Napi betevő

2018. 06. 24.
A Re-Formáló Egyesület alapítói: Smudláné Fazekas Margit és Kállai Kornélia, azaz – ahogy legtöbben ismerik őket – Gitka és Kori. Két barátnő, akik annyira összenőttek, hogy sokak szemében egyformának tűnnek, holott kicsit sem hasonlítanak. Külsőre. Vitalitásban, értékrendben, makacs szociális elkötelezettségben viszont annál inkább. Nem kitalálói az „Enni adok”-dobozoknak, de ők azok, akik mára 2000 önkéntest koordinálva végzik az országos ételosztó rendszer működtetésével járó napi munkát

Önök gyerekkori barátnők?

K: Általában ezt gondolják, de nem. Csak úgy öt éve ismerjük egymást. Miután sikerült lefogynom, új mozgásformát kerestem, és Gitkát ajánlották, aki zumbaórákat tart a XXII. kerületben, ahol mindketten lakunk. Mikor elmentem, pont a szülinapi bulija zajlott, a tanítványai szervezték neki meglepetésként. Láttam, mennyire szeretik, akik hozzá járnak, és mi is nagyon hamar egymásra hangolódtunk – már csak a hasonló szociális érzékenységünk miatt is. Ha azt mondom, szinte egész nap kommunikációban vagyunk, nem túlzok.

Az „Enni adok” alapötlete annyira adja magát. Önökben azonban nemcsak felmerült, meg is valósították.

G: Mindig is felelősnek éreztem magam a körülöttem élőkért. Már a baráti társaságunkkal gyűjtöttünk és adományoztunk élelmiszert, és korábban is szerveztem akciókat, mindig konkrét ügy mellé állva. Az első nagy gyűjtést a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak szerveztem. A híradóban láttam, mi történt, és elsírtam magam. Két teherautónyi adományt sikerült eljuttatnunk a rászorulóknak. Az ételosztó dobozok terve később jött. Ez a rendszer létezik több helyen, Magyarországon is próbálkoztak vele, de a dobozok mindig dísztárgyként végezték. Amikor találkoztam ezzel az ötlettel, belém csapott a villám, hogy ez az, ami nekünk kell! Mert nagyon működik, ha figyelünk rá, hogy minden dobozt megbízható, helybeli önkéntes csapat felügyeljen, akik aztán nem hagyják üresen állni. Ha már számítanak az ételre a nélkülözők, nem szabad csalódást okozni nekik. A rendszeresség alapvető. Ezért mindig azt mondjuk a doboz kihelyezését vállalóknak, hogy csak akkor vágjanak bele, ha folytatják is a munkát.

K: Budapesten, a kerületünkben helyeztük ki az első dobozokat: Rózsavölgyben és Gitkánál Budafokon, konkrétan a kerítésén. Sokat segített kezdetben, hogy rengetegen ismernek minket a környéken, hitelesek vagyunk: tudják, ha mi gyűjtünk valamire, az tényleg eljut a rászorulókhoz. Én magán-matektanár vagyok, a délelőttjeimet az egyesületi munkára szánom, Gitka könyvelő, emellett oktat zumbát – az ő munkaideje is kötetlen. A gyerekeink nagyobbak már, így tudunk mások gondjaira is figyelni. Arra próbáljuk ösztönözni a lakosságot, hogy ha túl sokat főztek vagy vásároltak, az ételt ne a szemétbe dobják, hanem tegyék ki a dobozainkba. Az egyik szlogenünk, hogy: „Ami Neked otthon megmarad, másnak az egész napi élelmet jelenti.” Az is cél, hogy minél több pékség, zöldséges és élelmiszerbolt legyen partnerünk, így a már nem eladható, de még jó árujuk ne vesszen kárba. Sokkal jobb érzés adni, mint a szemetet gyarapítani. A másik oldalon pedig, aki a kukában keresne ételt, nem eszik romlottat vagy olyat, ami szeméttel érintkezett.

Hol tart most az ételdoboz-hálózat kiépítése?

K: Országosan 36 dobozunk működik. Budapesten három a XXII. kerületben, plusz Zuglóban, Kispesten és Újbudán. Minden dobozhoz külön csoport tartozik. Ez tényleg helyi közösségekre építő és alulról építkező rendszer. Mi megmutattuk a mintát, és szerencsére követnek minket. Várpalota volt az első, rögtön utánunk, ahonnan jelentkeztek, de csatlakozott már 500 fős kistelepülés is, ahol a polgármester keresett meg minket.

