Padlóról felállni csak szívvel lehet

2017. 09. 26.
Címkék: Mozdulj!  sport 
Szerző: Karancsi Ildikó
„Nem voltam bátor. Féltem, és a félelmemet küzdöttem le meccsről meccsre. Bár szerintem mindenkiben van aggodalom, és nemcsak a szorítóban. Aki azt mondja, félelem nélkül él, az bolond, vagy hazudik.” – vélekedik Madár, a többszörös profi világ- és Európa-bajnok ökölvívó. Erdei Zsolttal beszélgettünk.

Úgy tudom, újra kispapa. Hogy van a legifjabb Madár-fióka?

Szerencsére jól. Volt egy kis ijedtség a születése után, de már minden rendben, épp nyaralnak az édesanyjukkal. Rám is rám férne egy kis pihenés, rengeteget dolgozom az ökölvívó szövetségben, és van még két másik gyerekem, szóval jól jönne némi leeresztés.

Szokott bunyózni a gyerekekkel?

A nagyfiammal, a tízéves Viktorral tehetném, de őt egyáltalán nem érdekli a boksz. Focizik inkább. Még azt sem mondhatom, hogy az én meccseimet nézné vissza, vagy engem nyúzna, hogy meséljek. Néha leviszem magammal edzésre, és akkor látja, mi zajlik ott. Ennek megfelelően nem igazán kívánkozik oda, azt mondja, ez nem az ő sportága, neki ez durva. Lehet, hogy változik majd, de nem erőltetem.

Az ő korában engem semmivel nem lehetett volna visszatartani. Igaz, hogy birkózni szerettem volna, de a környéken nem volt birkózó szakosztály. A KSI-be vittek a szüleim, szerették volna, ha az eleven gyerekük nem a hintából kiugrálva, vagy a mászókán veszélyes mutatványokat produkálva töltené szabadidejét. Ott viszont ökölvívó szakosztály volt, így megcéloztam azt.

Nem aggódott Önért az édesanyja edzéseken, vagy a versenyeit nézve?

Ó, dehogynem! Nagyon aggódott, de látta, milyen szenvedéllyel csinálom. Ha ő meggátolja, vagy fékezi a lendületet, akkor most sehol sem lennék. Nekem a boksz adott mindent; lehetőséget, karriert, szakmát. Sőt, még most is úgy látom, hogy ez egyfajta kiemelkedési lehetőség, szóval biztatnám az elevenebb, kicsit balhésabb srácok vagy lányok szüleit, hogy hozzák bunyózni a gyereket.

Mivel biztassuk a szülőket, akik azt látják, hogy komoly sérülések is előfordulnak akár fiatal bokszolók körében?

Van olyan sport, ahol nincs sérülés? Veszélyesebbnek tűnik az ökölvívás, mert kap az ember néhány ütést a fejére, esetleg felreped a szemöldöke, vagy eltörik a keze, aztán meggyógyul. Mit szóljanak a tornászok? A sport elvezeti a felesleges energiát, megregulázza a hevesebb vérmérsékletűeket, az iskolában is könnyebb lesz velük.

Azok a bokszolók, akik nem a legjobb anyagi, vagy családi körülmények közül érkeznek, és csak saját kitartásuknak köszönhetik az eredményt, gyakran előrébb végeznek, mint a kivattázott háttérben élő társaik. Világviszonylatban is a legnagyobbakká a mélyről érkező, magukat megmutatni vágyó, nagy elszántsággal felvértezett bunyósok váltak.

Korábban volt egy népszerűbb időszak, amikor gyakran közvetített a tévé bokszmeccseket, Kokóét, majd az Önét is. Mintha ez kissé alábbhagyott volna mostanra.

Sajnos igen. Nem a népszerűsége lett kisebb, hanem elfogytak a nevek, akikkel el lehetett adni egy gálát. A ’90-es évek végétől beszélhetünk a tévés közvetítések komoly felfutásáról. Kokó profi lett, utána jöttem én, szem előtt voltunk. Sajnos nem nagyon érkezett utánpótlás, nemzetközileg elismert ökölvívónk is csak egy-egy volt elvétve, de nem állt mögötte olyan tévés társaság, mint anno nálunk a német televízió.

Tudok persze nevet említeni, például Benjit (Bacskai Balázs), ő nemrég kezdte a profi pályafutást. Szurkoljunk neki nagyon, ugyanúgy, mint a többi magyarnak, aki próbálkozik ezen az úton. Benji külön kedvencem, hiszen tanítványom is volt, az utóbbi két évben én foglalkoztam vele. Aztán ő profinak állt, én meg elnök lettem.

Kívánkozik vissza a szorítóba?

Néha igen. Tervezem is, de csak ütögetni vágyom. A tétmeccsek már a múlté, őrületesen sok munka van mögötte.

Hogy gondol vissza azokra a mérkőzésekre, amikor rászámoltak Önre? Emlékezetes a brazil Santos-szal vívott harc, melyben úgy nyert, hogy a negyedik menetben számolni kellett.

Ó, sokszor előfordult, hogy rám számoltak, nemcsak Santosnál. Pont nála egyébként nem voltam megütve, szerencsétlen csúszás volt, meginogtam és a bírónak kötelezően számolnia kellett. Ekkor nem volt nehéz visszajönnöm. De emlékszem olyan szitura, amikor piszok kemény küzdelem árán álltam talpra.

Akkor mi segített? Lehet tanítani a padlóról felállást?

Nem. Padlóról felállni csak szívvel lehet. Nem tanítható. Sok edzéssel, sokféle technikai tudással megerősödve szabad csak ringbe szállni. De ez mind kevés, ha az ember földre kerül, és ott marad.

Mindig úgy gondoltam, hogy ha kell, akkor halottan húzzanak ki a szorítóból, ha kell, az utolsó erőmig küzdök, akkor is, ha nincs esélyem, akkor is, ha az utolsó szalmaszál az egyetlen kapaszkodóm a tengerben. Ez a fajta elszántság nem tanítható, zsigerből kell jönnie.

Nagy küzdő voltam, így születtem. Pedig nem voltam bátor. Féltem és a félelmemet küzdöttem le meccsről meccsre.

Lehet, hogy mégis ez a bátorság. Nem tudom.

Erdei Zsolt, Madár olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, valamint profi világbajnok ökölvívó. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke.