Ha hó

2019. 02. 18.
Címkék: Méregtelenítés :)  Tél 
Szerző: Sallai Ervin

Tele a csomagtartó, a tetőbox, a gyerekek között táska, mindenkinek a lábánál egy bőrönd, indulhatunk. Csak ezt a táskát kéne levenni a gázpedálról. Persze, hogy jó lesz az ölemben. Majd egy kicsit félrehajtom a fejem, hogy kilássak mögüle. Három órát simán levezetek féloldalasan. A szakadó hóesésben úgysincs sok látnivaló 130-nál. Egy szóval sem mondtam, hogy esetleg túl sokat pakoltunk volna egyetlen hétvégére. A szmokingot és az estélyi ruhát is ellenkezés nélkül tettem be. Végül is lehet, hogy át kell vennünk valami díjat a legtöbb fölösleges cuccal érkező család címért.

Az nem lehet, hogy Mirjam kinőtte az overált azóta, hogy beült a kocsiba. Hiába mondod, hogy felpróbáltátok otthon. Ha most kicsi, induláskor is kicsi volt. Jó, majd veszünk neki egyet valami sportboltban. Mit tudom én, hogy van a sportbolt szlovákul?! Biztos sportova boltova.

Igen, az én hibám, hogy otthon maradtak a gyerekek útlevelei, de nincs is ellenőrzés. Ez nem a mexikói-amerikai határ. Maximum otthagyjuk őket a bódénál. Hidd el, tíz perc múlva könyörögnek majd a határőrök, hogy vigyük őket bárhová.

Csoki, energiaital, keksz, csipsz, kávé, ásványvíz... biztos, hogy kell ennyi minden? Sajnos a csoki akkor is hizlal, ha benzinkúton veszed, ez nem olyan, mint a templom a Hegylakóban, vagy a ház a fogócskánál. Nem azt mondtam, hogy kövér vagy, csak megemlítettem, hogy Amundsen kevesebb élelmiszerrel indult meghódítani a Déli-sarkot.

Megérkeztünk a síparadicsomba. Alig tartott fél napig a háromórás út. Lehetett volna persze rövidebb, ha nem állunk meg minden pihenőnél pisilni. Meg persze, ha nem kellett volna Besztercebányáról visszamenni Vácig Lacika kesztyűjéért. Fő, hogy itt vagyunk. Ugye, milyen gyönyörű?! Tudom, hogy semmi nem látszik a ködtől, de képzeljétek oda a felvonókat, a hüttét, a modern pályaszállást. Fantasztikus. Kár, hogy mi nyolc kilométerre lakunk majd egy faházban, de semmi gond: 40 percenként idehoz a busz. Két átszállással.

Ébresztő! Hajnali 10 óra. Itt a finom forró kakaó. Indul az első síelős nap. Ha anyáék gyorsan sminkelnek, még világosban kijutunk a pályára.

Drágám, egyáltalán nem a gyerek önfeledt kreativitásának gúzsbakötése megtiltani, hogy Lacika fordítva vegye fel a sílécet. Azért nem hagyom, mert az lehetetlen. Fordítva nem megy bele a bakancs a kötésbe. Eszemben sincs sziloplasztot hozni a kocsiból. Attól még nem leszünk szürke kispolgárok, hogy ugyanúgy síelünk, mint mindenki más. Szóljatok, ha kiszelfiztétek magatokat, majd csak utána veszem meg a felvonó bérleteket. Megspóroljuk az ebéd árát. Alig várom a jó szalonnás sztrapacskát és a vaníliasodós gőzgombócot. Remélem, idén nem keverik össze egy tányéron.

Mit számít, hogy mind a négyen elestünk beszálláskor? Simán megállították a felvonót arra a negyedórára, amíg felkászálódtunk. Addig legalább pihentek, akik a levegőben rekedtek. Sajnálom, hogy kint volt a szlovák köztévé, de próbáljuk megtalálni benne a pozitívumot: úgyis mindig sztár akartál lenni. Az mégiscsak siker, hogy mire feljutottunk a hegyre, már hatmillióan láttak minket a Youtube-on.

Amíg nem sikerül hóekébe állítani a léceket, szerintem korai lenne ugratni. Ha már mindenáron meg akartátok spórolni az oktató árát, próbáljatok kicsit idefigyelni rám! Fő a bizalom! Csak lessétek apátokat, és okuljatok! Fölcammog a medve a hegyre, lecammog a völgybe. Így oldalazunk, és vigyázunk, hogy ne lóduljunk meg hátrafeléééééééé.

A szlovák hegyimentőknek nincs párjuk. Hihetetlen élmény leszáguldani a magasból egy motoros szán után kötve vákuumágyban. És az a helikopterút a kórházba – megfizethetetlen. Sajnos szó szerint. Mégiscsak kellett volna biztosítást kötni. De sebaj. Majd jövőre.