Bezzeg a mi időnkben…

2017. 10. 28.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Címkék: Társaslány 
Szerző: Vág Bernadett

Egy boszorka van, három fia van. Ezt a bizonyos boszorkát Timinek hívják, és igazából nem is tartozik a pénteki csapatba, csak néha esik be közénk, ha Márti magával hozza. Márti és Timi gyerekkori barátok, valamint lelki társak, amit abból következtettek ki, hogy az első fiúgyermeküket egyazon napon hozták a világra. Timi azóta világra hozott még kettőt, így már három van neki, de sanszos, hogy lesz egy negyedik fia is, mert annyira szeretne végre egy lányt.

Na, de miért is boszorka ez a Timi. Timi kicsit sem szerintünk boszorka, hanem a 3 fia 3 kis barátnője szerint. A kisleányok 16, 17 és 19 évesek, szőkék, karcsúak, bombázók, és szinte már egészen benne laknak a 3 fiú három szobájában. A három fiú szintén 16, 17 és 19 éves, foglalkozásukat tekintve tanulók, bár iskolába nem túl gyakran járnak, hanem inkább a 3 lánnyal járnak, meg ugyebár haza késő éjszakánként vagy kora hajnalonta. Ilyenkor nagy robajjal viháncolva, trappolva meg tűsarok kopogtatva elfoglalják a 3 felső szobát, amit másnap délig el sem hagynak. Mire Timi délután hazaér – fáradtan a munkától, a kialvatlanságtól meg a bevásárlószatyor cipeléstől – elégedetten állapíthatja meg, hogy a gyerekek szépen ettek, még a lábost is kinyalták, amiről 6 kicsi ragacsos tányér, 12 evőeszköz, 2-3 mocskos fazék, 6 pohár meg némi kenyérmorzsa tanúskodik az étkező különböző pontjain. Ha Timi netán aggódna, hogy a fiúk az előző napi pólóban keltek útra, hamar megnyugodhat, mert a nappali ajtajától a szobákig 3 koszos póló, 3 koszos gatya, 3 pár szanaszét zokni, valamint 3 tanga bugyi, 3 csipketop, cicanadrág és miniszoknya fetreng, amiből egyenesen következik, hogy nem az van rajtuk.

Na, de mostanra kitört a világháború. Az történt ugyanis, aminek már sokkal előbb meg kellett volna történnie, hogy Timi felszólította a 3 kis menyjelöltet, illetve 3 saját fiúgyermekét, hogy szíveskedjenek azon nyomban és ezután is mindig elpakolni, mosogatni, szennyesbe dobálni, beágyazni maguk után. Ezzel még nem is lett volna baj, mert a 3 fiú meg a 3 kislány a füle botját sem mozdította az unalomig csépelt szavakra, de Timi ekkor hozzátette azt a 3 szót is, hogy:

– Mert ha nem...

Erre aztán egyszerre kapták fel mind a 6 fejüket, és néztek tágra meresztett szemmel Timire. Timi meg csak állt, mutatóujját felemelve, és megdermedt. Érezte, hogy be kell fejeznie a mondatot, különben az egész intelem csupán falra hányt borsó marad, de hirtelen nem volt ötlete, mi is legyen a kilátásba helyezett szankció. A falióra mutatója kattant egyet, a 3 lányból 2 pislantott, majd meresztett tovább, a 3 fiúból egy kivette a használt rágót a szájából és zsebre tette, de ezen kívül mozdulatlanul néztek tovább Timire.

– Mert ha nem… – ismételte el még erőteljesebb hangon –, akkor a fiúknak szobafogság, a lányoknak kitiltás!

Majd csípőre tette a kezét, és körbenézett a megdermedt seregen. Volt még pár pillanatnyi szeppenés, aztán a 3 lány rákezdett, hogy ne már, ilyen nincs, ez szemétség, meg most milyen tányér, az nem is volt koszos, és jaj, nem kell már annyira parázni meg túrázni, meg lehet szépen nyugodni, aztán az egyik még azt is odamakogta, hogy irigy vén boszorka.

Naná, hogy mind kikeltünk magunkból, egymás szavába vágva háborogtunk és sápítoztunk, és szidtuk ezt az új nemzedéket. Bezzeg a mi időnkben! Először is nem volt divat tini korban a fiús házban aludni, nem hogy életmódszerűen ott tartózkodni. Másrészt, ha tetszett az anyós jelölt, ha nem, igyekeztünk elnyerni a kegyeit, ezért erőn felül is házi tündérkének tettettük magunkat. Én például még almás pitét is sütöttem, életemben először az opcionális anyósnak, amit büszkén át is vitt a szomszédba (az egészet). Nem is lett az anyósom.

Szaki elmesélte, hogy ő bizony szétszerelte az Ági néni eldugult csapját, hogy kidugítsa, Spirike a kezéből áradó energiával (meg némi tápszerrel) meggyógyította a mama halódó szobanövényeit, Márti meg vasalt és vasalt, csak hogy egy kicsit tovább lehessen a fiúnál. Hogy nem mosogattunk volna el magunk után? Hogy szétdobáltuk volna a szennyesünket? Ilyesmi még rémálmunkban sem történt volna soha. – Szörnyű, érzéketlen, lusta, trehány, tiszteletlen egy nemzedék ez a mai ifjúság – summáztuk végül.

– Na, de aztán mi lett? – néztünk Timire.

Az lett, hogy a 3 fiú szó nélkül elkezdett mosogatni, pakolni, söpörni. A 3 kisleány egy darabig bámult, majd sietve távozott. Végleg. Az elsőszülött fiú kent egy szép darab szendvicset, és bevitte Timinek a tévé elé. A középső megmasszírozta a vállát. A legkisebb pedig csak odakuporodott mellé, és a fülébe súgta, hogy szeretünk, anyu.