Igaz vagy hamis – 1. rész

2018. 01. 08.
Címkék: Üzenet a Földnek 
A mai kommunikációs viszonyokkal kapcsolatban Karl Marx német filozófus, a kommunista eszmerendszer legnagyobb teoretikusának mondása jutott eszembe, nevezetesen, hogy szerinte a nép ópiuma a vallás. Mostanság meg az internet…

 

Jól emlékszem, hogy pár évvel ezelőtt micsoda morális válságot okozott a The New York Times, az egyik legnagyobb amerikai napilap hamisítása, amikor egyik zsurnalisztájuk olyan riportot hozott le, amit hónapokkal korábban készített interjúalanyával, s azt frissnek tüntette fel. Szinte beleremegett a tengerentúli médiapiac, igazi krízishelyzet alakult ki az ottani sajtóban, ám azóta nagyon sok víz lefolyt – hogy stílszerű legyek – a Hudson folyón.

Az elektronikus médiában sokáig ilyen tekintélyesnek volt mondható a CNN televíziós hírcsatorna is, amit döntően gyorsaságának és hitelességének köszönhetett. Az utóbbi jelzőt erősen megkérdőjelezi az az elképesztő eset, amit most nyáron, Londonban műveltek, ugyanis szó szerint megrendeztek egy hírt. Az történt, hogy az angol főváros frekventált helyszínén muzulmán ellenes feliratú transzparenseket adtak statiszták kezébe, akik fényes nappal a terrorizmus, illetve az Iszlám Állam ellen tüntetnek. A „hírt” nemcsak ők, hanem más tévécsatornák is leadták, mintha a spontán tiltakozás valós lett volna. Csakhogy lebuktak. A beállított jelenetet, az előre legyártott táblák statisztáknak történő kiosztásától kezdve a rendezői instrukciókig valaki teljes egészében felvette, és közzétette a világhálón. Dacára a nyilvánvaló csalásnak, senkit nem rúgtak ki, és erkölcsi recesszió sem következett be. Valószínűleg azért, mert a botrányos szemfényvesztésről szóló médiatudósítások szinte kivétel nélkül így kezdődtek; már megint hírt hamisított a CNN. Nem csoda tehát, hogy a tendencia frappáns jellemzője is angol eredetű, a fakenews (hamis hírek), az immár közkeletű kifejezés teljesen elfogadott a módszer érzékeltetésére, de azért mégsem lehet a dolgot egy kézlegyintéssel elintézni.

A legintenzívebben fejlődő média- és kommunikációs felület, az internet is hemzseg álhírektől, dezinformációktól, átverésektől és becsapásoktól. Míg azonban a konvencionális hírdömping könnyűszerrel kiiktatható, addig a virtuális világ köldökzsinórként kapcsol össze bennünket, hétköznapi életterünk szerves és elengedhetetlen része lett. Hivatalos ügyeket intézünk, vásárolunk, párt keresünk, és így tovább, tehát diskurzusunk tárgya és eszköze is egyben. Mindazonáltal az információs műfaj itt is jelen van, sőt egyre bővebb teret nyer, hiszen a hírforrások (tartalomszolgáltatók) rég rájöttek a befogadó fürgébb, közvetlenebb és hatékonyabb elérésének lehetőségére. Akárcsak a bűnözők, hiszen axiomatikus tétel, hogy amivel vissza lehet élni, azzal meg is teszik. Közismert az is – ha már fentebb szóba került –, hogy az Iszlám Állam milyen intenzíven és erőteljesen használja toborzásra, illetve ideológiájának terjesztésére az internetet.
(Mi több, kriminalisztikai szakemberek állítása szerint a nemzetközi szervezett bűnözés olyan kommunikációs eszközévé vált a világháló mostanság, amilyen volt az 1990-es évek elején a mobiltelefon. A kriminális cselekmények lényegi eleme a konspiráció, a bűnözőknek pedig alapvető célja a lebukás elkerülése. Tehát minden olyan kapcsolattartási lehetőség, amely biztosítja az anonimitást, az ő malmukra hajtja a vizet.)

Muszáj még egy angol kifejezést idecitálni, ugyanis a félrevezetés, az átverés és a beugratás általános jellemzésére használt kifejezés a hoax, ami – stílszerűen – ugyancsak vírusként terjed az interneten. Tulajdonképpen ezek is álhírek, némely esetben még jópofák is, csak semmi közük a valósághoz, szerzőjük tréfának, sima rászedésnek gondolja. Mindazonáltal a hoaxnak elengedhetetlen kelléke a virális jelleg, hogy terjed és szaporodik (akár fertőzhet is), tehát hamarjában kacsa-lánclevelek jönnek létre. A hoax szerzőjének azonban tudnia kell, hogy igen vékony határvonal választja el a viccet és a deliktuális cselekményt, amit rémhírterjesztésnek hívnak. Jól emlékszünk még az így terjedő városi legendákra, amelyek fővárosi szervkereskedelemről, bizonyos áruházakban kisgyermekek elrablásáról, vagy gigantikus méretű chemtrail-permetezésről szóltak, hogy a legvadabb konteós elméleteket már ne is említsem. Mi több, vannak olyan hírportálok, bloggerek, twitterek, kamuprofilok – már nem csak a tengeren túl –, amelyek kifejezetten hoaxokat gyártanak.

Az álhírek durvább változatai azonban nem egyszerűen ízetlen tréfák, hanem már büntetőjogi kategóriák, hiszen sokszor személyiségi, kegyeleti és emberi jogot sértenek vagy becsületbe gázolnak, de a csalások garmadáról is beszélhetünk. Generálisan igaz, hogy akár a szeriőz (bulvár) hírforrások, akár az internetes kacsákat prolongálók alkalmaznak tudatos megtévesztést, az demoralizálja a közösségeket, társadalomlélektani károkat és pszichés devianciákat (szorongást, illetve félelmet) okozhat. A hamis információk további veszélye, hogy devalválja az adott populáció értékrendjét, amortizálja a hivatalos szervekbe vetett bizalmat (közbizalmat rombol), illetve gyengíti a lakosság biztonságérzetét, és aláássa az állampolgárok cselekvőképességét, megzavarja a köznyugalmat.

A precíziós bűnmegelőzés lényege, hogy folyamatosan monitorozza a szakadatlanul változó kriminális helyzeteket, biztonságunk kockázati tényezőit, és dolgozzon ki ajánlásokat kivédésükre. Ezekről lesz szó következő számunkban.