be kell ismernem, egy kicsit tényleg túlerőben voltunk, de nem volt más lehetőség, csak így tudtunk győztesen túljutni az első ütközeten. Most türelmesen várjuk a folytatást, azért azt titokban elárulom, hogy Györgyi már lefekvés előtt a felelős kutyatartásról olvasgatott blogokat… Bízom benne, Önök is hamarosan meglátják a legendás ’17-es áprilisi kutyacsata kimenetelét néhány nagyon aranyos fotó formájában, ahol természetesen lesznek gyerekek, és végre kutya is!