G: Szabály, hogy mindig az ott élőknek kell a csoportokat létrehozni. Nekik van hely- és emberismeretük, ők látják a problémákat, ők tudnak közösséget építeni. Nekik kell megtalálniuk a doboz helyét, a 10-15 önkéntest, illetve a támogató boltokat, gazdaságokat. Mi segítjük őket folyamatos kapcsolattartással, promóciókkal, támogatók keresésével, de nem végezzük el helyettük a munkát. Ha nem ugorja meg egy csoport a közterületen kihelyezés engedélyeztetését, hogy lesz kitartása, mi a garancia, hogy egy év múlva sem fog árválkodni az a doboz?! Ma ötvennél több csoportot koordinálunk a közösségi oldalon, több mint 2000 embert igazgatunk. Mióta egyesület lettünk, pályázunk is, de a fő munkát az önkéntesek végzik.

Igyekszünk minden módon bátorítani a csoportokat, csak pozitív impulzusokkal. Ha valamin javítani kell, akkor is. A legfontosabb, hogy akarjanak tenni, és ne adják fel, ha valami nem sikerül. Jönnek majd úgyis az erőt adó visszajelzések azoktól, akiken segítenek. Néha mi is elfáradunk, vagy elcsüggedünk. Aztán kapunk egy hálás köszönetet, mint az öreg villanyszerelő bácsitól, aki miután meghalt a felesége, teljesen elhagyta magát: azt mondta, nem élte volna túl a telet nélkülünk. Sokan mondták már, hogy imádkoznak értünk, meg a céljainkért. Nem vagyunk hívők, de jólesik.

Hogy néz ki egy „Enni adok”-doboz, és mi kerülhet bele?

G: Egy 65x59x39 cm-es műanyag, vízálló, UV-szűrős szekrényt kell elképzelni, rajta használati útmutatóval és szabályzattal. Fontos, hogy az adakozók és rászorulók megbízható helyen tudják az élelmet. A dobozokat mi szállítjuk és szereljük föl minden olyan településen, ahonnan jelentkeznek. Személyesen is ott vagyunk ilyenkor, majd a tanácsainkkal és a csoportok koordinálásával segítünk. Egy doboz minimum 10-15 fő önkéntessel indítható el, akiknek a közösségi oldalon külön csoportot hozunk létre. Ők naponta, melegebb időben napi többször ellenőrzik a doboz tisztaságát, tartalmát, és takarítanak. Az aktuális állapotról fotókat kérünk. Így követhetjük a forgalmat, azt, hogy mi kerül a dobozba, és milyen támogatókra van még szükség. De legfőbb a biztonság. Támadtak már minket azzal, hogy mi van, ha megromlik az étel. Erre mindig csak azt felelem: a kukákat ellenőrzi bárki?! Ahonnan egyébként sok rászoruló ételhez jutna. A doboz ezerszer higiénikusabb. A pékáru például maximum megszáradni tud, de annál jóval hamarabb elfogy. A zöldségen, gyümölcsön látszik, friss-e, a tartós élelmiszerekkel sincs probléma. Főtt ételt csak 8 fokig lehet kitenni, tehát hűtőszekrény-hőmérséklet fölött nem, kivéve, ha hőkezeléssel tartósították. Erre is adunk egyébként tippeket. Melegebb időben vagy olyan hidegben, amikor megfagyna az étel, egyórás időtartamot szoktunk megjelölni, mikor teszünk ki főtt ételt; vagy ételosztást szervezünk.

K: Melegben vizet, télen teát is kérünk a lakosságtól. Ahol nincs közkút vagy olyan nyilvános mosdó, ahol vízhez juthat például egy hajléktalan, a víz minden évszakban fontos. Késő tavaszig ott is, ahol a közkút még el van zárva.

Kik veszik igénybe a dobozokat? Főleg hajléktalanok?

G: Azt szokták hinni, pedig bárki lehet rászoruló: valaki kiesik a munkából, vagy albérletet fizet és elfogy a pénze, vagy kisnyugdíjasként a számlák és a gyógyszerek után pont ételre nem jut… Van egy pár, akik autóval járnak a dobozhoz, azt hinnénk, hogy kajára biztos nincs gondjuk. De. Sérült gyereket nevelnek, az autó létszükséglet, inkább alig esznek hó végén.

K: A hó vége, hó eleje sokaknak egyébként is nagyon nehéz: 20-ától 5-éig triplán fogy a dobozokból. A legdurvább pedig a január. Decemberben mindenki túlfőz a családnak, sok élelmet tesznek a dobozokba. Február elejéig viszont napi két zsák pékárut is elnyel egy-egy doboz.

G: Én főztem, óriási adagokat. A családom fel volt háborodva, ugyanis én hét közben nem főzök, nincs rá időm.

K: Én csak teát főztem, de abból sokat. Télen fontos. Meg, ahogy mondtam, sokszor a sima víz is, ha valaki nem tud mást adni. Apróságok számítanak. A sérült gyereket nevelő családról meséltünk. Ők úgy éltek, hogy minden hónap végén kölcsönkértek, fizetéskor megadták. Naponta kaptak tőlünk egyetlen kiló kenyeret, és eljutottak addig, hogy megszakadt a rossz kör.

