Idegállapotba’ az oviba’

2018. 10. 30.
Szerző: Sallai Ervin
▾ hirdetés
Üdvhadsereg 1% hirdetés

Széjjelmar az ideg! Jövünk rendesen reggel kocsival, amikor a Csige Robi apja betolja a BMW orrát a miénk elé a buszsávból. Persze semmi index. Faterom meg, mintha nem is sietnénk, mosolyogva integet, hogy jöjjön csak a parasztja. Majd kapom, hogy mekkora lúzer az ősöm. Ráadásul mi nyilván a parkolóban állunk meg vagy egy kilométerre az ovitól, a Csigéék pedig kivágják a vészvillogót, aztán bepöffeszkednek a Süni terembe. Még rájuk sem dudál senki, mert a Robi apjának pitbullos tetkója van a bicepszén, és állandóan izomtrikóban jár. Bezzeg az én apám inget, nyakkendőt húz minden nap, és ha ez nem lenne elég, norvég mintás kötött mellényt. Állati ciki. Próbálok úgy tenni, mintha nem ismerném, de fogja a kezem. Középsőben. Szerintem egyetemen sem engedi majd el.

A mélypont az ugróiskola. Minden reggel úgy érzi, attól indul vidáman a nap, hogy mindketten végigszökdécselünk rajta. Mármint az ugróiskolán, nem a napon. Múltkor megláttak a Tarján Öcsiék, egyből einstandolták a tízórai lekváros buktámat: „Add csak ide, kiskenguru! Most meglátjuk, hogy üres erszénnyel is van-e kedved ugrálni.”

Különben is pocsék éjszakám volt. Azt álmodtam, hogy Horváth Dóri átszökött a Lajhár csoportból, és kiszínezte az összes Batmanes kifestőt pinkre. Szegény Batman és Robin úgy nézett ki akció közben, mintha Paris Hilton Hello Kittyvel indult volna plázázni.

Szóval nem vagyok ugrabugráló kedvemben. Már amikor reggel behozta fater a kakaót az ágyba, akkor sem értettem, hogy miért nem ment Münchenbe sörfesztiválra, mint minden rendes szülő. A gyámügyhöz kellene fordulnom. Nem hiszem, hogy normális, hogy valaki Alma együttest énekeljen a kocsiban, amikor a haverjaival okádhatna röhögve egy kocsmában, sramli zenére.

Apropó zene. Október van, de már tanuljuk a télapó éneket a sok agyas újgazdag gyerek miatt. Anya szerint ráérne november közepén elkezdeni, de ő nem ismeri Hegedűs Istit. Isti szerintem már most késésben van az orgona ágával anyák napjára. Mindegy. Mire megtanulják a jég a cipője, hó a subáját, már jön is az ebéd. Amilyen pechem van, finomfőzelék lesz. Tüsszentenék egyet tele szájjal arra, aki ezt a nevet kitalálta. Mondjuk a fasírt elég király. A vegákét is bemajszolom.

Négy-öt fasírttól el is álmosodom. Peresztegi Marika sír, mert megettem a fasírtját, pedig nem is vega. Honnan tudtam volna? Mi vagyok én, diete-tate-titate...izé, diétákus? A többiek vihognak a kempingágyakon, de én bevágom a szunyát. Gabi bácsikám kamionos volt. Tőle tudom, hogy az a miénk, amit megeszünk, vagy megalszunk. Meg, hogy egyébként is – nem akkor alszik az ember, amikor álmos, hanem amikor ideje van rá. Egyszer hamis farmerokat hozott Törökből egyhuzamban. Annyi kávét ivott meg az úton, hogy otthon is csak úgy tudott durmolni az ágyban, hogy egy lavórt adtak a kezébe a kormánykerék helyett.

Délután kimegyünk az udvarra. A kiscsoportosokat nyilván lelökdössük a libikókáról, menjenek homokozni a kis pisisek. Úgyis csak a libikóka marad nekünk, mert a szemét nagycsopisok nem engednek a hintához. Legalább csajom lenne, akkor huzigálhatnánk egymás haját a mászókán, de a Búcs Dani lenyúlta rólam a Szandrát. Pedig még bodobácsot is fogtam neki. De ő átszeretett a Daniba, mert olyan jókat tudnak beszélgetni a felfedező Dóráról. Összetörik a szívem, amikor gonoszul kacagva a fülem hallatára éneklik együtt, hogy „hátizsák-hátizsák”.

Nem baj. Megmutatom nekik. Megtanulom az összes én-kicsi-pónim nevet, és majd járunk a Csajbók Krisztivel. Akkor majd mindenki nézi, hogy mekkora spíler vagyok, mert Csajbók apukának palacsintázója van. Azért oda nem semmi benősülni, nem?! A jó parti mindent megold. A dédit sem engedték a Dinihez, hogy hát 1200 forintra nem házasodik az ember, menjen a Lajoshoz: az rendes, megbízható vasutas ember 1400 forint fizetéssel. A vasútban benne volt a jövő. Csak benne is maradt, idővel nem jött ki belőle, szokta mondogatni a dédi.

Most már jöhetnének értem, különben ennem kell uzsonnát. Háztartási keksz teával. Olyan, mintha az óvodások szigorított börtönében lennénk. Tényleg. Lehet, hogy lesitteltek? Ergya a koszt, kevés a séta, mindenhol kamerák. Csak nem kocogtatjuk a rácsot a műanyag bögréinkkel, hogy „friss hús”, ha egy új gyerek érkezik.

Megjött anya. Körmösnél volt. A körmös olyan az anyukáknak, mint a focimeccs az apukáknak. Minimum 90 perc, és sosem örülnek a végeredménynek. Végre mehetünk haza. Az ovi elviszi az egész napot, pedig otthon tele vagyok tennivalóval. Rugdalni kell az Albániából kapott bőrfocit a garázs falának, amíg a Bánfalvi bácsi ordibálni nem kezd, hogy kutyakorbáccsal tanít móresre. Utána letöltök apu telefonjára pár játékot, amik majd egy tárgyalás közepén vijjognak, hogy új pályát aktiváltak. És még a nővérem Instagramján is meg kell írnom a követőinek, hogy nem Dominikán voltunk pálmafák tövében, csak Mirjam néni télikertjében. Van dolog doszt. Holnap meg indul tovább a mókuskerék.

Csoda, hogy széjjelmar az ideg?