A lakhelyemhez közeli dobozt óhatatlanul is annyiszor érintem, ahányszor jövök-megyek. Sok a visszatérő éhes ember, megismerjük egymást. Egyikükkel összefutottam tegnap, egész máshol. Megszólított, beszélgetni kezdtünk. Néha a jó szó talán többet jelent ezeknek az embereknek, mint az étel. Az érzés, hogy emberszámba veszik őket.

G: Engem mindig meghat, amikor a rászorulók is akarnak adni. Az egyik néni, aki télen a dobozból vett ki, nyáron hozta a kertjében termett barackot. Vagy egy hajléktalan a máshol kapott ételcsomagjából elhozta a májkrémet a dobozba, mert ő nem szereti, de nem dobta el. Valaki, aki a házamnál kitett dobozból eszik, kigazolta a kertem. Hogy adjon valamit. Vagy egy srác, aki az első fizetéséig dobozból evett, utána sütött palacsintát, és tette a dobozba. Ételt osztottunk nemrég, mert vannak ilyen akcióink is. Egy hajléktalan odajött, és átvette a lepakolást, hogy ne mi, nők emelgessünk. Azután beállt a sor végére az ételért. Férfi lehetett, nem csak hajléktalan.

K: Egyébként azért nem tudjuk pontosan, hányan esznek egy dobozból, mert akik kivesznek, sokszor szégyellik. Van, aki éjjel jön csak ételért.

G: Néhány doboznál kamera működik, a házamnál is, ki van írva. Így követjük, mit tesznek bele, illetve annyit vesz-e ki valaki, amennyi a kiírás szerint megengedett: 3 féle dolgot, hogy másnak is maradjon. Eleinte sok rászoruló mindent elzsákmányol, mert nem hiszi el, hogy másnap is talál ott ételt. Ilyenkor beszélünk vele, szépen be szokott állni a rend.

Kik azok, akik az ételt hozzák?

G: A dobozokat mi is töltjük, de ez a szisztéma a környéken élőkre épít. A nyugdíjasok nagyon segítőkészek, mindig lehet rájuk számítani. Nyáron lecsót főztek a kérésünkre, mi vittük az alapanyagot. Aki mást nem is tud adni, vagy nem főz, zsíros kenyeret szívesen ken, hogy más jóllakjon. Van, aki a kertjében termett zöldségből, gyümölcsből hoz, de kapunk nem eladható, mert méreten aluli, friss zöldséget is. Egy rászoruló ellátásához legalább 10 betöltő ember, család kellene, ez még a jövő, az önkéntesek gyűjtése nélkül nem menne. A pékáruk elosztása mindenhol hamar bejáródik, mert az emberek szívesen odaadják, ami megszáradna. A pékségekkel is könnyű együttműködést találni. Zöldségesünk is van, sőt, étterem is, ahol a megmaradt déli menüt elvihetjük.

K: A diákokat is biztatjuk, hogy a meghagyott uzsonnájuk ne a szemétben végezze. Szerencsére könnyen megmozdíthatók. Fontos, hogy a szolidaritás érzését korán felébresszük bennük. Van egy népszerű programunk: vállalniuk lehet egy-egy dobozt óvodáknak, iskoláknak, akár egy napra. A középiskolai önkéntesmunka-órák pedig nálunk is elszámolhatók.

Tavaly nyár óta működik a program a Re-Formáló Egyesület keretében.

G: Igen, így pályázni is tudunk, hatékonyabban képviselhetjük a céljainkat. De el kell mondanom, hogy az evangélikus egyház, a baptisták és a máltaiak is sokat segítenek a munkánkban. És mi is, a dobozok mellett, több módon is igyekszünk segíteni a rászorulókon. Védőnőktől kértünk címeket karácsony előtt, és gyűjtöttünk. A nagy melegben ásványvizet osztottunk, az iskolakezdéshez tanszert gyűjtöttünk. Most azon dolgozunk, hogy ingyen korrepetáláshoz és sportlehetőséghez juttassunk rászoruló gyerekeket.

A családjuk mit szól ahhoz, hogy ennyit adnak magukból másoknak?

K: A férjem hagyja, hogy tegyem, amit fontosnak érzek. Nekem három gyerekem van, a kicsi 12 éves lány, ő szívesen segít mindenben, sőt gyakran a 16 éves fiam is, ami nagy dolog.

G: Mert egyébként egy bizonyos kor után az a fő nekik, hogy legyen kaja meg wifi. Nekem két fiam van, 25 és 13 évesek. Nagyon jóban vannak a családjaink, a gyerekeink rengeteget bandáztak együtt. Az én férjem támogatja is az egyesületi munkát, sokat segít. Télen még Mikulásnak is beöltözött. Bár néha ő is besokall. Szerencsére nemrég lett egy raktárnak használható garázsunk, de karácsonykor még a nappalinkban szortíroztuk a pékárut. 24-én ott álltak halomban a csomagok. Az már nekem is túlzás volt.